Visszakapcsolják éjszakára az autópályák világítását Szlovéniában

Forrás: MTI

 2023. január 18. 14:12

A szlovén autópálya kezelő vállalat (DARS) úgy döntött, visszakapcsolja éjszakára az autópályák világítását Szlovéniában, mert túl nagy az energiatakarékosság kockázata - közölte szerdán a szlovén köszszolgálati televízió.

A DARS az energiaválság enyhítése céljából kapcsolta le az éjszakai világítást három hónappal ezelőtt azokon az autópálya-szakaszokon, ahol ezt a törvény lehetővé tette.

A lámpák 60 százalékát kapcsolták le az autópályák és gyorsforgalmi utak le- és felhajtóin, valamint nyílt szakaszain. Az alagutakban, a csomópontokon, a fizikailag elválasztott sávos utak kereszteződéseiben és a pihenőhelyeken pedig a minimális követelményekhez igazították.

A cél az volt, hogy évi 2000 megawattóra villamosenergiát takarítsanak meg, vagyis a szokásos fogyasztás tíz százalékát. A DARS közlése szerint a vállalatnak 700 000 eurót sikerült megspórolnia az elmúlt időszakban.
A szlovén autó és motorkerékpár szövetség (AMZS) azonban arra figyelmeztetett, hogy az ilyen energiamegtakarítás túl nagy kockázattal jár.
Tavaly magasabb volt az autópályákon a halálos áldozatok száma, mint az elmúlt években, ezért ott nem szabad kísérletezni a világítással - idézte az AMZS-t a 24ur.com című szlovén internetes portál.

autopalya_123rf

Az autópályakezelőnek eltökélt szándéka, hogy más módon takarítson meg energiát, ideértve a LED-es világításra való átállást is

Fotó: robertax/123rf.com

Bojan Kumer infrastrukturális miniszter a portálnak úgy nyilatkozott: tavaly október óta valóban változott a helyzet. "Akkoriban a két legnagyobb erőművet lekapcsolták a hálózatról, bizonytalan tél elé néztünk, és talán mások voltak a körülmények, mint ma" - mondta.

A DARS-nak most eltökélt szándéka, hogy más módon takarítson meg energiát, ideértve a LED-es világításra való átállást is - közölte a vállalat.