Júniusban visszatér Budapestre a Qatar Airways

Szerző: Szántó Zoltán

Forrás: turizmus.com

 2020. május 06. 17:06

Május végére 52 úti célba, júniusban pedig már 80 városba fog repülni a Qatar Airways. Az első újranyitott úti célok között ott lesz Budapest.

A Qatar Airways – amely a koronavírus-járvány kitörése után is üzemeltette számos járatát, köztük egészen április végéig a budapestit – bejelentette, hogy fokozatosan újraindítja hálózatát.

A lépésre azután kerül sor, hogy a légitársaság megítélése szerint növekszik az utasok részéről az érdeklődés, továbbá várható a szigorú beutazási szabályok enyhítése a világ számos országában.

A Qatar Airways 30 úti célba repül jelenleg is, járatai segítségével több mint egymillió utazó tudott visszatérni hazájába. Ezen tapasztalatok birtokában elérkezettnek látják az időt, hogy a fokozatosan elkezdjék bővíteni a hálózatot és sűríteni a járatok gyakoriságát.

Április 24-én állt le, júniustól újra közlekedik a Qatar Airways Budapest–Doha járata

Fotó: 123rf.com

A Qatar Airways Csoport vezérigazgatója, Akbar Al Baker a közleményben kiemelte, hogy várakozásaik szerint elsőként a rövid távú utazások piaca fog újraindulni, ezt követően élénkül meg a forgalom a globális nagyvárosok között, a harmadik fázisban, hónapok múlva pedig újra útnak indulnak majd az emberek, hogy felkeressék távol élő családtagjaikat.

A különböző igények kielégítésére alkalmas a légitársaság változatos géptípusokból álló flottája – írták.

A cél, hogy június végére 80 desztinációba repüljenek, 23 európai, 4 amerikai, 20 közel-keleti és 33 ázsiai úti célba. Több városba naponta, vagy naponta többször is közlekednének.

Első körben erősítik a kapcsolatokat a légitársaság gyűjtő-elosztó központja, Doha, illetve a partner szállítók hubjai: London, Chicago, Dallas és Hongkong között, továbbá újranyitnak olyan úti célokat, mint Madrid vagy Mumbai.

Budapestre a tervek szerint júniusban heti három járattal (hétfő, szerda, péntek) tér vissza a Qatar Airways, a járatszám júliustól egy vasárnapi géppel négyre nő, augusztustól pedig beáll egy ötödik, szombati frekvencia is.

A légitársaság a járatok üzemeltetése során megfelel a legmagasabb higiéniai feltételeknek. A gépek fedélzetén a legmodernebb levegőszűrő-rendszerek működnek, az alkalmazott HEPA-szűrők képesek kiszűrni a gépekben áramló levegőből a vírusok és baktériumok 99,97%-át. A fedélzeti textíliákat magas hőmérsékleten mossák és szárítják, a személyzet kesztyűt visel. A fedélzeti evőeszközöket is mikrobaölő szerrel mossák el magas hőmérsékleten – hangsúlyozták.

Június végéig újrainduló Qatar-járatok (hatósági jóváhagyástól függően):

Afrikában

Addis Ababa (ADD), Cape Town (CPT), Johannesburg (JNB), Lagos (LOS), Nairobi (NBO), Tunis (TUN)

Amerikában
Chicago (ORD), Dallas (DFW), Sao Paulo (GRU), Montreal (YUL)

Ázsiában és a Csendes-óceáni térségben
Guangzhou (CAN), Hong Kong (HKG), Seoul (ICN), Tokyo (NRT), Beijing (PEK), Shanghai (PVG), Bangkok (BKK), Jakarta (CGK), Kuala Lumpur (KUL), Manila (MNL), Singapore (SIN), Ahmedabad (AMD), Amritsar (ATQ), Bangalore (BLR), Mumbai (BOM), Calicut (CCJ), Kolkata (CCU), Colombo (CMB), Kochi (COK), Dhaka (DAC), New Delhi (DEL), Goa (GOI), Hyderabad (HYD), Kathmandu (KTM), Chennai (MAA), Male (MLE), Trivandrum (TRV), Islamabad (ISB), Karachi (KHI), Lahore (LHE), Melbourne (MEL), Perth (PER), Sydney (SYD)

Európában
Athens (ATH), Budapest (BUD), Moscow (DME), Istanbul (IST), Amsterdam (AMS), Stockholm (ARN), Barcelona (BCN), Brussels (BRU), Paris (CDG), Copenhagen (CPH), Dublin (DUB), Edinburgh (EDI), Rome (FCO), Frankfurt (FRA), London (LHR), Madrid (MAD), Manchester (MAN), Munich (MUC), Milan (MXP), Oslo (OSL), Berlin (TXL), Vienna (VIE), Zurich (ZRH)

A Közel-Keleten
Amman (AMM), Beirut (BEY), Baghdad (BGW), Basra (BSR), Erbil (EBL), Teheran (IKA), Sulaymaniyah (ISU), Kuwait (KWI), Muscat (MCT), Mashad (MHD), Najaf (NJF), Sohar (OHS), Salalah (SLL), Shiraz (SYZ)