Visszavonta a Tele 5 Taxi és a Max Taxi engedélyét a BKK

 2014. június 23. 17:06

A pénzügyi feltételek hiánya miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) visszavonta a Tele 5 Taxi és a Max Taxi előzetes igazolását, amely a működésükhöz szükséges.

A BKK hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 2013-as mérlegadatok alapján a két fuvarszervező társaság - a Tele 5 Taxi Hungary Kft. és a Reklámtaxi Kft. (Max Taxi) - nem felelt meg a rendeletben előírt pénzügyi feltételeknek, ezért a BKK június 19-ével visszavonta az előzetes igazolást.

A főváros taxirendelete alapján a taxiszolgálat pénzügyi szempontból akkor megfelelő, ha saját tőkéje eléri az 50 millió forintot. A taxiszolgáltatást közvetítő és a fuvarszervező cégek működési feltételeinek előzetes vizsgálata a BKK feladata, amely kiterjed a szolgáltató pénzügyi megfelelőségének vizsgálatára is - olvasható a közleményben.
A BKK emellett visszavonta az előzetes igazolást azoktól a taxiktól is, amelyek a két fuvarszervező szerződéses partnerei voltak. Ezeknek a járműveknek a pótszemléjét térítésmentesen elvégzik, ha más fuvarszervezővel kötnek szerződést, és az új fuvarszervező védjegyoltalom alatt álló logóját, szabadjelzőjét felszereli.

Budapest új taxirendelete tavaly szeptemberben lépett életbe, ennek értelmében az addigi maximált árak helyett fix árakkal fuvaroznak a taxik Budapesten.

A Tele 5 Taxi nem ért egyet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) döntésével - mondta Pásztor György ügyvezető igazgató hétfőn az MTI-nek.

Hozzátette: minden pénzügyi feltételnek megfelelnek, a társaság törzstőkéje meghaladja a rendeletben előírt 50 millió forintot. Az erről szóló igazolást megküldték a BKK-nak - mondta. Pásztor György megjegyezte, hogy a BKK döntéséről postán még nem kaptak értesítést, egyelőre csak e-mailben kaptak tájékoztatást.
Az MTI megkereste a Reklámtaxi Kft.-t is, a fuvarszervező társaság a döntésről későbbre ígért tájékoztatást.