Vízummentesség Kanadába a román állampolgároknak

Forrás: turizmus.com

 2017. november 20. 14:29

A román külügyminisztérium közleményben jelezte, hogy Kanada december 1-től várhatóan felfüggeszti a vízumkényszert azon román állampolgárok számára is, akik eddig még nem jártak az észak-amerikai államban.

A beutazás liberalizációját Kanada idén május 1-től kezdte meg, de ekkortól csak azok örülhettek a vízummentességnek, akik az elmúlt tíz évben egyszer már kaptak beutazási engedélyt Kanadába.

A december 1-től várható vízummentességnek vannak megkötései is. Román állampolgár kizárólag turisztikai céllal érkezhet Kanadába, a maximális tartózkodási idő pedig hat hónap. A repülővel utazóknak az útlevél mellett rendelkezniük kell az úgynevezett elektronikus beutazási engedéllyel (eTA). Hogy a regisztrációs honlap mikortól érhető el, még nem tudni. A szárazföldön vagy tengeren érkezőknek nincs szükségük eTA regisztrációra.

Persze Kanada nem a Románia iránti barátságból törli a vízumkényszert. Az EU-Kanada Szabadkereskedelmi Egyezmény tárgyalássorozata idején Bukarest egyértelművé tette, hogy kizárólag akkor ratifikálja a szerződést, ha a román állampolgárok is vízummentesen utazhatnak az országba.

Kapcsolódó cikkek

Erős a magyar útlevél

2017. október 28.