Vízummentességért lobbiznak az orosz túraszervezők

Forrás: turizmus.com

 2015. október 13. 18:59

Vízummentességet kérnek az olasz, a görög és a spanyolok turisták számára az orosz túraszervezők az orosz Külügyminisztériumtól. Indoklásuk szerint a lépés újra Oroszország felé irányítaná a figyelmet és élénkítené a beutazó turizmust.

Szergej Lavrov külügyminiszternek írt levelében Maya Lomidze, az orosz tour-operatorok szövetségének elnöke kifejti, hogy az olasz, görög és spanyol állampolgárok vízumkötelességének eltörlése számos előnnyel járna.

„A vízumliberalizációs intézkedéseknek azokra a nemzetekre kellene fókuszálnia, melyek sok utazót adnak és lojálisak az Oroszországból érkező turistákhoz. Az említett három ország maximális figyelemmel van az orosz turizmus iránt, fontosnak tartják az idegenforgalmi kapcsolatot nemzeteink között” – kommentálta levelét az elnök.

A levél aggodalmakat fogalmaz meg azzal a lehetséges válasszal kapcsolatban, melyet Oroszország adhat az Európai Unió által bevezetett vízuminformációs rendszerre. Figyelmeztetésük szerint a vízumeljárási procedúra részeként bevezetett ujjlenyomatvétel drámaian csökkenheti az európai turisták számát Oroszországban. A szakember az Egyesült Királyságot hozta fel példaként: amióta Oroszország biometrikus adatokat kér a vízumigénylőktől, 90 százalékkal esett az Oroszországba készülő brit látogatók száma.

Az orosz diplomaták ugyan egyelőre nem jelentették be, hogy a beutazási szabályok uniós szigorítása intézkedéseket vonna maga után az orosz oldalon, Lomidze és kollégái mégis aggódnak, mert nem is cáfolták meg hivatalosan az ezzel kapcsolatos pletykákat. A szimmetrikus válaszlépéseknek véleményük szerint kétségkívül negatív hatása lehet az orosz beutazó turizmusra.

Augusztusban Vlagyimir Putyin elnök kérte a kormányt, hogy vizsgálják meg a vízumeljárás egyszerűsítésének lehetőségét a BRICS-országok (Kína, Brazília, Dél-Afrika és India) állampolgárai számára, szorgalmazva az oroszországi turistautak népszerűsítését is az orosz és a külföldi médiában.

Az orosz idegenforgalom adatai szerint az idei év első kilenc hónapjában egymillió külföldi turista látogatott az országba, legtöbben Kínából, Németországból, Törökországból érkeztek, de Indiából és is Iránból fokozott volt az érdeklődés.

(Forrás: eTN)