A virágos és a zöld településekre jobban figyelnek a turisták

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2018. május 17. 16:39

A Magyar Turisztikai Ügynökség idén immár 25. alkalommal indítja útjára a Virágos Magyarország versenyt. Ennek regionális nyitó sajtótájékoztatóját május 17-én tartották Egerben.

Köszöntőjében Habis László, a hevesi megyeszékhely polgármestere azt emelte ki, hogy az egri önkormányzat a kezdetektől egyik kezdeményezője volt a Virágos Magyarország Versenynek, amely ma már a legszélesebb társadalmi alapon szerveződött közösségi mozgalommá fejlődött. A vállalkozások, a civil szervezetek és az egyének is részt vesznek ebben, sőt ez a mozgalom az Egri Értéktárba is bekerült. A városvezető hangsúlyozta, hogy ebben a versenyben az elmúlt negyedszázad alatt, több mint húsz díjat nyert el a megyeszékhely.

Az Eger tüdejének nevezett Érsekkert kedvelt pihenőhely

 

A Virágos Magyarország Verseny Szervező Bizottságának elnöke, Csemez Atttila azt hangsúlyozta,  hogy 1994 óta töretlenül sikeres ez a megmérettetés, amelyen évente csaknem háromszáz település vesz részt. Közülük választja ki a bizottság és az MTÜ az öt legvirágosabb várost, falut és budapesti kerületet. Véleménye szerint a versenyben részt vevő települések mindannyian győztesei ennek a mozgalomnak, mert arra aktivizálják a lakosságot, hogy közös összefogással  virágokkal és zöldfelületekkel tegyék szebbé a környezetüket. Ezzel a turizmust is erősítik, valamint az önkormányzatok tekintélyét is emelik. Ugyanakkor a környezettudatos gondolkodást és szemléletet fejlesztik és a természeti, illetve az építészeti örökség megőrzését is segítik.

Kellemes zöld környezetben találni a  Szent József forrást Egerben

Fotók: Mentusz Károly

Báthoryné Nagy Ildikó Réka, a Szent István Egyetem oktatója, nemzeti koordinátor arról beszélt, hogy az idei versenynél is fontos a párbeszéd a szervezői munkában. Kiemelte az érintett településeken sorra kerülő zsűri napokat, amikor a versenyben levőknél tájékozódnak a szakemberek és eszmecserét folytatnak az önkormányzati vezetőkkel és szervezőkkel. Ez jó lehetőséget teremt arra, hogy megismerkedjenek a települések életével, az intézményekkel, a nevezetességekkel. Ezért fontosnak tartja, hogy a helyi vezetők ez alkalomra készítsenek bemutatkozó anyagot, amely a fejlesztésekről és a jövőről is szól. Fontos, a kölcsönös egyeztetés, mert az országosan elismert, kertész, tájépítész, várostervező, környezetvédő és turisztikai szakemberekből álló zsűri a felkészülési és a bírálati időszakban tanácsadást nyújt a versenyben résztvevőknek.

Bejelentette, hogy az ügynökség ebben az évben jubileumi díjat is adományoz, amelyet a legjobban teljesítő, valamint az Arany Rózsa díjat kiérdemelt települések közül választanak majd ki. Egyébként a negyedszázados évforduló alkalmából az MTÜ minden nevező településnek egy facsemetét ad ajándékba.

Barta Petra, az ügynökség projektvezetője arra emlékeztetett, hogy az érdeklődők május 31-ig jelentkezhetnek az idei versenyre a viragosmagyarorszag.hu weboldalon. A tájékoztatón felszólalt Bene-Sinkó Beáta, Pálosvörösmart polgármestere is, aki azt emelte ki, hogy a település tavaly elnyerte a Virágos Magyarországért verseny egyik fővédnöki díját. A helyi közösség összefogott annak érdekében, hogy Pálosvörösmart mielőbb kedvelt, virágos településsé váljon, mert ezzel is igyekeznek népszerűsíteni a falujukat.

Kapcsolódó cikkek