Felújítják a tatai Szent Kereszt plébániatemplomot

Forrás: MTI

 2019. június 05. 14:59

A magyar állam 625 millió forintos támogatásával megkezdődött a Tata központjában található, idén 232 éves plébániatemplom felújítása.

Michl József, Tata polgármestere elmondta, hogy a belvárosban álló Szent Kereszt felmagasztalása templom az esztergomi bazilika után Komárom-Esztergom megye második legnagyobb temploma. A város nagy jelentőségű, copf és késő barokk stílusú műemlékének a tornyai csaknem 60 méter magasak.

Veres András, a Győri Egyházmegye püspöke elmondása szerint a munkálatok során a templom külső renoválását végzik el, mintegy másfél év alatt. Bencsik János emlékeztetett rá, hogy öt éve lobbiztak a templom felújításának megkezdéséért, és a következő ütemben várhatóan megújulhat az épület mögötti II. János Pápa tér.

Bencsik János, a térség országgyűlési képviselője, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Beró Henrietta alpolgármester

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A Szent Kereszt plébániatemplom 1751-87 között épült egy korábbi, már igen romos állapotban lévő középkori templom helyén. Anton Pilgram bécsi építész tervezte, de a munkálatok elhúzódtak, így az Esterházy család tatai építészére, Fellner Jakabra bízták a beruházást, aki módosított a terveken. A teljes befejezést azonban nem érte meg, így az építkezést korábbi segédje, Grossmann József fejezte be, 1784-ben. Fellnert a templom kriptájában temették el, emlékére a templom előtt 1940-ben egész alakos szobrot emeltek.