Cegléd több mint gondolnád

Szerző: Elek Lenke

Forrás: turizmus.com

 2016. június 12. 11:31

A patinás történelmi múltú városban nemcsak néhány órára érdemes megállni, hiszen sokszínű, hagyományt őrző és modern gasztronómiai kínálattal, valamint érdekes programokkal várja az érkezőt, az év minden szakában – amint az a Magyar Turisztikai Ügynökség által szervezett study touron is kiderült.

Cegléd aktuális szlogenje: több mint gondolnád. Így is van, hiszen turisztikai attrakciói sokrétűek: múzeumok, köztük az Európa-szerte ritkaságnak számító Dobmúzeum, az impozáns méretű református templom, az evangélikus templom új orgonája, a város külső területén található Gyógyfürdő és Szabadidőközpont, a strand, valamint a fiatalok által kedvelt csúszdapark, a mellette lévő népszerű Hotel Aquarellel.  A fürdő gondozott parkja oly nagy, hogy ha több ezer ember akar egy időben úszni vagy napozni, akkor sincs zsúfoltság.

Hegedűs Ágota alpolgármester a városháza dísztermében beszámolt az újságíróknak a gazdag programkínálatról, köztük a hagyományos Laskafesztiválról és a Ceglédi Vágtáról.

A város környéke is izgalmas itókákkal és kulináris érdekességekkel szolgál. Az újszilvási Bolyhos Pálinkafőzde egyike a szakma legrangosabb üzemeinek. Mára nemcsak az évente 2 millió kilogramm gyümölcsöt feldolgozó főzdéjükről híresek, hanem akár egy egész lakodalmi vendégsereget befogadó kóstoló helyiségükről, teraszukról is. Amint a tulajdonos elmondta, jelenleg is pályáznak: az üzem fejlesztésén túl szeretnének a halakban gazdag tavacska közepén egy különleges szabadtéri üzleti tárgyalót kialakítani, amilyet Japánban látott a tulajdonos. A nemes, több díjat elnyert pálinkák mellé szilvás húst kínáltak, a helyi üzem – egyebek között – finom mangalica termékeiről híres.

Nyársapáti és Csemő határában meglep a virágözönben megbújó Bognár Gokart Park, ilyenből kevés van az országban. A látogatók több mint 40 százaléka itt is külföldi.

 

Ceglédet Kossuth városának is nevezik. Erre nemcsak a történelmi emlékművek és szobrok figyelmeztetnek. Az országos hírű Békebeli Cukrászda tulajdonosa, a Franciaországban tanult Lajos Mary – mestercukrász, valamint macaron- és csokoládémester – már több helyen bemutatta külföldön, hogyan készülnek Kossuth kedvenc süteményei. A cukrászda törzsvendégeinek majdnem a fele külföldi, a környéken élő jelentős számú holland család, valamint számos budapesti gyakran keresi fel az egyedi készítményeiről híres üzletet, ahol a világ legfrissebb trendjeit követő süteményeket, csokoládéféléket lehet megkóstolni. Jó néhány budapesti cég szinte csak innen rendel sós és édes süteményeket és más cukrászati készítményeket.

Bár úgy vélnénk, hogy errefelé inkább a kajszi, a meggy és a cseresznye terem szépen, a szőlő is kedveli e vidéket. Erről győződhettünk meg Kökény Benő és fia családi pincészetében. A 13 hektáron gazdálkodó borász egy nagyon szépen parkosított, hatalmas pincekomplexummal bíró, ultramodern birodalmat épített itt ki, ahol egymást érik az esküvők és más rendezvények. Fehérrel, rozéval és vörössel minden évben egyaránt előrukkol, el is fogy szinte mind, a következő szüretig.