Mérlegen a hazai utazásszervezők tavalyi teljesítménye

Forrás: turizmus.com

 2018. július 18. 10:27

Eredményes évet zártak 2017-ben a hazai utazásszervezők, többségük növelte árbevételét és nyereségük is növekedett. Részletes elemzésünk következik a társaságok mérlegadatai alapján.

Első alkalommal készítettünk átfogó elemzést a hazai utazásszervezők tavalyi teljesítményéről a társaságok nemrégiben közzétett mérlegadatai alapján. Azoknak a társaságoknak a működését vettük górcső alá, amelyek az illetékes kormányhivatal adatai szerint a legmagasabb vagyoni biztosítékot igazolták a 2018-as évre.

Bár igyekeztünk mindent megtenni, hogy korrekt összeállítás szülessen, kétségtelen, hogy ez a mérlegadatok alapján nem sikerülhet tökéletesen, mivel az utazásszervezők egy része „klasszikus” tour-operátorként alig-alig értékesíti saját szervezésű útjait, míg mások utazásközvetítőként is jelentős forgalmat bonyolítanak, a kétféle tevékenységből származó árbevétel azonban nem különül el a publikált mérlegadatokban. Vannak olyan tour operátorok is, amelyek olyan más tevékenységekből, mint a valutaváltás vagy a repülőjegy-értékesítés, jelentős árbevételt érnek el, és ez a bevétel sem különül el az utazásszervezői bevételtől a mérlegben. Azt is fontos tudni, hogy az utazásszervezésen belül nagy lehet a különbség két társaság között, hiszen nem azonos a kockázata egy charterjárat üzemeltetésének a buszos szervezéssel vagy a garancia nélküli szállásértékesítéssel, jegyeladással. Nem véletlenül ír elő eltérő mértékű, 20%, illetve 12%-os vagyoni biztosítékot a jogszabály a charterező, illetve nem-chartertező tour-operátorok számára. Mindezek ellenére úgy véljük, tanulságos lehet egy ilyen átfogó elemzés.

Tízmilliárdos forgalom az élbolyban

Nagy múltú hazai és külföldi utazási irodák kerültek árbevételük alapján az utazásszervezők listájának élére 2017-ben. Az első három helyen az IBUSZ, az OTP Travel és a N-U-R Neckermann végzett. Bő 16-18 milliárd forintos árbevételük háromszor, négyszer nagyobb, mint a toplistán utánuk következő versenytársaké. A jelentős eltérés azonban két társaság, az IBUSZ és az OTP Travel esetében nem csupán az alaptevékenység, tehát az utazásszervezés teljesítményéből fakad, hanem egyéb szolgáltatások, így például repülőjegyek értékesítéséből.

Az IBUSZ május végén közzétett mérlegbeszámolója alapján a cég több mint 18 milliárdos árbevételéből repülőjegyek árusításából 4,8 milliárd forint folyt be, további 3,8 milliárd pedig autópálya matrica értékesítéséből és e-útdíj befizetésekből. Turisztikai szolgáltatásokból 7,1 milliárd forint bevétele származott a vállalatnak. Ebből a tevékenységéből több mint 8 százalékkal sikerült növelni a forgalmat, míg az összesített árbevétel 2016-hoz képest 5 százalékkal bővült.

A második helyen álló OTP Travel 17,5 milliárdos árbevételéből 13,3 milliárd forint származott menetjegy-értékesítéséből és mindössze 3,5 milliárd kiutaztatásból. Ez utóbbi forgalma gyakorlatilag nem növekedett a 2016-os eredményhez képest, míg a jegyárusítás bevétele 6 százalékkal bővült a bankcsoport utazási irodájánál. Így tavaly összességében átlagosan 4 százalékkal duzzadt az OTP Travel forgalma az egy évvel korábbihoz képest. A Neckermann a harmadik helyen végzett árbevételei alapján, pedig a vagyoni biztosíték nagysága alapján ez a társaság a legnagyobb forgalmú klasszikus utazásszervező Magyarországon már jó ideje.

Az is tény, hogy a Neckermann nőtt a leggyorsabban a három legnagyobb hazai utazásszervező között: a Thomas Cook Austria AG tulajdonában lévő magyarországi vállalat árbevétele 2017-ben 22 százalékkal haladta meg a 2016. évit. Bár mérlegbeszámolója nem részletezi a forgalom megoszlását az egyes üzletágak között, azt azonban egyértelművé teszi, hogy manapság a Neckermann tevékenysége is jóval sokrétűbb, mint az utazásszervezés. „Az alapítás óta eltelt időben a saját árualapon kívül más utazásszervezők útjainak értékesítésével, repülőjegyek és szállás közvetítésével, a magyarországi indulást lehetővé tevő charterjáratok szervezésével, üzleti és incentive-utak szervezésével és az utaztatáshoz kapcsolódó kiegészítő termékek forgalmazásával bővült. Jelentősen gyarapodott a saját értékesítő irodai hálózat, az árualapot 2001 évtől a belföldi katalógus utak kínálata is bővíti” – olvasható a mérlegbeszámolóban.

 

 

 

Az utazásszervezés nagy kockázatú, tőkeigényes tevékenység, általában alacsony nyereségrátával

Fotó: pixabay

Ők nőttek a legjobban

A leggyorsabban növekvő utazásszervezők között ugyanakkor a Neckermann 22 százalékát is jócskán túlszárnyalta egy viszonylag új játékos, bár esetükben a forgalomnövekedés jelentős részben könyveléstechnikai jellegű. A Wizz Tours több mint négyszeresére növelte forgalmát, amivel az 5. helyre jött föl. A magyar gyökerű Wizz Air Holdings Plc. leányvállalata árbevételének csaknem 100 százalékát utazási csomagok értékesítéséből eredezteti, aminek bő ötöde származott Magyarországról, a többi külföldről, zömében az Európai Unióból (de még az Európai Unión kívüli országokból is valamivel nagyobb forgalma származott, mint Magyarországról). A Wizz Tours üzleti éve egyébként március végével ér véget, így a legfrissebb adatok még a 2017. márciusi zárást mutatják.

A legnagyobb árbevételű magyarországi utazásszervezők 2017-ben

Fotó: Turizmus.com

Dinamikusan bővült 2017-ben a Sun &Fun Holidays forgalma is: az egyiptomi, kanadai és törökországi lakóhellyel rendelkező befektetők magyarországi vállalkozása csaknem megháromszorozta árbevételét. Csaknem duplázott a Kartago Tours is, amelynek tunéziai származású alapítója, Ferid Nasr ma már egy cseh vállalkozáson, az Exim Holdingon keresztül birtokolja a magyarországi leányvállalatot a németországi REWE-csoporttal közösen. A Kartagónak ez a 11. helyezést jelentette. Ehhez az is hozzájárult, hogy a Tensi Idegenforgalmi Kft. rontott a 2016. évi eredményén, forgalma negyedével visszaesett, több mint 4 milliárd forintról 3,1 milliárdra. A magyar üzletemberek tulajdonában lévő Tensinek még 2016-ban negatívba fordult a saját tőkéje az üzemi veszteség miatt. A legfrissebb mérlegbeszámoló úgy fogalmaz, hogy a tőkerendezésre „az ügyvezetés többféle lehetőséget vett számba, míg végül arra a döntésre jutott, hogy két lépésben fogja az előírásoknak megfelelő összegű tőkét visszaállítani: 2017.évben ázsiós tőkeemelés végrehajtására került sor, valamint 2018.év során a Ten-Ing Kft. beolvad a Tensi Kft.-be”. A Tensi ügyvezetése még azzal egészítette ki az információt, hogy pozitív üzemi eredményük mellett a 2017. évben is negatív saját tőke az utolsó következménye a 2016. évi riói olimpia kapcsán elszenvedett veszteségnek.

A Tensin kívül 2017-ben csak két kisebb utazásszervezőnek, a Tengerjáró és a ProCom Consulting Kft.-nek csökkent a forgalma, az utazási irodák többségének 10 százalékot meghaladó mértékben nőtt az árbevétele.

Szerényebben nőtt a nyereség

A Magyarországon bejegyzett utazásszervezők nyereségessége ugyanakkor már nem olyan egyértelmű, mint a bővülő gazdasággal és fogyasztással együtt növekvő forgalmuk. Bár veszteséget mindössze két utazási iroda, a Kartago Tours és a Wizz Tours könyvelt el, a számba vett 48 utazásszervező közül több mint egy tucatnyi vállalkozás még 10 millió forintos profitot sem ért el.

Érdemi, 100 millió forintot meghaladó adózott eredményt pedig csak 9 utazásszervező ért el 2017-ben. A nagyobb utazási irodák közül csak az Unitravel és a FehérvárTravel ért el érdemi árbevétel-arányos profitot, előbbi csaknem 10 százalékot, utóbbi 6,9 százalékot. Ennek az adatnak az ismeretében érthető, hogy az Unitravel tulajdonost váltott (ráadásul a cég tőkeerős is, saját tőkéje jóval meghaladja a 2 milliárd forintot): a cégpapírok alapján április óta már nem magyar tulajdonban van a vállalat, hanem a görög gyökerű Mouzenidisé, amely a cégbejegyzés szerint február óta Pervova Yulia befolyása alatt áll, előtte a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett Rinolo Invest & Trade Inc.-é volt.

A Mouzenidis 2014 óta működik, 2016-ban veszteséges volt, és habár 2017-ben a tőkepótlással párhuzamosan látványos növekedést ért el (árbevétele megduplázódott), adózott eredménye mégis alig haladta meg az egymillió forintot.

A székesfehérvári székhelyű Fehérvár Travel, amelynek tulajdonosa Ribi Péter, nemcsak a három óriás utáni negyedik helyet érte el 2017-ben az árbevételi toplistán (9 százalékkal bővült az árbevétele, ráadásul több mint egymilliárd forintot rávert az őt követő Wizz Toursra), hanem a versenytársakkal összehasonlítva a hatékonysága is figyelemre méltó. Adózott eredménye tavaly megközelítette a félmilliárd forintot (árbevételének 6,9 százalékát tette ki), amivel a Neckermann után a második helyre került a profit nagyságát tekintve.

A nagyobb utazásszervezők közül még a Sun & Fun Holidays és a Jermilov Oleg Vasziljevics és Baranov Alekszandr Alekszandrovics tulajdonában lévő 1000 Út Travel Kft. árbevétel-arányos profitja mondható jelentősebbnek, az arány meghaladja a 4 százalékot.

Tartalékolt osztalék

Az ágazat visszafogott profitabilitását és sérülékenységét jól jelzi a tulajdonosok osztalékpolitikája. A 48 utazásszervező közül mindössze 13 vett ki készpénzt a vállalkozásából. A három legnagyobb nem is élt ezzel a lehetőséggel, a nagyobbak közül pedig csak négyen: a Fehérvár Travel, az ugyancsak magyar tulajdonban lévő Mauri, valamint a Robinson-Tours, illetve a Sun &Fun. Árbevétel-arányosan egyébként a Student Lines adózott eredménye volt a legnagyobb mértékű 2017-ben, a forgalom csaknem 14 százaléka tiszta nyereség volt, amit a magyar tulajdonosok osztalékként ki is vettek. A többség azonban legalább részben tartalékolt, vagyis eredménytartalékba helyezte a vállalkozás nyereségét.

Az utazásszervezők jelentős része tőkeerős vállalkozás, amit a kötelező biztosítékok is indokolnak. A turizmus szempontjából is kiemelkedően jó 2017-es esztendőben a gazdaság bővülése nemcsak az utazásszervezők árbevétel-növekedésére hatott jótékonyan, hanem többnyire a cégek tőkehelyzetére is, köszönhetően annak, hogy a tulajdonosok többsége legalább részben visszaforgatta a profitot. Ez látható a Neckermann, az IBUSZ és az OTP Travel tőkenövekményén, de a Fehérvár Travel és az Unitravel is részben a saját tőkéjét növelte az adózott eredményével. Néhányan, vagyis a Mouzenidisen kívül a Taurus a tőkevesztését pótolta, viszont a Tensinek egyelőre csak mérsékelnie sikerült a saját tőke negatívba fordulását. A Wizz Tours saját tőkéje viszont egyetlen év alatt 271 millió forinttal csökkent, és így – ha árbevétel-arányosan nem is jelentős mértékben, de – mínuszba fordult. A Vistának, a Maurinak és a Kartagónak is apadt a tőkéje (a Vistának 374 millióval), de még így is bőven pozitívban maradtak.

Alacsony létszámadatok

Az utazásszervezők általában nem a legnagyobb foglalkoztatók, hiszen a hagyományos utazási ügynökségi tevékenységet többnyire, illetve részben nem maguk végzik. A vizsgált 48 vállalkozás több mint felénél még a 15 főt sem éri el a munkavállalók száma, amely mindössze hétnél haladja meg az 50 főt. Körükben az IBUSZ mindenesetre messze a legnagyobb foglalkoztató, bár a társaság tevékenységi köre is a leginkább szerteágazó. Az árbevétellel arányosan viszonylag sokan dolgoznak a Neckermannál, illetve az OTP Travelnél is.

A dán Tumlare Corporation leányvállalata, a Japán- és Ázsia-specialista Tumlare Kft. a mérsékeltebb forgalomhoz képest ugyanakkor 159 munkatársról adott számot. A nagy létszámú csapat ugyanakkor nem csupán Magyarországon, hanem az egész régióra kiterjedően végzi az ázsiai turisták beutaztatását. A mérlegbeszámolóban ezt írják: „A társaság tárgyévi árbevételének kb. 47 %-a kiutaztatási, kb. 26 %-a beutaztatási tevékenységből, kb. 27 %-a pedig az anyacég felé továbbhárított fenntartási költségek bevételéből adódik. A kiutaztatási tevékenység árbevételének kb. 60 %-a repülőjegyek értékesítéséből adódik. A társaság beutaztatási tevékenységet túlnyomó részben az anyacég megrendelése alapján végez.”

Jó év volt a tavalyi

A toplisták alapján jól látszik, hogy az utazásszervezés 2017-ben jövedelmező, néhány esetben kifejezetten jól jövedelmező tevékenység volt Magyarországon (és persze szerte a fejlett világ országaiban). Többnyire stabil gazdálkodás és a jövőről is gondoskodó tartalékolás jellemezte a hazai utazási irodákat. A nyereségesség ráadásul nemcsak a külföldi, hagyományosan tőkeerősnek tartott cégekre volt jellemző (még ha a leggyorsabb növekedést elsősorban a külföldi hátterűeknél lehetett is tapasztalni), hanem a kizárólagosan hazai tulajdonban lévő utazásszervező vállalkozásokra is, amelyeknek eredményes gazdálkodásuk mellett érdemben nőtt a tőkéjük is.