5 nap, 20 csapat, 120 versenyző, 851 km – ez vár ránk az Tour de Hongrie versenyen
Forrás: turizmus.com
2024. május 08. 10:12
Az M4 Sport által élőben közvetített csapatbemutatón a nyolc WorldTeamből, nyolc ProTeamből, három kontinentális csapatból és a magyar válogatottból álló mezőny 119 versenyzője tette tiszteletét, hogy első alkalommal üdvözölhessék a magyar szurkolókat.
A helyszínen a műsorvezető, Székely Dávid és a főszervező, Eisenkrammer Károly köszöntötte az egybegyűlteket. A Vuelta SE Passion Tánccsoportjának produkcióját követően a Tour de Hongrie 2024-es megkülönböztető mezei kerültek bemutatásra. Ahogy az utóbbi években már megszokhattuk, a fehér trikó a legjobb magyar versenyzőnek, a piros a hegyi pontverseny győztesének, a zöld a pontverseny első helyezettjének, a sárga pedig az összetett éllovasának jár.Az előzetes rajtlista alapján 12 honfitársunk áll rajthoz a mezőnyben. Közülük hatan (Dina Márton, Peák Barnabás, Pápai Ádám, Szijártó Zétény, Feldhoffer Bálint és Filutás Viktor) a magyar válogatottban, négyen (Karl Ádám, Rózsa Balázs, Istlstekker Zsolt, Orosz Gergő) az Epronexben állhatnak rajthoz, míg Valent Márk az MBH Bank Colpack Ballan, Fetter Erik pedig a Polti – Kometa mezét viselheti.
A magyar csapat is bemutatkozott a Tour de Hongrie programján |
Fotó: Vanik Zoltán |
A verseny az Alföldön indul: május 8-án Karcag és Hajdúszoboszló között a sprinterek harcolhatnak a verseny első sárga trikójáért. Másnap Tokajból Kazincbarcikára vezet a karaván útja egy dombos, de a sprintereknek kedvező etapon, majd pénteken jön a királyetap Kolorcity és Gyöngyös-Kékestető között. Szombaton a fővárosból Etyekre teker majd a mezőny egy trükkös útvonalon, vasárnap pedig a Mecsek emelkedőin dől el az összetett sorsa a Siófok-Pécs hegyi szakasz végén.
A Tour de Hongrie útvonala |
Fotó: Tour de Hongrie |
Magyarországon az M4 Sport a rajttól a célig élő adást biztosít, de az Eurosport online felületein is elérhető lesz naponta két órányi élő közvetítés magyar kommentárral, illetve magyar nyelvű összefoglalókat közvetít minden nap végén az Eurosport 1 csatornája.