Megszűnik a héten a külföldről Angliába utazók indulás előtti koronavírus-tesztelési kötelezettsége, és az érkezés után is elégséges lesz egy gyorsteszt, amelynek eredményét nem kell elkülönítésben megvárni - jelentette be Boris Johnson brit miniszterelnök.

Johnson a londoni alsóházban tartott szerdai tájékoztatóján közölte, hogy az új szabályozás pénteken brit idő szerint hajnali 4 órától - közép-európai idő szerint 5 órától - lép érvénybe.

Grant Shapps közlekedési miniszter nem sokkal később, a Twitteren közzétett bejegyzésében kifejtette,
vasárnap - ugyancsak brit idő szerint hajnali 4 órától - szűnik meg az angliai érkezés utáni PCR-teszt elvégzésének kötelme, és attól az időponttól elégséges egy gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is.
A közlekedési miniszter kiemelte, hogy mindez a koronavírus ellen teljes körűen beoltott utazókra, illetve - oltási státustól függetlenül - a 18 éven aluliakra vonatkozik.

Az angliai érkezés utáni gyorsteszt elvégzéséhez nem használható a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) ingyenes tesztelési szolgáltatása, vagyis a gyorsteszteket egészségügyi magánszolgáltatóktól kell megrendelni. Ha a gyorsteszt eredménye pozitív, az érintettnek elkülönítésbe kell vonulnia és PCR-tesztet kell elvégeztetnie, ehhez viszont már használható az NHS ingyenes tesztelési szolgáltatása.

A közlekedési miniszter bejelentette azt is, hogy a brit kormány még január vége előtt teljes körűen felülvizsgálja az utazásra vonatkozó intézkedéseket, és stabil szabályozási rendszert léptet életbe a 2022-es esztendő egészére.

A héten jelentősen enyhülnek a beutazási szabályok Angliába

Fotó: 123rf.com

A jelenlegi szabályozás - amely a pénteki, illetve a vasárnapi módosítások előtt érkezőkre még érvényes - azt írja elő, hogy az utazóknak az indulás előtt legfeljebb 48 órával PCR- vagy gyorstesztet, az angliai érkezésük utáni második nap végéig PCR-szűrést kell elvégeztetniük, és az érkezés utáni PCR-teszt eredményét elkülönítésben kell megvárniuk.

A brit kormány ezt a szigorítást a gyorsan terjedő omikron koronavírus-variáns behurcolásának megfékezése végett rendelte el tavaly. Azóta azonban ez a vírusváltozat olyan mértékben elterjedt Nagy-Britanniában, hogy az utazási tesztkötelezettségek már csak korlátozott hatást gyakorolnak a fertőződési esetszámok növekedésére, a turisztikai szektort viszont jelentős pótlólagos költségekkel terhelik - mondta a brit kormányfő az alsóházi tájékoztatón. Johnson hangsúlyozta: ez a kötelezettség az Angliából külföldre utazókat is elbizonytalanította, mivel sokan tartottak attól, hogy a visszaindulás előtti teszt esetleges pozitív eredménye miatt külföldön ragadnak, és ez komoly pluszköltségekkel terheli őket.

 

KAPCSOLÓDÓ

A britek leveszik az összes országot a vörös listáról

A brit kormány szerdától leveszi az összes országot a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak ítélt országok és területek vörös beutazási listájáról.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Ismét PCR-tesztet kell végeztetniük a külföldről Angliába utazóknak

Ismét PCR-típusú laboratóriumi koronavírus-szűrésnek kell alávetniük magukat érkezésük után mindazoknak, akik külföldről Angliába utaznak, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk.