Az „Európa legjobb középület fejlesztése" díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt részeként megvalósult Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) a világ egyik legrangosabb nemzetközi ingatlanszakmai versenyén, az International Property Awardson (IPA).

A Liget Budapest Projekt az első olyan városfejlesztési program, amely az OMRRK díjazásával együtt már háromszor kapta meg ezt az elismerést: 2018-ban a Néprajzi Múzeumot a világ legjobb középületének választották, 2019-ben pedig a Magyar Zene Háza kapta meg a "Legjobb nemzetközi középület" címet – mondta Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításával megbízott Városliget Zrt. vezérigazgatója  sajtótájékoztatóján.

Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK)

Az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ 37 ezer négyzetméteres épületegyüttese

Fotó: Városliget Zrt.

Gyorgyevics Benedek közölte, a verseny zsűrije a díj odaítélésekor értékelte a projektmenedzsmentet, az építészeti koncepciót és a kivitelezés minőségét. Hozzátette: bizonyára azt is figyelembe vették, hogy ebben az épületben kapott helyet a három legjelentősebb magyarországi közgyűjtemény – a Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum – több mint 350 ezer darab, szinte felbecsülhetetlen értékű műtárgya.

Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK)

Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK)

A telek két értékes, régi épületét is felújították

Fotó: Városliget Zrt.

Sághi Attila, a Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese ismertette, hogy az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ kialakításához a Freund Vilmos nevéhez köthető, 130 éves múltra visszatekintő izraelita kórházat építették át, barnamezős fejlesztéssel. Ebben az épületkomplexumban mindent "egybecsomagoltak", amit a jövő építészetéről gondolnak minőségben, innovációban, környezetvédelemben. Ez utóbbira példa, hogy az épület hűtéséhez és fűtéséhez geotermikus energiát használnak fel.

A Liget Budapest Projekt részeként 2019-ben készült el az OMRRK épülete a Városliget melletti Szabolcs utcában. A 37 ezer négyzetméteres épületegyüttesben világszínvonalú múzeumi raktárak, restaurátor-műhelyek, laborok és kutatószobák kaptak helyet, és itt működik a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet, valamint egy látogatóközpont.

Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK)

Az intézményben korszerű restaurátorműhelyek kaptak helyet

Fotó:Városliget Zrt.

A Városliget Zrt. közleményében hangsúlyozza: az OMRRK kialakításával Magyarország Európa legjobbjaihoz zárkózott fel. "A londoni British Museum és a szentpétervári Ermitázs frissen elkészült, illetve a párizsi Louvre kivitelezés alatt álló szakmai intézményeivel összevetésben – képességeiben, felszereltségében és kapacitásában – is állja a versenyt a hazai fejlesztés" – írják.

Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK)

Az OMRRK modern épületei a szabadon látogatható Bókay kerttel

Fotó: Városliget Zrt.

Az intézménykomplexum területén Bókay kert néven egy új, nyitvatartási időben szabadon használható 13 ezer négyzetméteres parkot is kialakítottak.

Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK)

 

KAPCSOLÓDÓ

Megkezdte működését az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ

Több mint háromszázezer műtárgyat őriznek majd a világszínvonalú múzeumi háttérintézményben. A beruházás a Liget Projekt részeként valósult meg.