Az MTV EMA 2020 könnyűzenei díjátadón – amelynek hivatalos partnere ebben az évben Magyarország – Budapest mellett Veszprémből és Esztergomból is bejelentkeznek a műsorvezetők.

November 8-a különleges nap lesz Magyarország életében, hiszen a régióban elsőként, Londonnal együtt Magyarország lesz az egyik helyszíne a világ legnagyobb és legnézettebb, világsztárokat is felvonultató könnyűzenei díjátadójának, az MTV EMA-nek. Az adás során a nézők egy virtuális utazáson is részt vehetnek és megismerhetik Magyarország emblematikus helyszíneit.

"Az online showműsor alatt a világhírű magyar szupermodell, Palvin Barbara vezetésével elutazunk Veszprémbe, a királynék városába, az ország első és legrégebbi püspöki székhelyére, amely 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa lesz. A másik vidéki helyszínen pedig a Dunakanyart és annak fővárosát, Esztergomot láthatják majd a nézők. A műsor további két budapesti helyszínről is bejelentkezik, így az MTV díjátadó valamennyi követője megismerheti a főváros csodálatos panorámáját és a Széchenyi gyógyfürdőt, ahol David Guetta, a világhírű DJ és producer zenél majd" – ismertette Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a legújabb részleteket. (A videó elindításához kattintson a nyílra!)


"Budapest mellett Veszprém és Esztergom is szereplője lesz a zenei díjátadónak, ami páratlan turisztikai reklámot és hírnevet jelent Magyarországnak. Az eseményhez kapcsolódó televíziós és online megjelenésekben 180 ország egymilliárd nézője ismerheti meg országunk gyönyörű helyszíneit. Óriási lehetőség előtt állunk, hogy hazánkat, Budapestet a világ még jobban megismerje. Kövessük együtt jövő vasárnap az MTV EMA eseményeit és legyünk büszkék Magyarországra!" – hangsúlyozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az újabb bejelentést követően.


 

KAPCSOLÓDÓ

David Guetta lesz Palvin Barbara mellett az MTV EMA showjában

A november 8-i rendhagyó virtuális showműsor műsorvezetője Palvin Barbara mellett, a szupersztár DJ és producer, David Guetta lesz, aki az elektronikus zenei élet egyik leghíresebb előadója.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

MTV European Music Awards: egymilliárd ember figyelhet Budapestre

Történelmi siker Magyarország és Budapest számára, hogy házigazdája lehet az MTV European Music Awards rendezvénynek. Egészen mostanáig egyszer sem adott otthont a régió ennek a világhírű eseménynek, Budapest viszont 2020. november 8-án magára vonhatja akár egymilliárd ember figyelmét.