A forint április óta tartó erősödése komoly bevételi és jövedelmezőségi nyomást helyez azokra a turisztikai szolgáltatókra, amelyek euróban árazzák szolgáltatásaikat. A budapesti szállodák, a beutaztató irodák és a rendezvényszervezők egyaránt azt jelzik: a 350 forint közeli euróárfolyam nemcsak a profitot csökkenti, hanem Magyarország versenyképességét is érinti.

A hatás különösen erős azoknál a budapesti szállodáknál, amelyek vendégköre jelentős részben külföldről érkezik, és áraikat évtizedek óta euróban képzik. A Danubius Hotels – sok más hazai szolgáltatóhoz hasonlóan – a tervezéskor érvényes árfolyamszinthez igazodva 400 forintot meghaladó euróárfolyammal tervezte az idei évet. „Egy éve még 402 forint körül járt az euró, március elején 394–395 forint volt, a múlt hét elején pedig rekorderős szintre jutva 351 forint körül mozgott. A több mint 10 százalékos árfolyamváltozás miatt az euróban beérkező bevételeink forintban akár 10–12 százalékkal is kevesebbet érhetnek” – beszélt a problémáról lapunknak Kovács Balázs vezérigazgató.

A veszteség jelentős, hiszen a szállodavállalat bevételeinek mintegy 80 százaléka euróban érkezik. Forintban elsősorban olyan kisebb tételek folynak be, mint az éttermi étlapok árai, a belföldi rendezvényekre adott ajánlatok, a parkolási díjak vagy egyes, főként hazai vendégekhez kapcsolódó szolgáltatások – sorolta. Kiadásaik döntő része ugyanakkor forintban merül fel, így a költségoldalon jóval kisebb az erősebb forint kedvező hatása. A legnagyobb tétel a bérköltség, míg az esetleges energiapiaci árfolyamnyereség nem ellensúlyozza a bevételi oldalon elszenvedett veszteséget – magyarázta a cégvezető.

„A különbség közvetlenül az eredményességet rontja: ami a bevételi oldalon hiányzik, az nagyrészt egy az egyben a profitból is kiesik” 

 

– mondta a következményekről a vezérigazgató.

A drámai erősödés ellentételezése Kovács Balázs szerint a vendégoldalon szinte lehetetlen. A beszállítói oldalon ugyanakkor van némi mozgástér: ahogy a gyenge forint idején egyes beszállítók is kértek áremelést, most a szállodák keresik meg az importtevékenységet végző partnereket. Ez azonban a teljes költségstruktúrán belül csak kisebb részt jelent.

Euro, Fotó: 123rf.com
Az árfolyamváltozást a külföldi turisták a helyi költéseikben is megérzik (Fotó: 123rf.com)

Ha az erős forint tartósan velünk marad, a kiesést elsősorban árazással lehet kompenzálni, mert a jövedelmezőség javításában már kevés a tartalék. 

Az áremelés azonban versenyképességi kérdés is, hiszen a végső árakat nemcsak a szállodák szándéka határozza meg, hanem arra a desztinációk közötti versenynek, az ország árpozíciójának, valamint a kereslet és a kínálat viszonyának is hatása van – mutatott rá.  

 

Beutaztatók: az árfolyamhatás a profitot és a versenyképességet is érinti

Az erős forint kedvezőtlen a beutaztatással foglalkozó utazási irodák számára is, hiszen a bevételeik szinte teljes mértékben euróban érkeznek. „Az árfolyam jelenlegi alakulása az árrésünket jelentős részben, vagy éppen teljes egészében felemészti. Sok szolgáltatás esetében forintban kell fizetnünk, illetve a teljes munkabérhez, adókhoz, járulékokhoz, működési költségünkhöz az eurót az egyre kedvezőtlenebb árfolyamon kell forintra váltani” – nyilatkozta lapunknak Kanel Judit, az Aktív Tours és a Continental Travel tulajdonos cégvezetője, a Magyar Beutaztatók Szövetsége (MABEUSZ) elnöke. 

„A beutaztatásra jellemző hosszú értékesítési ciklus miatt a kalkulációs árfolyam attól függ, mikor adták ki az irodák az ajánlatot: a korábbi szerződéseknél akár 400 forintos euróval, később 380–370 forinttal, az idei tavaszi ajánlatoknál pedig már 360 forint körüli árfolyammal számoltak" 

 

– tette hozzá.

Az ajánlatok módosítására, vagy szerződés újratárgyalására, korrigálására alapvetően nincs lehetőségük: a szerződéseikben soha nem szerepelt az euró-forint árfolyam változását érintő cikkely, illetve a partnereik is értékesítették az utazást, nekik sincs lehetőségük az utastól magasabb ár beszedésére. Az árfolyamveszteséget így többnyire a szolgáltató és a DMC viseli. „A kiadási oldalon nincs olyan jelentős, euróban számolt tétel, amely ellensúlyozná az árbevétel csökkenését: a szerződött összegek beérkeznek, de a jelenlegi árfolyamon forintban jóval kevesebbet érnek" – taglalta.

Arra a kérdésre, hogy a következő évekre milyen árfolyammal és üzleti környezettel számolnak, Kanel Judit szerint rendkívül nehéz válaszolni. Jelenleg általánosságban 345 forintos euróval kalkulálnak.

„A kalkulációs árfolyamot le lehet nyomni bármeddig, de a kérdés az, hogy a piac mit bír el. Az árfolyamhatás ugyanis nemcsak a profitot érinti, hanem a versenyképességet is”  – osztotta ő is Kovács Balázs véleményét.  

A bérköltségek, az energia- és működési költségek emelkedése mellett az erősebb forint tovább növeli a magyar turisztikai szolgáltatások euróban számított árát. Ez különösen érzékeny pont, mert az árak az elmúlt öt évben amúgy is folyamatosan emelkedtek, sok esetben éves szinten a 10 százalékot is meghaladva. Kanel Judit tapasztalatai szerint mindez már érezhetően csökkenti a Magyarország iránti érdeklődést. 

 

Turisták a Halászbástyán, Fotó: 123rf.com
Az árfolyamhatás nemcsak a profitot érinti, hanem a magyar turisztikai szolgáltatások versenyképességét is (Fotó: 123rf.com)

„A külföldi utazásszervezők nem egyetlen szolgáltatót néznek, hanem a teljes desztináció ár-érték arányát. Ha Budapest vagy Magyarország euróban túl gyorsan drágul, akkor a régiós versenytársak – például Prága, Krakkó vagy Bécs – könnyebben kerülhetnek előnybe” – magyarázta a folyamatot.

A turizmus ráadásul több éves üzlet, ahol a partnereik stabilitást várnak. Éppen ezért számukra nem feltétlenül az a legfontosabb, hogy 345, 360 vagy 380 forint egy euró, hanem az, hogy hosszabb távon kiszámítható környezetben tudjanak tervezni – hangsúlyozta. 

Az utazási szakember szerint az árfolyamváltozás a könyvelésben és az eredménykimutatásban is további terhet jelent. A DMC-k gyakran hónapokkal, akár egy évvel a teljesítés előtt kapnak előleget, amely az akkori, magasabb árfolyamon kerül be a könyvekbe. A végszámla kiállításakor azonban az összeget már a teljesítéskori árfolyam szerint kell korrigálni, ami komoly árfolyamveszteséget okozhat. Ez könyveléstechnikai előírás, amelyre a szolgáltatóknak nincs ráhatásuk, mégis rontja a működés gazdaságosságát.

 

Forintra váltva látszik igazán a DMC-k vesztesége

Hasonlóan hátrányosan érinti az erős forint a rendezvényszervezéssel foglalkozó vállalkozásokat is, hiszen külföldi partnereik számára ezek a vállalkozások is euróban adják ki árajánlataikat és bevételeik is így érkeznek, az árfolyamveszteség pedig, akárcsak a szállodák és az utazási irodák esetén, saját profitjukat terheli. 

Jábor Mária, a DMC-ként működő és csak májusban 26 rendezvényt lebonyolító Motivation Travel ügyvezetője szerint a kalkulációnál használt árfolyamot ugyan minden iroda maga határozza meg, de nem lehet nagy mértékben eltérni a hivatalos középárfolyamtól, mert az torzítaná az árakat, és versenyhelyzetben jelentős különbséget okozna két iroda ajánlata között. A tavaly meghatározott, euróban rögzített árak az árfolyam változása miatt idén már csak nagyon alacsony profittartalom mellett teszik lehetővé az egyes rendezvények lebonyolítását. Nagy kérdés, hogy ez a nagyon alacsony profit elegendő lesz-e az idei működési költségek fedezésére.

rendezvény, Fotó: 123rf.com
 A DMC-k a tavalyi év folyamán kiadott euró áraik az árfolyam erősödése miatt idén nagyon kevés profittal hozzák az egyes rendezvényeket (Fotó: 123rf.com)

A jelenlegi árfolyam mellett nemcsak bevételcsökkenéssel, hanem jelentős árfolyamveszteséggel is számolniuk kell, hiszen csak a számlavezető bankuknál tudnak eurót váltani, így a forintosítás bőven az EUR/HUF középárfolyamon történik. 

„A tavalyi kalkulációk során alkalmazott 380–390 forintos euróárfolyamhoz képest idén 352 forintos árfolyamon érkezik be a bevétel, a banki váltás pedig 345–350 forint körül történik. Ez azt jelenti, hogy egyetlen eurón is 30–40 forintos különbség keletkezik, amit az irodáknak a saját árrésük terhére kell kigazdálkodniuk” – mondta.

 

A probléma nemcsak az aktuális árfolyamszint, hanem a globális kiszámíthatatlanság is, amely hosszabb távon a beutaztatás versenyképességét rontja. „Az 1500 forintos cappucino, 400 forintos árfolyam mellett 3,75 euró volt, míg most 350 forintos árfolyammal számolva már 4,30 euró, ami 15 százalékos áremelkedés. A nagy kérdés, hogy ezt áremelkedést a piac elbírja-e, illetve, hogy a környező országok beelőznek-e, mert a partnereink globálisan nézik a desztinációkat és relatíve gyorsan tudnak egy másik országra váltani” – magyarázta.

Az árfolyamveszteségből adódó terheket az irodák vagy maguk vállalják, vagy a beszállítókkal próbálnak kedvezőbb forintos árakat kialakítani. Közben azonban ügyelniük kell arra is, hogy a vendégek továbbra is megfelelő minőségű szolgáltatást kapjanak.

 

A nagy létszámú, jellemzően 1-2 évvel korábban lefoglalt rendezvények esetén az ajánlatkészítéssel is probléma van. Jábor Mária tapasztalata szerint az árak kiszámíthatatlansága miatt több szervező csak 2026-ra ad árat, hiszen jelenleg nem tudni, hogyan alakulnak 1-2 év múlva például a transzferárak és egyéb költségek, ami versenyhátrányt jelent azokkal az országokkal szemben, melyek garantálni tudják az eurós árakat. 

„A 2028-as eseményeknél azt kalkuláljuk ki partnereinknek, hogy az idén, vagyis 2026-ban mennyibe kerülne a rendezvényük, és az alapján kell dönteniük” – nyilatkozta.   

 

A bizonytalan gazdasági környezet ráadásul tovább növeli a kiszámíthatatlanságot. Egyelőre nem látható például, hogy várható-e változás az áfakulcsokban, illetve számíthat-e a vendéglátóipar arra, hogy a kitelepüléses rendezvényekhez kapcsolódó szolgáltatások áfája 5 százalékra csökken.

„Érdemes árnyalni azt a gyakran elhangzó véleményt, mely szerint az irodák a magasabb árfolyam idején bezzeg nem panaszkodtak. A kedvezőbb ráta nem feltétlenül az irodák profitját növelte, sokkal inkább fedezetet adott a szerződéskötés után jelentkező többletköltségekre: a vári behajtásra, a benzinárak emelkedésére, a reptéri parkolási díjakra, az autópálya-használatra, a KATA kivezetése miatt megugró idegenvezetői díjakra és más hasonló terhekre” – zárta szavait.

KAPCSOLÓDÓ

Erős forint, óvatosabb turisták: Budapestet is eléri a turisztikai dominóhatás

A fővárosi turisztikai szolgáltatóknak a következő hónapokban fel kell készülniük a késleltetve érkező cash-flow nyomásra egy friss elemzés szerint.