A Móra-Tourist Nonprofit Kft, mint mórahalmi helyi TDM szervezet 2024-ben az évek óta megszokott turisztikai elégedettségmérés mellett a lakosság véleményét is megkérdezte a település turizmusáról és saját életminőségükre gyakorolt hatásáról. A két felmérés észrevételei és javaslatai alapján a fürdőváros képviselőtestülete intézkedési tervet fogadott el. Az így meghatározott feladatok célja, hogy 2025 nyarára a turisztikai szolgáltatások minél jobban kiszolgálják a vendégek igényeit és egyben a helyiek számára is az élettér javulását eredményezze.

Az előző évben a fürdőváros külső, független értékelésnek is alávetette magát és az ország 42 hivatalos gyógyhelye közül hetedikként szerezte meg a Magyarország kincsei védjegyet, mely a gyógyhely magas szolgáltatási színvonalát igazolja. A minősítés megszerzését összehangolt csapatmunka előzte meg a szektor szereplői és a városüzemeltetés között. Ugyanakkor a hosszú távon fenntartható minőséghez elengedhetetlen a helyi értékekhez és azok „gazdáihoz”, a lakosokhoz való kapcsolódás. A vendég olyan helyen érzi igazán jól magát, ahol a környezet önazonos, és a helyiek is szívesen látják.

A lakossági felmérés kapcsán megállapítható volt, hogy a többség előnyösnek tartja a turizmus jelenlétét a településen. A kitöltők 88%-a gondolja úgy, hogy a helyi szolgáltatások száma és színvonala magasabb a turizmus miatt. Az életminőséggel kapcsolatos kérdések kapcsán 61,5% véleménye szerint a jelenlegi szint fenntartásához vagy fejlődéséhez hasznos a turizmus. Ezzel párhuzamosan a turistákhoz is hasonlóképp viszonyulnak, azt vallották, hogy segítőkészek velük szemben, illetve örülnek, ha itt vannak a városban. A kitöltők többsége büszke arra, hogy Mórahalmon él és ajánlaná azt rokonainak, barátainak 

 

- derül ki a TDM szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményéből. 

szofelho-morahalom-turizmus
Szófelhő a mórahalmi turizmusról. Forrás: TDM

Ezek visszaigazolásaként a vendégelégedettségi felmérésben évről évre magas értékelést kapnak a „Helyiek segítőkészsége” és a „Szolgáltatók vendégbarátsága” kritériumok (mindkettő 2024-ben 5-ös skálán 4,91-et ért el). A turisztikai elégedettségi indexet a TDM szervezet 2016 óta méri, ennek értéke minden évben a 4,6-4,8 közötti tartományban zárult az iskolai értékeléssel azonos, 5-ös skálán.

Ugyanakkor ezeknek a felméréseknek nem csupán az a céljuk, hogy a magas szolgáltatási színvonalat visszaigazolják, hanem sokkal inkább a negatív kritikák felhasználása, a szolgáltatások további fejlesztése. 

A település képviselő testülete által 2025. júniusig meghatározott feladatok között olyan színvonalat javító tételek szerepelnek, melyeket a lakosok és a vendégek fejlesztési igényként megfogalmaztak. Ezek között például a parkolási lehetőségek bővítése, a lovas színházból a város felé vezető külterületi gyalogos útvonal kivilágítása, a Móradombi Uszoda nyitvatartási idejének módosítása, a Szent János tó szabadtéri strandjának fejlesztése, cukrászda és szórakozóhely kialakítása, a városi intézmények és turisztikai attrakciók családbarát és kerékpárosbarát szolgáltatásainak fejlesztése/kialakítása és a kommunikációs csatornák finomhangolása.

Mórahalmon azt vallják, hogy mindig lehet a meglévő értékeket tovább fejleszteni, szebbé és jobbá tenni, ennek érdekében pedig legjobb azoknak a véleményére alapozni, akik ezeket igénybe veszik.

(Nyitókép: Szent Erzsébet Fürdő, Mórahalom. Forrás: Facebook)

KAPCSOLÓDÓ

Újra gyógyhely minősítést kapott Mórahalom

Csaknem maximális pontszámmal újította meg az először 2016-ban megszerzett minősítést a település.