A Japanspecialist nyílt nap keretében mutatta be új, a Váci úton megnyitott új irodáját, ahol az érdeklődők közvetlenül is betekintést nyerhettek a cég működésébe és a Japánba irányuló utazások legfrissebb trendjeibe.

A vállalat 2004 óta van jelen Magyarországon: kezdetben beutaztatással foglalkozott, mára azonban a kiutaztatás is meghatározó részévé vált tevékenységének. 

A japán tulajdonú, mintegy 90 főt foglalkoztató cég éves árbevétele eléri a 3 milliárd forintot. A következő időszakra 20-30%-os növekedést terveznek, ami a japán utazások iránti egyre nagyobb érdeklődés fényében reális célkitűzésnek tűnik 

 

‒ mondta Simon Karolina, a cég magyarországi ügyvezetője a nyílt napon.

KAPCSOLÓDÓ

Simon Karolina elmesélte, hogy építették fel a japán utazási márkát Európában

Női vezetők a turizmusban sorozatunkban ez alkalommal Simon Karolinát, a Japanspecialist ügyvezetőjét mutatjuk be.

A megnyitón jelen volt Ono Hikariko, Japán magyarországi nagykövete is, aki hangsúlyozta, örömmel tapasztalja, hogy évről évre több magyar látogat el Japánba.

A nyílt nap programját négy előadás alkotta, amelyek a japán kultúra, az utazási lehetőségek és a térség turisztikai sajátosságainak különböző aspektusait mutatták be. 

Az első előadás középpontjában a Japanspecialist idei újdonsága, Hokkaidó állt. Japán legészakibb és második legnagyobb szigete különleges éghajlatáról, alacsony népsűrűségéről és kiterjedt, érintetlen tájairól ismert. Az előadó, Vida M. Mitsuki kiemelte a régió gazdag gasztronómiáját – a kiváló minőségű húsokat, halakat, tejtermékeket és borokat –, valamint azt, hogy egyes hokkaidói tájak a japánok szerint a magyar vidéket idézik. 

Bár a Japanspecialist több mint 20 éve szervez utakat Japánba, Hokkaidó most először jelenik meg teljes értékű termékként a kínálatban, elsősorban azok számára, akik a nagyvárosi élmények után Japán természetközeli, kevésbé ismert arcát keresik.

 

Hokkaido-123rf
Virágtenger Hokkaido szigetén / Fotó: 123rf.com

Emmer Rita a japán gasztronómia világát mutatta be, külön kitérve a tradicionális reggelikre, a ramen sokféleségére és a helyi street food kultúrára. A vendégek megismerhették a japán vendéglátás egyik legérdekesebb elemét, a kirakatokban látható, valósághű műanyag ételmintákat, amelyek iparági szinten készülnek, és nagy segítséget nyújtanak a turistáknak az ételválasztásban. Sok helyen fényképes étlap egészíti ki ezt az egyedi vizuális tájékoztatási formát.

A következő előadó a hirosimai atomtámadás 80. évfordulója kapcsán a béke és az emlékezés japán hagyományait idézte fel. Tóth Attila Sadako Sasaki történetén keresztül ismertette a daruhajtogatás szimbolikáját, és elmesélte, hogy saját gyermekei és osztálytársaik is készítettek papírdarvakat, amelyeket október 15-én juttattak el az emlékparkba.

japanspecialista-irodanyitas, Fotó: Japanspecialist
A Japanspecialist nyílt napja / Fotó: Japanspecialist

A negyedik prezentáció Dél-Koreára fókuszált, amely ugyan nem a Japanspecialist fő desztinációja, mégis egyre népszerűbb a térségbe utazók körében. Turi Zsófia idegenvezető bemutatta Szöult, a koreai építészet jellegzetes, autentikus épületeit, a sokszínű gasztronómiát és a popkultúra ikonikus elemeit. Kiemelte a mintegy 6 kilométer hosszan húzódó Hawaseong-erődöt, amely népszerű célpontja a vezetett sétáknak, valamint a DMZ határszakaszt, amely Dél-és Észak-Korea között húzódik.

A nyílt napon a látogatók nemcsak az előadások során juthattak értékes információkhoz, hanem személyesen is kérdezhettek az idegenvezetőktől, és kötetlen beszélgetések keretében ismerkedhettek a különböző utazási lehetőségekkel. Az eseményt Japán-tematikájú kvíz és nyeremények zárták.

(Nyitókép: A kvízjáték nyertesei Simon Karolinával, a Japaspecialist ügyvezetőjével)

KAPCSOLÓDÓ

Rekordmagas idegenforgalmi adót vezetnek be Japánban

A 2026 márciusától életbe lépő új díjazás a szálláshely árától függően változik.