Új helyszínen, az isztambuli World Trade Centerben rendezték meg idén a 29. EMITT – East Mediterranean International Tourism & Travel Exhibition turisztikai szakvásárt. A költözés stratégiai döntés volt: a belvároshoz közelebb eső, metrókapcsolattal is rendelkező helyszín könnyebb megközelíthetőséget biztosított a szakmai látogatók számára – az első nap tapasztalatai alapján sikerrel.
A kulisszák mögé Kemal Ulgen, az eseményt szervező ICA Group ügyvezető igazgatója engedett betekintést, aki lapunknak a vásár idei számairól és stratégiai irányairól is beszélt.
Tájékoztatása szerint már a nyitónapon kiemelkedő látogatószámot regisztráltak, ami visszaigazolja a helyszínváltás létjogosultságát. A vásár idén február 5–7. között zajlott, egy nappal tovább mint tavaly, így a szervezők a korábbi évhez képest további növekedéssel számolhattak: a látogatók száma elérhette, sőt akár meg is haladhatta a 20 ezret.

A 29. EMITT egyik hangsúlyos stratégiai eleme a látogatók tudatos szegmentálása. A kiállítás két fő fókuszterületre épült: az egyik a szállodák, utazási irodák és nemzetközi szakmai szereplők számára kínált üzleti platformot, míg a másik a törökországi régiók bemutatkozását helyezte előtérbe. Bár mindkét szegmens a turizmus iparágát szolgálja, eltérő célokkal érkeznek, ezért a szervezők a kommunikációban és a beléptetésben is külön kezelték a célcsoportokat.
Az idei EMITT-en összesen 552 kiállító vett részt, közülük 202 nemzetközi kiállító, akik 29 országból érkeztek Isztambulba. A régiós országok mellett távolabbi desztinációk is képviseltetik magukat, többek között Japán és Dél-Korea, ami tovább erősíti a vásár globális jelentőségét.
A közép- és kelet-európai piac – így Románia, Szerbia és Észak-Macedónia – továbbra is kiemelt szerepet töltött be a rendezvényen. A szervezők szerint ezek az országok mind beutaztatási, mind kiutaztatási szempontból releváns partnerek, különösen annak fényében, hogy az elmúlt években jelentősen nőtt a török utazók külföldi utazási kedve. Magyarország önálló megjelenése egyelőre még hiányzik a vásárról, a szervezők azonban abban bíznak, hogy a jövő évi EMITT már magyar standdal is kiegészül.
További információk a desztinációról: goturkiye.com
Köszönjük a meghívást a Go Türkiye és Hotelpremio Group csapatának!
KAPCSOLÓDÓ
Törökország újrafelfedezve: a nagyvárosi pezsgés és a mesebeli vidékek nyomában
A tanulmányúton megtapasztaltuk, hogy az ország varázslatos kínálata nem ér véget a nyárral.
