A VisitBalaton365 idén már március elején elindította influencer study programját: a fő küldőpiacokról érkező tartalomgyártók személyesen fedezik fel a régiót, hogy saját közösségi felületeiken mutassák be a négy évszakos Balatont. A kezdeményezés célja, hogy hiteles élményeken alapuló történeteken keresztül erősítse a térség nemzetközi ismertségét, és inspirálja az utazókat arra, hogy a nyári szezonon túl is ellátogassanak a tóhoz. 

A szezon első vendégei között volt Silia Eleftheriadou, a Bécsben élő görög származású travel- és lifestyle tartalomgyártó, a The Viennese Girl blog alapítója. A több mint egy évtizede működő platform személyes hangvételű utazási történetekkel és igényes fotókkal mutat be autentikus helyszíneket. Silia munkáiban a slow travel, a vizuális történetmesélés és a kulturális élmények kapnak hangsúlyt, így közönsége számára különösen értékesek az olyan desztinációk, ahol a természet, a gasztronómia és a helyi történetek együtt jelennek meg – hangsúlyozza közleményében a VisitBalaton365.

A látogatás során a vendégek többek között a Taste Balaton fesztivál programjaiba is betekintést nyerhettek. A március elején megrendezett, tíznapos eseménysorozat a balatoni tavasz egyik kiemelt nyitánya, amely gasztronómiai és kulturális programokkal – workshopokkal, vacsoraestekkel, borkóstolókkal és beszélgetésekkel – mutatja meg a régió sokszínűségét. A fesztivál több mint száz programmal várja a látogatókat a tó körül működő éttermekben, borászatokban és kulturális helyszíneken.

A tanulmányúton részt vett Földvári Szimonetta, a bécsi székhelyű Netta Travel utazásszervezője is, aki a Balatonhoz kapcsolódó, niche élményprogramok szervezésével foglalkozik. 

A látogatás így egyszerre szolgálta a turisztikai termékfejlesztést és a nemzetközi kommunikációt: a résztvevők saját felületeiken – blogokon, Instagramon és más közösségi csatornákon – mutatják majd be a régió élményeit.

 

A VisitBalaton365 influencer study programja a következő hetekben is folytatódik, lengyel és német vendégekkel. A szervezet célja, hogy a Balaton a fő küldőpiacokon egyre inkább négy évszakos, aktív és gasztronómiai élményeket kínáló úti célként jelenjen meg a nagy elérésű közösségi felületeken.

(Nyitókép: VisitBalaton365)

KAPCSOLÓDÓ

Fenntartható élmények, felelős döntések – a Balaton jövője a tudatos turizmusban

A Visit Hungary és a VisitBalaton365 közös szervezésében valósult meg a Balaton fenntartható élményei – Sustainia Roadshow II. állomás című szakmai nap.