Az ír Ryanair Holdings Plc, Európa legnagyobb diszkont légitársasága csökkenő negyedéves nyereségről és növekvő bevételről jelentett.
A cég nyereségcsökkenése részben azzal függ össze, hogy jelentős, 85 millió eurós céltartalékot képzett egy olaszországi bírság körülbelül egyharmadának fedezésére. A Ryanair a 256 millió eurós bírságot "indokolatlannak" minősítette, és bízik benne, hogy azt hatályon kívül helyezik. Az olasz versenyfelügyelet szerint a Ryanair visszaélt erőfölényével, hogy megakadályozza az utazási irodák hozzáférését a szolgáltatásaihoz.
A dublini székhelyű légitársaság közleményében azt írta, hogy a december végével záródott pénzügyi harmadik negyedévében a bevétele 8,6 százalékkal, 3,21 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 2,96 milliárd euróról. Az egyszeri tételek nélküli adózott nyereség 22 százalékkal, 148,6 millió euróról 115,4 millió euróra zsugorodott.
A Ryanair beszámolója szerint az utasszám 6 százalékkal, 47,5 millióra nőtt a negyedévben az egy évvel korábbi 44,9 millióról. A férőhelyek kihasználtsága 92 százalék maradt, az átlagos viteldíj pedig 4 százalékkal, 43 euróról 44 euróra emelkedett.
A Ryanair javította a március végével záródó folyó pénzügyi évre vonatkozó utasforgalmi előrejelzését. Az új előrejelzés szerint az utasforgalom 4 százalékkal, 208 millióra nő az eddig becsült 207 millió helyett.
(Nyitókép: 123rf.com)
KAPCSOLÓDÓ
Jelentősen visszavágja európai járatait a Ryanair 2026-ban
A növekvő költségek hatására több országban is átrajzolódik az ír fapados európai útvonalhálózata.

