Az iráni háború következményei miatt a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) jelentősen lefelé módosította a légitársaságok nyereségére vonatkozó előrejelzéseit. 

Az IATA becslése szerint a légitársaságok nyeresége globálisan körülbelül 23 milliárd dollár (20 milliárd euró) lesz. Ezt az IATA vasárnap, a szervezet Rio de Janeiróban megtartott közgyűlésén jelentette be. 

Eddig az előrejelzés 41 milliárd dollár volt. A szövetség szerint a légitársaságok nettó nyeresége 2025-ben még mintegy 45 milliárd dollárra rúgott. 

A nettó haszonkulcs így 4,2 százalékról 2 százalékra esik vissza. Az előrejelzés módosításának oka a magasabb kerozinárak és a háború következtében csökkenő utasforgalom.

 

Willie Walsh, az IATA főigazgatója elmondta: arra számítanak, hogy a repülőgép-üzemanyag átlagára éves szinten 70 százalékkal lesz magasabb, mint a tavalyi évben. Ez idén 100 milliárd dollárral növeli meg az üzemanyagköltséget globálisan.

A pozitívum Walsh szerint az, hogy a kereslet továbbra is fennáll, még úgy is, hogy a légitársaságoknak emelniük kell a viteldíjakat és a szállítási díjakat annak érdekében, hogy meg tudjanak birkózni a helyzettel. A növekedés azonban elkerülhetetlenül alacsonyabb lesz: 2,1 százalék az utasforgalom, 0,7 százalék a teherszállítás területén.

Az IATA közvéleménykutatása szerint az utazók 86 százaléka arra számít, hogy a jegyárak követik az olajár alakulását. Ennek megfelelően 49 százalékuk gondolja úgy, hogy idén többet fog költeni utazásra, mint tavaly. A megkérdezettek 43 százaléka pedig ugyanannyit szándékozik költeni, mint 2025-ben. Ez végül is jó előjel a nyári szezonra nézve. A kérdés az, hogy meddig tolerálják az utazók és a szállítmányozók a magasabb költségeket – írja közleményében az IATA.

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Az IATA nem számít üzemanyag-ellátási zavarra a nyári szezonban Európában

Az európai légiközlekedési piac növekedése lassul, az ágazat továbbra is jelentős költség- és szabályozási kihívásokkal néz szembe a szakmai szervezet szerint.