Izrael szigorúbban érvényesíti a légi személyzetre vonatkozó előírásokat a két héttel ezelőtti Flydubai-merénylet után.
A Tel-Avivba tartó FZ1073-as Flydubai-járat ellen tervezett, meghiúsult merényletnek – amelynek során az Ománból származó másodpilóta rátámadt a kapitányra, feltehetően azzal a céllal, hogy a repülőgép lezuhanását okozza a tel-avivi repülőtéren – messzemenő következményei lesznek Izrael légiközlekedésében.
A szeptember 30-i incidens után nem sokkal kiderült, hogy az elkövető az izraeli előírások szerint valójában nem is repülhetett volna Izraelbe. A szabályok szerint olyan ország állampolgára, amely nem tart fenn diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, elvileg nem léphet be az országba. Ezenfelül Izrael más országokkal megkötött légiközlekedési megállapodásai is előírják, hogy a Tel-Avivba tartó járatok személyzetének tagjai csak olyan országokból származhatnak, amelyekkel Izrael diplomáciai kapcsolatokat tart fenn.
A légitársaságoknak alapvetően egy tiltólistát figyelembe véve kellene összeállítaniuk a személyzetüket, és a neveket 48 órával indulás előtt be kellene jelenteniük az izraeli hatóságoknak. Az ellenőrzés elvileg a közlekedési minisztériumhoz tartozik.
Lapértesülések szerint azonban a minisztérium legalább két éve elhanyagolja ezt a feladatát. Emiatt csak 2026-ban legalább 1240 olyan légitársasági alkalmazott érkezett Izraelbe, aki nem felelt meg a fenti előírásnak.
A minisztérium ezentúl szigorúan érvényesíti az előírásokat, és még a kettős állampolgárságú pilóták és légiutas-kísérők esetében sem tesz kivételt. A tilalom alól amerikai vagy európai útlevél megléte sem mentesít.
Egy oknyomozó portál beszámol az Air France egyik belső feljegyzéséről, amely 31 országról tesz említést. Az érintett pilótáknak és légiutas-kísérőknek nyilatkozniuk kell az állampolgárságukról, ellenkező esetben szankciókra számíthatnak. Az intézkedés például azokat a munkatársakat érinti, akik francia és algériai vagy tunéziai útlevéllel rendelkeznek. A légitársaság az izraeli beutazási szabályokra hivatkozik a feljegyzésben.
A tiltólista forrásoktól függően 27 vagy 31 országot tartalmaz, köztük Iránt, Irakot, Libanont, Ománt, Pakisztánt, Katart és Szaúd-Arábiát. Hivatalos változat egyelőre nem létezik. Egy marokkói portál szerint azok az államok nem szerepelnek a listán, amelyek normalizálták kapcsolataikat Izraellel, például Marokkó és az Egyesült Arab Emírségek.
Egy másik portál szerint a United Airlines is belső körlevélben tájékoztatta személyzetét a szabályokról. Ennek értelmében a valamely érintett országból származó második útlevéllel rendelkező dolgozók akkor sem repülhetnek Tel-Avivba, ha amerikai állampolgárok – írja az aerotelegraph.com.
(Nyitókép: 123rf.com)
KAPCSOLÓDÓ
Halálbüntetés várhat a Flydubai-incidens merénylőjére
A hírszerzők szerint a másodpilóta a New York-i ikertornyokhoz hasonlóan, a tel-avivi Azrieli-tornyok egyikébe akarta vezetni a gépet.

