Pünkösdhétfőn a Balaton térségéből hazainduló utasok tömegeihez igazítja a közlekedési rendet, illetve a rendelkezésre álló többletkapacitásokat a MÁV-csoport – írta Hegyi Zsolt vezérigazgató a Facebook-oldalán.

Közlése szerint pünkösdhétfőn is járni fog a déli és az északi partról a két mentesítő vonat, a Szitakötő és a Keresztespók InterRégió, azon kívül a tó körül mintegy 200, a fővárosi agglomerációt lefedve pedig körülbelül 100 "erősítő" busz áll majd ugrásra készen egész nap.

Bíznak ugyanakkor abban, hogy e biztonsági tartalék "bevetésére" hétfőn ugyanúgy nem lesz szükség, mint vasárnap, amikor a szombati sorompóhiba kijavítását követően már zavartalanul tudtak közlekedni a vonatok – írta Hegyi Zsolt.

Kiemelte: ha a buszok "bevetésére mégis szükség lenne", igyekeznek – a pályamunkákkal terhelt – M7-esen is gyorsító sávot biztosítani a MÁV-csoport utasainak. Munkatársaik folyamatos kapcsolatban vannak a rendőrséggel, így az "erősítő" buszok akár konvojban, rendőri felvezetéssel is közlekedhetnek – olvasható a MÁV-csoport vezérigazgatójának bejegyzésében.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, szombaton, a pünkösdi hosszú hétvége első délelőttjén összeomlott a balatoni vonatközlekedés egy sorompóhiba miatt, az érintett utasoknak a teljes jegyárt visszafizetik. 

 

Frissítés: 

Máris szükségessé váltak a MÁV-buszok

A délelőtt folyamán az egyik Balaton InterCity egy kisebb műszaki probléma miatt csak 20 percen túli késéssel tudott elindulni, ezért a MÁV azonnal mentesítő buszokat indított a Déli pályaudvarról, Kelenföldről és Székesfehérvárról a Balaton déli partjára az utasok mihamarabbi kiszolgálása érdekében – idézi a MÁV legfrissebb közleményét a Vg.hu

A MÁV-buszok bevetésre készen állnak: szükség esetén a délután folyamán a Balatonról Budapest felé szállítják utasainkat – tették hozzá. Mint írták, az utasmenedzser kollégáik a Déli pályaudvaron, Kelenföldön és a Balaton mindkét partján folyamatosan monitorozzák az utasforgalmat, és tartják a kapcsolatot az Országos Haváriaközponttal.

(Nyitókép: MÁV-csoport)

KAPCSOLÓDÓ

A balatoni vasútvonal károsultjai a jegyár 100 százalékát kapják vissza – frissítve

A zavartalan forgalom biztosítása érdekében 300 autóbusz állított készenlétbe a társaság vasárnap és hétfőn.