Megnyílt a jegyvásárlás a legtöbb nemzetközi vonatra a december 13-tól kezdődő menetrendi évre – hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Facebook oldalán közzétett bejegyzésében.

A téli menetrendben óránként indulnak a nemzetközi vonatok Budapest és Bécs között, de válthatók jegyek Kassára, Ljubljanába, Zágrábba, valamint számos erdélyi és nyugat-európai célállomásra is. Könnyen elérhető a Magas-Tátra is, ehhez érdemes a 60 eurós Tátrai kirándulójegyet választani a pénztárakban – emelte ki a miniszter.

Megjegyezte, a Budapest-Belgrád vasútvonal ugyan már szerepel az új menetrendben, de a személyforgalom indulásának pontos dátuma még nem fix, mivel az utolsó minőségbiztosítási és tanúsítási jelentések kiadása még folyamatban van. Amint véglegessé válik az indulás időpontja, a jegyértékesítési lehetőségek frissülnek majd.

A MÁV és a külföldi társvasutak értékesítési adatai alapján 2026 első nyolc hónapjában a nemzetközi utasforgalom megközelítette a 2,68 millió főt.


A MÁV saját értékesítésében január és szeptember között közel 985 ezer nemzetközi utas váltott jegyet, 9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az utasok több mint 65 százaléka már interneten és mobilapplikációban vásárolja meg nemzetközi menetjegyét.

A digitális csatornák szerepét jól mutatja, hogy az új szolgáltatásokat nyújtó MÁVPlusz alkalmazásban a nyári bevezetése óta már közel annyian vásárolták meg nemzetközi jegyüket, mint a régi MÁV-appban egész évben. A vásárlást segíti, hogy már az új MÁVPlusz alkalmazásban is ki lehet választani azt az ülőhelyet – írta Vitézy Dávid.

(Nyitókép: MÁV-csoport)

KAPCSOLÓDÓ

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítását jelentette be Vitézy Dávid

A nemrégen aláírt kivitelezői szerződések hatályba lépése után elindulhatnak a munkálatok.