Márciusban elindulhatnak a Nox Mobility tervezett európai vasúti hálózatának első járatai. 

Egy berlini székhelyű startup, a Nox Mobility kényelmes minilakosztályokat kínáló éjszakai vonatokat tervez indítani Európa-szerte, megfizethető áron. 

A vállalat első vonata 2027 márciusában indulhat a Hamburg–Bréma–Augsburg–München útvonalon, egyelőre egymástól elszeparált fülkék nélkül. A Nox szeptember 23-án mutatta be első elkészült vasúti kocsiját, és egyidejűleg a jegyértékesítést is megkezdte.

A vonat hetente háromszor közlekedik majd Hamburg és München között irányonként, és kb. 11 óra alatt teszi meg az utat. 

A Nox Mobility a légiközlekedés alternatíváját kínálja. A vállalat adatai szerint 2024-ben több mint 1,2 millió légi utas közlekedett a két német város között. A vonatút egyes szakaszai külön is foglalhatók.

Az első vonatok még nem rendelkeznek teljesen zárt hálófülkével. Minden utas kap egy saját területet, amelyben egy nagy ülés, asztal, tárolóhely és konnektorok találhatók, az ülés pedig pihenőhelyzetbe állítható, 2,02 méter hosszú helyet biztosítva a kinyújtózáshoz.

A bevezetéskor elérhető „lakosztályok” elsődleges célja, hogy valamivel nagyobb személyes teret biztosítsanak a hagyományos fülkékhez képest. 


A teljes mértékben privát Nox-szobákat 2029-ben tervezik bevezetni. A startup különféle koncepciókat mutat be a weboldalán. A Single Loft nappal privát terű ülőhely munkasarokkal, éjszaka ággyal. A Double Loftban ketten utazhatnak, ez a fülke 1,70 cm széles ágyat és saját panorámaablakot kínál, míg a Double Vista két ágyat.

A bevezető jegyár Hamburg és München között 65 eurónál kezdődik.


A Nox azt tervezi, hogy vonatai 2035-ig körülbelül száz európai várost – köztük Budapestet is – kötnek majd össze egymással. 

Amikor a tavaly alapított Nox először bemutatta koncepcióját, még úgy képzelte el, hogy az elejétől kezdve minden utas saját fülkét kap majd, ahol aludhat, dolgozhat és kikapcsolódhat. A jegyárat illetően versenyképességet ígértek a rövid távú repülőutakkal szemben, beleértve a szállodai éjszaka megtakarított árát is. A 2027-es induláskor egyelőre ennek csak egy része valósul meg – írja a Reisereporter.

(Nyitókép: Nox Single Loft fülke | Nox Mobility)

KAPCSOLÓDÓ

Pizsamában Európán át: négy nagyvárost kapcsol össze egy új éjszakai vonat

2028 tavaszán indulhat az új hálókocsis összeköttetés.