Az első félévben 6,5 százalékkal nőtt a magyar vendégéjszakák száma Horvátországban az előző év azonos időszakához képest, miközben a turizmust továbbra is geopolitikai bizonytalanságok és piaci kihívások befolyásolják. Milyen tényezők állnak a kiemelkedő eredmények mögött, és meddig tarthat a lendület? Erről beszélt a Trend FM Turizmus.com című műsorában Horváth Mira, a Horvát Idegenforgalmi Hivatal főmunkatársa.

Az első hat hónapban közel 190 ezer magyar utazott Horvátországba. A magyar piac továbbra is kiemelt jelentőségű a horvát turizmus számára, a vendégforgalom pedig töretlenül erősödik, illetve a négy évszakos turisztikai stratégia is egyre látványosabb eredményeket hoz ‒ mondta az adásban Horváth Mira

A legnépszerűbb térségek között továbbra is Isztria, a Kvarner-öböl és Zadar szerepel, ugyanakkor Dubrovnik kiemelkedő növekedést produkált, amihez az új légi összeköttetések is hozzájárulhattak.

A beszélgetésből kiderül:

  • Mi áll a magyar turistaforgalom látványos növekedésének hátterében?
  • Mennyire vált be a négy évszakos horvát turizmus stratégiája?
  • Hová érdemes utazni annak, aki elkerülné a nyári zsúfoltságot?
  • Mit jelentenek Horvátország számára a Lonely Planet és a Michelin Guide legfrissebb elismerései?
  • Milyen eredményekre számítanak a nyári szezon második felében, és jöhetnek-e új rekordok?

A teljes beszélgetés meghallgatható alább. A riporter Érczfalvi András.

(Nyitókép: Horvát Idegenforgalmi Közösség)

KAPCSOLÓDÓ

Megugrottak Horvátország turisztikai bevételei

Az első negyedévben a külföldi turisták 9,2 százalékkal többet költöttek, mint egy évvel korábban.