A megújult Gellért-hegyi Citadella március 28-án nyílik meg a nagyközönség előtt. Az épületegyüttes mindenki számára nyitott, ingyenesen látogatható belső közparkkal, kilátóteraszokkal és új szolgáltatásokkal várja az érdeklődőket. Március 29-től, előzetes regisztráció után három napig ingyenesen lesz látogatható a nyugati rondellában kialakított új, A Szabadság Bástyája című kiállítás.
Az újjászületett Citadella a korábbiaknál gazdagabb tartalommal várja a látogatókat. Az erődfalon belül egy 6000 négyzetméteres, mindenki számára ingyenesen látogatható közpark létesült, amely kialakításában a környezettudatosság és az önfenntartás elvei érvényesülnek. A parkból nyíló gyilokjárókról és kilátóteraszokról Budapest lenyűgöző panorámája tárul a látogatók elé.
A korábban csupán egy bejárattal rendelkező erődfal átvágásával új belépési pontok, átjárók nyíltak, amelyek összekötik a hegy két oldalát és szabadabbá teszik az addig elzárt belső területeket.
A Citadella közvetlen környezetében elterülő zöldfelület is jelentősen bővült, a korábbi másfélszeresére, mintegy 20 000 négyzetméterre nőtt, ahol különleges növényritkaságok is helyet kaptak.
A Citadella új szolgáltatásokkal is gazdagodott: fagylaltozó és kávézó, valamint ajándékbolt is várja a budapestieket és a turistákat.

Az új felvonók segítségével a mozgásukban korlátozott látogatók is kényelmesen elérhetik az erőd valamennyi térszintjét. Az újonnan kialakított mellékhelyiségek, akadálymentes mosdók és pelenkázók segítségével a helyszín mindenki számára kényelmesen felfedezhető.
A Citadella és a minden elemében megújult Szabadság-szobor energiatakarékos, modern megvilágítást kapott. A műemléki környezethez illő díszkivilágítás mellett a fényrendszer ünnepi alkalmak és kiemelt események alkalmával különleges vizuális élményekre is lehetőséget ad.
A Citadella egyik legizgalmasabb újdonsága A Szabadság Bástyája című kiállítás, amely belépőjegy megváltásával tekinthető meg. A megnyitót követően azonban három napon át, március 29-31. között a látogatók előzetes regisztrációval térítésmentesen járhatják be a kiállítást.
A rondellában kialakított mintegy 1700 négyzetméteres kiállítás a magyar történelem legfontosabb eseményeinek és alakjainak állít méltó emléket. Az egyedi élményt egyedi építészeti megoldások teszik még különlegesebbé, úgy, mint az üvegszerkezetű fogadótér és gyalogoshíd, valamint a rondella udvarban kialakított víztükör és az örökláng.
A Citadella megújítását az Építési és Közlekedési Minisztérium irányításával a Várkapitányság leányvállalata, a Citadella Vagyonkezelő Nonprofit Kft. végezte. A projekt vezető tervezője Taraczky Dániel építész, az art1st design studio kft. ügyvezetője.
KAPCSOLÓDÓ
Elnyomástól szabadságig – kiállításon fedezheti fel a Citadella izgalmas múltját és jelenét
A felújítás alatt álló Citadella átadása felé vezető út egyik utolsó állomásának tekinthető a Várkert Bazárban most megnyílt tárlat.

