Idén ősszel bezár a Szent Gellért Gyógyfürdő. A felújítás várhatóan három évet vesz majd igénybe, költségeit pedig 20 milliárd forintra becsülik.
A Szent Gellért Gyógyfürdő felújítása hónapokon belül elkezdődik, amire egy statikai probléma miatt kell minél előbb sort keríteni. A felújításról szóló üzleti tervet már a Fővárosi Közgyűlés számára is benyújtották, amit a képviselők jóváhagytak.
A tárgyalt üzleti tervből kiderült, hogy az önkormányzati tulajdonú fürdő tavaly 420 ezer vendéget fogadott, 2025-re viszont (az őszi bezárás miatt) már csak 316 ezer vendéggel számolnak.
Tavaly ősszel már megkezdődtek a Gellért Szállóban is a felújítási munkálatok, most a fürdőnek is részben emiatt kell bezárnia. A hotel rekonstrukciójának egyes részeit csak a gyógyfürdő feladógépházában lévő eszközök leállításával lehet megoldani, amelyek nélkül a fürdő nem tud megfelelően működni.
Először a gyógyfürdő beltéri részeit újítanák fel, hogy azt a részt minél hamarabb újra nyithassák. A második ütemben a kültéri részeket rekonstruálása mellett, egy új VIP-részleget is létrehoznának
– írta az Index.
A bezárás előtt a diákoknak BudapestGO bérlettel lehetőségük van havonta egyszer kedvezményesen ellátogatni a történelmi fürdőbe.
(Nyitókép: 123rf.com)
KAPCSOLÓDÓ
Rekordszámú látogató és átlagosan öt százalékos áremelés várható idén a hazai fürdőkben
A Magyar Fürdőszövetséghez tartozó fürdők most is változatos eseményekkel készülnek a szezonra.

