Jól indult az év a budapesti szállodákban, és a Budapest Airport várakozásai szerint a további kilátások is biztatóak a főváros turizmusában – hallottuk a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) budapesti régióülésén, amelyet a Danubius Hotel Heliában rendeztek meg hétfőn.
A régióülésen 70 szálloda és 50 társult tag képviseltette magát mintegy 200 személlyel, akiket elsőként Fáska Gábor régióvezető köszöntött. Elmondta, fontos, hogy a szállodások lépést tartsanak a folyamatosan változó környezettel és nyitottak legyenek az új információkra, trendekre, megoldásokra. Kulcsfontosságúnak nevezte a tudásmegosztást, amelyre kiváló alkalom egy ilyen összejövetel. Kiemelte a társszakmai szervezetekkel való együttműködés jelentőségét annak érdekében, hogy Budapest valóban a világ top desztinációi között szerepeljen.

Fáska Gábor megköszönte Heréb Istvánnak, a helyszínt adó Danubius Hotel Helia igazgatójának és csapatának a kifogástalan vendéglátást és technikai körülményeket. Megosztott a jelenlévőkkel az is, hogy ebben a házban kezdte szállodás pályafutását, itt szerezte meg a szakmával kapcsolatos első, gyakorlati élményeit.
Új járatok és bővülő kapacitás a reptéren
Első előadóként Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese ismertette a repülőtér 2025. évi pozitív kilátásait, amelyek eredményeként túlszárnyalhatják a 2024-es rekordforgalmat is, amikor is 8,5 százalékkal haladták meg az addigi csúcstartó 2019-es év számait. Elmondta többek között, hogy
a március 30-án életbe lépett nyári menetrendben 11 új célállomás szerepel, a rendelkezésre álló ülőhelyek száma pedig 13,8 millió lesz, ami 9,8 százalékkal több a tavalyinál, és összesen 136 úti célba repülnek.
Londonba 131 ezerrel, Nápolyba 90 ezerrel, Párizsba 76 ezerrel, Stuttgartba 43 ezerrel, Koppenhágába 37 ezerrel több ülőhelyet kínálnak, mint 2024-ben. Kiemelkedő még az izraeli viszonylatban elérhető 600 ezer ülőhely, ami jelentős bővülés tavalyhoz képest, s amellyel Budapest Kelet-Közép Európa legnagyobb kapacitását kínálja az Izraelből érkezőknek, illetve az oda utazóknak. Három új légitársaság is belép a budapesti piacra 2025-ben: a Jazeera Airways Kuvaitvárosba, a SCAT Airlines Simkentbe, míg a SAS Scandinavian Airlines Koppenhágába indít új járatokat.
A vezérigazgató-helyettes kiemelte még a kínai kapcsolatok jelentőségét. Mint elmondta, hetente 21 járat érkezik 7 városból, 70 ezerrel több ülőhelyet kínálva, mint tavaly ilyenkor. A kínai járatok magas töltöttséggel üzemelnek, az utasok 80 százaléka átszálló utas – többek között ausztrál, vietnám, thai, japán –, a magyar utasok átlagosan 10-20 százalékot tesznek ki.

Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a diverzifikált járatfejlesztés jegyében igyekeznek egy adott célállomásra több légitársasággal is szerződni, hogy ki tudják szolgálni a különböző utas igényeket. Térségünkben Budapesten található a legnagyobb point-to-point repülőtér – hangsúlyozta.
Folyamatosan tárgyalnak az észak-amerikai desztinációkról is, a légitársaságok mutatnak nyitottságot, leginkább azokon az útvonalakon, amelyek korábban is üzemeltek és már bizonyítottak.
A ferihegyi terminálokról Valentínyi Katalin elmondta, hogy a repülőtér új tulajdonosai az 1. Terminált nem nyitják újra, mert az nem alkalmas az utasforgalom hatékony kiszolgálására, csak kisebb forgalmi elemek terelhetők át oda. Helyette az átmeneti időszakban – a 3. Terminál elkészüléséig – menetrendi átszervezéssel és a 2. Terminál kapacitásbővítésével szolgálják ki a növekvő forgalmat, maximálisan kihasználva az infrastruktúra lehetőségeit.
A Budapest Airport várakozásai szerint 2030-ra eléri majd a repülőtér az évi 20 millió utast. A 3-as terminállal kapcsolatos előkészítő munkálatok tavaly év végén megkezdődtek, de ennek teljes átadása csak 2030 után várható. Idén, a második negyedévben viszont megnyílik a második reptéri hotel, a Tribe Budapest Airport.
Erős esztendő után ígéretes évkezdet a szállodákban
Az MSZÉSZ elnöke prezentációjában értékelte a főváros kiemelkedő turisztikai eredményeit. Somlyai Zoltán elmondta többek között, hogy a budapesti szállodákban, 2024-ben 9,1 millió vendégéjszakát regisztráltak, ami 10,4 százalékkal haladta meg a 2023. évit. A budapesti szállodák tavaly több mint 44 ezer forintos bruttó napi átlagárral büszkélkedhettek, ami 9 százalékkal múlta felül a megelőző évit. Ugyanebben az összevetésben a több mint 30 ezer forintos bruttó RevPAR (egy kiadható szobára jutó árbevétel) 17 százalékos növekedést jelentett.
A regionális versenytársakról szólva elmondta, hogy Budapest 2025. január-február között Bécs és Prága között helyezkedett el 54 százalékos foglaltsági mutatójával, 100 eurós átlagárával, valamint 55 eurós RevPAR-jával. Utóbbi 22 százalékos növekedésnek felel meg az előző év hasonló időszakához képest, amivel viszont Budapest jócskán leelőzte az az osztrák (63 euró) és a cseh fővárost (52 euró) is, ahol a bővülés csak 8-8 százalékos volt.

A szövetség aktualitás lobbitémái kapcsán kiemelte, hogy hosszú tárgyalások után megszületett a kibertörvény módosítása, mely alapján csak az élelmiszer-feldolgozás miatt a vendéglátóegységek nem tartoznak a törvény hatálya alá.
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága ez alapján megkezdte a törvénnyel kapcsolatos törlési határozatok kiküldését azoknak a szállodáknak, melyeket korábban nyilvántartásba vettek. Fontos, hogy azok az egészségügyi szolgáltatást is nyújtó szállodák, amelyek legalább középvállalkozás méretűek, továbbra is a törvény hatálya alá tartoznak.
Biztató tárgyalásokról adott hírt a fürdőrendelettel kapcsolatban is, a szövetség célja, hogy ne essen azonos szabályozás alá egy különálló fürdő és egy szállodai spa, mert ez hatalmas adminisztratív, továbbá pénzügyi terhet jelentene az irreális beruházások miatt.
A március közepén életbe lépett szálláshely-minősítési rendelettel kapcsolatban elmondta, hogy
a szövetség sikerrel képviselte a szállodák észrevételeit, kéréseit, így bekerült a rendeletbe például az előírt munkaórák megtartása a recepciós, concierge munkakörökben, a napi takarítás a vendég kérése alapján, illetve a minősítéskor felújítás alatt álló szállodákkal szembeni elvárások.
Az elnök beszélt a szövetség aktuális ügyeiről is. A tavaszi közgyűlést május 27-én, a Grand Hotel Esztergomban tartják meg, amelyre már megnyílt a regisztráció.
A tavalyi sikeres indulás után idén nyáron ismét kiírják a Desszertversenyt az Unilever támogatásával.
Nyár végén újra meghirdetik az Év Szállodája versenyt, frissített pályázati feltételekkel, szeptemberben pedig az Év Fiatal Szállodása pályázatot a 33 év alatti fiatal szállodások számára. A társult tagok pedig a Termék Innovációs Pályázatra jelentkezhetnek majd innovatív termékekkel és szolgáltatásokkal.
KAPCSOLÓDÓ
Növekvő forgalmat mutat az MSZÉSZ legújabb Trendriportja
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elkészítette februári trendriportját a KSH adatai alapján.
