Gyutai-Szalay Nikoletta, a hévízi Hotel Európa Fit****superior vezérigazgatója ma is elsősorban vendéglátónak tartja magát, és hisz abban, hogy a jó házigazda a stratégiai döntések mögött és a lobbyban egyaránt jelen van. Női vezetők a turizmusban című sorozatunkban a szakember karrierjéről és vezetői filozófiájáról is mesélt.

Milyen élmény vagy inspiráció terelt diákként az idegenforgalom felé?

Elsősorban szüleim unszolására kerültem az akkoriban nagy presztízsű szakmai képzőhelyként számontartott keszthelyi Vendéglátóipari Szakközépiskola (VSZK) falai közé, ahol remek tanári gárda igyekezett a diákok lelkesedését felkelteni. Olyan széles körű és mély tudást szereztem, hogy sokszor még napjainkban is elő-előhúzok egy-egy információt a tanultakból! A középiskolai évek alatt egyértelművé vált számomra, hogy a turizmus lesz az én utam. Tanulmányaimat a Budapesti Gazdasági Főiskolán folytattam, ahol szintén remek tanárok vettek körül.

Hogyan kerültél a Hotel Európa Fitbe?

A helyi újságban jött szembe a hirdetés, hogy egy épülő hotel idegennyelvi levelezőt keres. Beadtam az önéletrajzomat, ami akkor még elég rövid volt, így bizonyára csak a szerencsén múlt, hogy engem választottak, ezért azóta is nagyon hálás vagyok! A szálloda tulajdonosa, Tóth János, valamint az akkori vezérigazgató, dr. Oláh Péter mellett már titkárságvezetőként vettem részt a nyitás előkészületeiben. Belekóstolhattam az árazásba, a kiadványkészítésbe, a kapcsolattartásba, sőt még a munkaerő-toborzásba is, gyorsan szívtam magamba a tudást. A 2000 májusában megnyílt Hotel Európa Fitben remek csapatban dolgozhattam, szakmailag ez volt életem legmeghatározóbb időszaka! Az itt szerzett tapasztalatok annyira inspiráltak, hogy a munka mellett a Pécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen folytattam tanulmányaimat MSc-képzés keretében.

Gyutai_Sz_Nikolett, Fotó: Marton Zalán
Gyutai-Szalay Nikoletta (Fotó: Marton Zalán)

Mindössze 24 éves voltál, amikor a Hotel Karos Spa négycsillagos beruházásának projektvezetője lettél. Hogyan birkóztál meg a feladattal?

Hévízen nem firtattuk a munkaidőt, reggel bementünk, és addig maradtunk, amíg volt feladat. Ez a hozzáállás segített abban, hogy a tulajdonosok bizalmat szavazzanak nekem a Zalakaroson induló új, zöldmezős projektjükben is. Lubickoltam a kihívásban, élveztem minden percét a rengeteg nehézség ellenére. Ott voltam az építkezésen az összes műszaki egyeztetésen, részt vettem a pályázati és hitelügyekben, a döntési helyzetek előtt alaposan beleástam magam az adott témába. 

Határozottságra és alázatra egyaránt szükség volt, de hamar befogadott a férfiakból álló tervezői, kivitelezői és műszaki csapat. Kölcsönös tiszteletben, valódi együttműködésben dolgoztunk a 210 szobás szálloda és a 100 apartman megvalósításán.

 

Óriási megtiszteltetés volt, amikor a szálloda 2004-es megnyitásakor engem kértek fel az igazgatói pozíció betöltésére. Zalakaroson is dr. Oláh Péter mentorálása alatt dolgoztam, és bár kiváló volt a kapcsolatunk, fiatal nőként nem volt könnyű megtalálnom a helyemet a vezetői szerepben. A gyógyturisztikai termék értékesítése is komoly kihívást jelentett, más megközelítést igényelt, mint Hévízen. Ekkoriban a magánéletemben is fordulóponthoz érkeztem: férjemmel családot alapítottunk, így egy időre búcsút intettem a szállodai világnak.

Anyaként nem hiányzott a korábbi, mozgalmas életed?

Bennem folyamatosan ég a vágy, hogy dolgozzak és kreatív legyek, ez a belső nyughatatlanság a lányaim születése után sem változott. A következő években több önkormányzati, civil szervezeti és vállalkozási projektet menedzseltem, de egyre inkább hiányzott a szállodai légkör. Így amikor Üsztöke Botond, a Karos Spa Hotel vezérigazgatója felkért az értékesítési és marketingigazgatói pozícióra, örömmel mondtam igent. Végre, gondoltam, ismét új kihívás! Két év alatt sikerült olyan stabil csoportos vendégkört kialakítani, illetve elindítani egy hosszú távon is sikeres marketingstratégiát, amely évekre meghatározta a szálloda eredményeit.

Harmadik lányom születése után a fókusz a családra helyeződött. Kisebb-nagyobb szakmai feladatok ekkor is megtaláltak: a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület elnökeként, majd az önkormányzat szakértőjeként dolgoztam, részt vettem több projektben, 2011-től saját, negyvenfős vendégházunkat is üzemeltettem. Nagyon kényelmes és kiszámítható volt az életem, mindig időben odaértem a gyerekekért, ugyanakkor rettenetesen hiányzott a szállodai lét és egy újabb kihívás. 2020-ban az Európa Fit Kisfaludy-pályázatának menedzselését vállaltam el, majd 2022-ben a tulajdonos felajánlotta a vezérigazgatói pozíciót. Sokáig hezitáltam, végül azonban elfogadtam a felkérést.

Miben más most szállodaigazgatónak lenni, mint húsz évvel ezelőtt? 

Rettentően élvezem a jelenlegi feladatomat! Visszatekintve úgy érzem, szükség volt erre a húszévnyi tapasztalatra és érettségre ahhoz, hogy valóban jó vezetővé váljak. Ma már tisztábban látom az összefüggéseket, jobban értem az emberek közötti kapcsolatokat. Fiatalként görcsösen akartam mindent, most azonban tudok és merek lazábban hozzáállni a dolgokhoz. Kiváló csapattal dolgozom: támogató, összetartó közösség vagyunk, a mások számára sokszor megugorhatatlannak tűnő célkitűzéseimben is számíthatok a menedzsmentre. Óriási büszkeség, hogy az Európa Fit 25 éves szülinapján tizenöt olyan kollégámat köszönthettem fel, akik – velem együtt – 25 éve stabil tagjai a csapatnak!

Az Európa Fit ezek szerint nem küzd munkaerőgondokkal?

Természetesen nálunk is van fluktuáció, de külföldi munkavállalónk nincs, a keménymag fix és stabil. A kollégák szeretnek itt dolgozni, és becsülettel végzik a feladataikat. Az elmúlt három évben számos intézkedést hoztunk, amelyekkel sikerült megerősítenünk a pozíciónkat, és jelentősen javítottuk a munkavállalói elégedettséget. Ma a Hotel Európa Fit a térség meghatározó szereplője, és a gazdasági nehézségek ellenére is évről évre látványos bevételnövekedést érünk el.

Milyen vezetőnek tartod magad?

Az elvárásaim terén határ a csillagos ég, és ezt magamra nézve is komolyan veszem. Amikor azonban a kollégáim még éjfélkor is dolgoztak, visszavettem a maximalizmusomból: már nem egy, hanem öt év alatt akarom megváltani a világot. Fontos számomra az egyén, szeretek a kollégáimmal beszélgetni, meghallgatni a gondolataikat. Empatikusnak tartom magam, de hiszem, hogy a fejlődéshez időnként feszegetnünk kell a saját határainkat. Az olyan kijelentések, mint az „ezt úgysem tudod megcsinálni”, vagy az „ez még senkinek nem sikerült” engem nagyon motiválnak. 

Hiszek a csapatmunkában, de az irányt és a tempót én szeretem diktálni. Innovatívnak, kreatívnak tartom magam, és szeretem, ha hasonló beállítottságú kollégák vesznek körül. Gyakran hangoztatom: nem a rossz döntés a baj, hanem az, ha nem ismerjük fel és nem vagyunk hajlandók változtatni rajta.

 

Rendkívül inspiráló számomra, hogy támogató tulajdonosi háttér mellett dolgozhatok, és megkapom a szükséges szabadságot a szakmai kibontakozáshoz. Az elmúlt tíz évben a tulajdonosok közel négymilliárd forintot fordítottak a szálloda fejlesztésére. 2026-ra komplett étteremfelújítást tervezünk, a földszinti szaunavilág megszépítését és egy merülőmedence kialakítását. 

Aktívan részt veszek a szállodai élet mindennapjaiban. Vezérigazgatóként is elsősorban vendéglátónak tartom magam: szívesen segítem a vendégre a kabátot, vagy segítek neki eligazodni a házban, ha eltéved. Szeretek jó házigazda lenni, kifejezetten kedvelem a vendégekkel a személyes beszélgetéseket.

Gyutai_sz_Nikoletta, Fotó: Marton Zalán
Nikoletta szimbolikusnak érzi, hogy a szálloda éppen a 25. jubileumi évben nyerte el az Év Szállodája címet (Fotó: Marton Zalán)

Úgy tűnik, a vezérigazgatói pozícióban megtaláltad önmagad. Vannak még szakmai ambícióid?

47 éves vagyok, és bízom benne, hogy legalább egy nagy feladat még előttem áll. Számomra a vezérigazgatói szék is egy projekt, hatékonyan és céltudatosan dolgozom, hogy elérjem a magam elé tűzött célt. 

Évtizedekig ugyanabban a pozícióban dolgozni nem lenne inspiráló a számomra. Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, és szeretnék még számos területen fejlődni. Nyitott vagyok az új tapasztalatokra.

 

Az elismerések és díjak közül melyik számodra a legkedvesebb?

Szimbolikusnak érzem, hogy többéves kitartó munka után szállodánk éppen a 25. jubileumi évben nyerte el az Év Szállodája címet a fővároson kívüli 4*–4*superior „full service” kategóriában. Számos elismerést kaptunk már az évek során, de ez a díj mind közül a legrangosabb.

Milyen módszert választasz a feltöltődésre?

Szabadság, szabadnap, munkaidő – ezek számomra nagyon képlékeny fogalmak. Annyit dolgozom, amennyi kell ahhoz, hogy sikeresen fejezzem be az adott projektet. Természetesen nekem is vannak rossz napjaim, ilyenkor a családommal töltöm az időt, közös séta, közös gasztroélmények segítenek át ezeken az időszakokon. Ezek során annyi megvalósításra váró ötlet halmozódik fel bennem, hogy újra elkezdek pörögni. 

Széles baráti körünk van, és a család mellett a barátokkal töltött idő is töltődést ad, szerencsére sokan élünk egy kupacban. Szülinap, névnap, ballagás, keresztelő, ezek mind fontos értékek a számunkra. Szeretek utazni, hálás vagyok a sorsnak, hogy rengeteg távoli országban járhattam már. Tudatosan gyűjtjük ezeket az élményeket, hogy később legyen mire emlékeznünk. Balatoni lány vagyok, jelenleg is Gyenesdiáson élünk, egy-egy hajnali kutyasétáltatás a Balaton partján is segít feltöltődni, de a szabadidőmben is megtalálom a módot, hogy ne tudjak nyugton maradni; igazi lokálpatriótaként elkötelezett vagyok a térség, Hévíz fejlődése érdekében, így az egyik frissen kapott feladatomként segíthetem a hévízi Tófürdő-fejlesztés tervezési előkészítő munkacsoportjának a munkáját.

 

Életút:

Gyutai-Szalay Nikoletta idegennyelvi levelezőként kezdte a pályáját a hévízi Hotel Európa Fit****superior szállodában, majd Zalakaroson szállodaigazgatóként (Hotel Karos Spa) és projektmenedzserként irányított jelentős beruházásokat. Később pályázati szakértőként, ügyvezetőként és egyesületi elnökként is dolgozott. 2022 óta a Hévinvest Spa-Golf Zrt. vezérigazgatójaként a 231 szobás Hotel Európa Fit****superior működéséért felel.

KAPCSOLÓDÓ

Nagy-Bándli Zsófia: Befektetés nélkül nincs megtérülés

Női vezetők a turizmusban sorozatunkban a Thermal Hotel Visegrád szállodaigazgatójával beszélgettünk.