Több mint két évtizede szolgálja elkötelezetten a Thermal Hotel Visegrád fejlődését, 2024 áprilisa óta pedig már szállodaigazgatóként irányítja a ház mindennapjait Nagy-Bándli Zsófia. A szakember nem csak a szálloda élén bizonyít, Szentendrén női karrierklubot vezet, az álma pedig egy olyan nagyszabású esemény létrehozása, amely a Dunakanyar kiemelkedő vendéglátóhelyeit emelné reflektorfénybe. 

Milyen hivatásra készültél, és hogyan kerültél pályafutásod kezdetén a Best Western Grand Hotel Hungáriába?

A véletlennek is köszönhetem, hogy végül ebbe az irányba indultam. Eredetileg büntetőbíró szerettem volna lenni, és jogi egyetemre jelentkeztem. Nagyon készültem rá, de végül két ponttal lemaradtam a felvételin, ami akkor hatalmas csalódás volt számomra. Már akkor is jellemző volt rám a jó szervezőkészség, szívesen kommunikáltam, németül és angolul jól beszéltem, így került képbe az idegenforgalom. 

Elkezdtem dolgozni egy utazási irodában, ezzel párhuzamosan beiratkoztam az idegenforgalmi technikus és idegenvezető képzésre, azt gondoltam, van két évem, hogy kitaláljam magam. 

Az iskolában azonban meghatározó oktatókkal találkoztam és nagyon jó volt a csapat, így nem volt kérdés, hogy a szakmában maradok. 


Vadas Gábor, a Best Western Grand Hotel Hungária akkori igazgatója két pozícióra keresett közülünk embert, és én lettem az egyik kiválasztott, ami nagy lökést adott. Szállodai portásként helyezkedtem el, majd átkerültem a kasszára, közben pedig Szolnokon, levelező tagozaton, elvégeztem a főiskolát, és közgazdász diplomát szereztem szálloda szakirányon.

nagy-bandli-zsofia
Nagy-Bándli Zsófia (Fotó: Saját fotó)

Milyen tapasztalatokat szereztél első munkahelyeden, és hogyan vezetett az utad a Thermal Hotel Visegrádba?

Budapest legnagyobb szállodájában a front office munkakör minden szépségét és kihívását megtapasztalhattam. Azonban hiába kerestem jól, öt év után azt éreztem, többre, másra vágyom szakmailag.

Szentendrei lakosként jó választásnak tűnt az akkor nyíló Thermal Hotel Visegrád (THV), amelyet az első évben a Danubius üzemeltetett. Műszakvezető recepciósként kerültem a szállodába 2004 elején. Az évek során végigjártam a ranglétrát, előbb front office vezető lettem, majd átkerültem a back office-ba, a rendezvényszámlázásra. 


Kismamaként szinte az utolsó napig dolgoztam, 2007. december 18-a volt az utolsó munkanapom, és december 25-én született meg a kisfiam. Engem a feladat tart életben, ezért mindössze egy évet voltam otthon, majd visszatértem a rendezvényértékesítő csapatba. Később értékesítési vezető lettem, majd hozzám került a marketing, a front office, a housekeeping és végül a wellnessterület is.

Mi az, ami itt tart két évtizede?  

Amíg vannak új feladatok és új kihívások, nem jut eszembe új munkahelyet keresni. Nagy változást hozott az életembe az is, amikor 2020-ban Polgár András lett a THV vezérigazgatója. András rendkívül markáns személyiség, aki személyes tapasztalat útján ismeri ki az embereket. Korábban is aktív és céltudatos voltam, de mellette nagy szabadságot kaptam, rengeteget fejlődtem, lehetőségem nyílt túllépni saját határaimon. Ő fekete-fehérben látja a világot, valami vagy rendben van, vagy nincs. Ez a világos, határozott szemlélet számomra nagyon inspiráló, mert én magam is maximalista típus vagyok. Hiába vagyunk mind a ketten erős karakterek, idővel egymáshoz csiszolódtunk. 

Stratégiai igazgatóként mi volt a feladatod?

Az F&B területén kívül minden hozzám tartozott, a marketing- és értékesítés alapú stratégiai döntésektől kezdve az árazási irány meghatározásáig. Bevontak a 2021-ben elindult, teljes körű felújításba és az azt követő rebrandingfolyamatba is, amelynek mottója („Körülölel a természet”) értelmében igyekeztünk a hegyvidéki hangulatot behozni a szállodába. 

Az első ütem, amely közel egymilliárd forintos ráfordítással valósult meg, látványos átalakításokat hozott. A második, ötszázmillió forintos fázis jelenleg is zajlik, a cél hosszú távon is megőrizni a szálloda a piacvezető pozícióját a Dunakanyarban. 

Azt vallom, hogy csak akkor van megtérülés, ha van befektetés – az én olvasatomban ez mindenre igaz, a szolgáltatásainkra éppúgy, mint a munkaerőre. 


A négy-öt csillagos kategóriában komoly a verseny, új szállodák nyílnak, miközben a kereslet stagnál. Már nem elég, ha a szálloda jó szolgáltatást nyújt, wow-élményeket kell adnunk a vendégeknek, és folyamatos tartalomgyártással jelen kell lenni minden platformon.

2025. áprilisban szállodaigazgatónak neveztek ki. Milyen változást hozott ez a munkamegosztásban?

A kinevezésem nem jelenti Polgár András távozását, továbbra is ő vezérigazgató, aki a THV mellett a tulajdonos többi egységét (két hotel és egy budapesti étterem) is irányítja, illetve a pénzügyeket viszi. Mellette tevékenykedik gazdasági igazgatónk, Kertész Tímea, korábbi F&B-igazgatónk, Dócs Tamás pedig üzemeltetési igazgatóvá lépett elő, és az irányításom alatt segíti a napi üzletmenetet.

A 2024-es rekordév után milyen eredményeket ígér az idei év?

Tavaly négymilliárd forint felett volt a nettó árbevételünk, nagyon oda kell tennünk magunkat, hogy idén ezt túlszárnyaljuk. A június nagyon szép eredményt hozott, számos rendezvényt is megvalósítottunk. A júliusunk 60 százalék, az augusztusunk jelenleg 40 százalék felett áll, ebből jósolni azonban rendkívül nehéz, hiszen a nyári előfoglalás ultra last minute. Átlagosan nyolc-tíz napos foglalási ablakkal dolgozunk, de előfordul, hogy egy hétvégére ötven-hatvan szobát értékesítünk néhány hétköznap alatt. Emiatt reggel a foglaltsági adatokkal kelek, és este azzal fekszem, hetente meetingelünk a revenue- és a marketingcsapattal, mondhatni, „éber ébrenlétben” töltjük a nap huszonnégy óráját. 

Ezek után joggal merül fel a kérdés, sikerül megteremtened a munka és a magánélet közötti egyensúlyt? Fontos ez a számodra

Annak idején a Grand Hotel Hungáriában három műszakban dolgoztam, a férjem ebben a pörgésben ismert meg, és szerencsére nagyon elnéző velem. Ismeri a hitvallásom, amely szerint „az életet élni kell, pihenni később is ráérünk”, így jól tolerálja, hogy a főállás mellett más feladatokat is elvállalok. 

Részt veszek a szálláshely-minősítéssel foglalkozó testület munkájában, bedolgozom a tulajdonos többi szállodájába. Mindkettőt nagyon szeretem, egy kicsit kiszakadok a mindennapokból, a látottakat a saját házunkkal is összevetem. 

Alapító tagja és elnöke vagyok a Nők Szentendréért közösségi szervezetnek, amely a kultúrán keresztül konzervatív értékeket közvetít, és kiterjedt jótékonysági tevékenysége végez. Mindig van egy-egy kiemelt projektünk, és rengeteg programot, például műhelylátogatásokat, kastélytúrákat szervezünk. 


A Bor, Gasztro, Dunakanyar kezdeményezés a régió legkiválóbb gasztronómiai szolgáltatóit tömöríti. Évente két alkalommal megtartott gasztroünnepeinken a legtehetségesebb séfekkel, borászokkal és helyi termelőkkel találkozhat a közönség. Nagy álmom, hogy a Taste Balaton mintájára létrehozzuk a Taste Dunakanyar eseménysorozatot, meggyőződésem ugyanis, hogy a Duna mentén rengeteg kitűnő szolgáltató működik, bőven van honnan meríteni. 

nagy-bandli-zsofi
Zsófia nagy álma, hogy a Taste Balaton mintájára létrehozzák a Taste Dunakanyar eseménysorozatot (Fotó: Saját fotó)

Mivel kapcsolódsz ki ennyi aktivitás után? 

Remélem, nem gondolnak rólam rosszat az olvasók, ha azt mondom: Olaszország, illetve a prosecco és a champagne minden problémára megoldás! Emellett, amikor tehetjük, a Balatonnál vagyunk, és rengeteget utazunk. Tárgyi dolgokat nem is nagyon ajándékozunk egymásnak, számunkra az együtt töltött, minőségi idő a legnagyobb ajándék. 

Hamarosan a Skót-felföldre utazunk, aztán a barátnőmmel Nizzába megyek, később újra a családdal Londonba. Sokéves hagyomány, hogy a fiammal a születésnapja alkalmából felkeresünk egy karácsonyi vásárt, az idén például Gdanskba vettünk repülőjegyet. De „otthon” sem töltünk túl sok időt, nagyon szeretünk színházba, koncertre járni, emellett a heti háromszor egy óra kardió-zumba is rendkívül jó feszültséglevezető.

Milyen vezetőnek tartod magad? 

Helyesen fogalmaztad meg a kérdést, elsősorban ugyanis vezetőnek, és nem főnöknek tartom magam. Mindenkit a saját képességei szerint igyekszem értékelni, akiben sok van, azt próbálom motiválni. Azt hiszem, kedvelnek a kollégáim, ami talán annak is köszönhető, hogy szigorú, de emberséges vezető vagyok, a törődés szerintem fontos vezetői attitűd. 

Azt a szabadságot, amit András adott nekem, igyekszem lefelé is közvetíteni. Fontosnak tartom a dicséretet, de azt is, hogy legyen mód átbeszélni a hibákat. 


Megrögzött listázó vagyok, a laptopom és az asztalom tele van post ittel, párhuzamosan használok asztali és digitális naptárat. Vezetőként hasonló alaposságot várok el másoktól is. Szokták is mondani a kollégáim: nagy baj, hogy új szemüvegem van, ezzel még több mindent észreveszek, mint eddig. Az őszinteség szintén fontos a számomra, nem tartom szégyennek, ha valaki kérdez, szeretem, ha el merik mondani az ötleteiket, hiszen a legjobb dolgok olykor a legfurcsább ötletből születnek. 

Nagy hangsúlyt fektetsz a megjelenésedre. Az öltözködés egyfajta önkifejezés a számodra?

Nem szeretem a sablonos dolgokat, de a stílusom folyamatában alakult ki. Amióta a munkahelyemen ki tudok teljesedni, és sikerült elfogadnom önmagam, megtanultam jól érezni magamat a bőrömben. A stílus nekem stabilitást és önbizalmat ad, az öltözködés pedig az igényesség fokmérője.

Búcsúzóul elárulod az olvasóknak, mik a kedvenc helyeid Szentrendrén?

A Görög utcában lévő Vibe Bistrót és a rövid idő alatt nagy elismerést szerzett, nemrégiben Michelin-ajánlással elismert Teyfölt ne hagyja ki, aki nálunk jár!

Életút: 

Nagy-Bándli Zsófia a Szolnoki Főiskola Idegenforgalom és szálloda szakon, szálloda szakirányon végzett. 1999–2004 között kasszás volt a Best Western Grand Hotel Hungáriában. 2004–2009 között a Thermal Hotel Visegrád front office managere, 2009–2015 között a szálloda rendezvényértékesítője, majd 2015–2020 között értékesítési és marketingigazgató, 2020-tól idén március végéig pedig stratégiai igazgató. Április elseje óta a THV szállodaigazgatója.

KAPCSOLÓDÓ

Drégely Ágnes: Jó ebben a szakmában családtagnak lenni!

Női vezetők a turizmusban sorozatunkban a Tour East Tour Utazási Iroda tulajdonos-ügyvezetőjével beszélgettünk.