Fennáll a régi bánya beomlásának veszélye Parajdon - erősítette meg szerdán Bogdan Ivan gazdasági miniszter. A székelyföldi településen szerdától nyolc külföldi szakértő segít a bányakatasztrófa utáni mentésben és a megoldáskeresésben. Eközben Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten fogadta Hargita megye tanácsának elnökét és bejelentette, hogy a magyar kormány megduplázza a közmédia adománygyűjtő műsorában befolyt összeget.

A magyar, német, spanyol és holland szakemberek a román kollégákkal közösen dolgoznak a megoldáson, miután Románia a parajdi eset miatt aktiválta az európai katasztrófavédelmi mechanizmust - közölte Bogdan Ivan gazdasági miniszter, aki szerdán Mircea Fechet környezetvédelmi tárcavezetővel együtt tartott helyszíni szemlét.

Elmondták, fennáll annak a veszélye is, hogy beomlik a régi bánya teteje, és ez valószínűleg meg is fog történni, de csak lassan, hetek, hónapok múlva, mindenesetre a munkagépekkel nem szeretnék felgyorsítani a folyamatot. 

Ez nem érinti negatívan a turisztikai részleget is magában foglaló, újabb bányarészt. Folyik a Korond-patak elterelése, a környezetvédelmi, vízügyi és bányászati szakemberek pedig közösen dolgoznak a bányát elöntő víz oly módon való kiszivattyúzásán, hogy az minél kisebb mértékben károsítsa a környezetet és a gazdaságot - közölte a miniszter.


A tárcavezető arról is beszámolt, hogy a parajdi katasztrófa után jelentést kért a szaktárcához tartozó összes bányaipari vállalattól esetleges problémáikról, szükséges intézkedésekről.

 

Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter felhívta a figyelmet a Korond-patak és a Kis-Küküllő vízének magas sótartalmára, elismerve, hogy ez ökológiai katasztrófához vezethet. Emlékeztetett: literenként egy grammnyi só halpusztulást okoz a folyóvizekben, két grammnál pedig a teljes elővilág elpusztul.

Közölte, hogy várhatóan július elsejéig végeznek a patak elterelésével, ami megoldaná a problémát. A Kis-Küküllő sótartalmának megnövekedése miatt 16 Maros megyei településen nem iható a vezetékes víz, emiatt a hatóságok szállítják az ivóvizet a lakosságnak.


Fechet hangsúlyozta: az illetékes hatóságok folyamatosan figyelik a parajdi fejleményeket, és bármikor készek közbelépni, ha a helyzet úgy kívánja. A legfontosabb az emberi életek védelme, valamint a hatóságok próbálnak műszaki megoldást találni a bánya biztonságossá tételére, az infrastruktúra és a környezet védelmére. Nyilatkozata szerint a sóbányában hétmillió köbméter víz lehet.

A régi bánya felett kialakított védelmi zónát továbbra is lezárva tartják, és a környéken élők kitelepítése is érvényben marad.

 

A magyar kormány minden segítséget megad

Szerdai ülésén a kormány tárgyalt a Székelyföldön bekövetkezett természeti csapásokról is, meghallgatva a Hargita megyei tanács elnöke, Bíró Barna Botond beszámolóját is - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten a Kormányinfón. Egyértelműnek nevezte, hogy a parajdi tragédiát elkerülhetővé tette volna, ha a sóbánya fölötti patakot korábban elterelték volna. Ez óriási emberi mulasztás, a felelősség megállapítása pedig a román hatóságok feladata - közölte. Hozzátette, a magyar kormány az RMDSZ-szel és a Hargita Megyei Tanáccsal tartja a kapcsolatot, és minden segítséget megad.

Gyorssegélyként a kormány 10 millió forintot adott, és az Ökumenikus Segélyszervezet is segélyprogramot is indított - számolt be Gulyás Gergely.


A kormány emellett úgy döntött, hogy a megduplázza a közmédia Összetartozunk - Összefogás Székelyföldért című egész napos adománygyűjtő műsorában befolyt felajánlásokat, tehát "minden felajánlott forint mellé odatesz még egyet" - ezt már Orbán Viktor miniszterelnök közölte a szerdai kormányülés után a közösségi oldalára feltöltött videóban. az MTVA és az Ökumenikus Segélyszervezet közös kezdeményezése révén kora délutánig már 62 millió forint gyűlt össze.

Orbán Viktor elmondta: a kormányülésen részt vett Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke, amit az indokolt, hogy a székelyföldi árvízhelyzet a parajdi sóbánya vonzáskörzetén kívül, főleg Háromszéken okozott jelentősebb károkat. "Így Háromszéket is segítenünk kell" - fogalmazott.

 

A kormány a szerdai ülésén úgy döntött, hogy az RMDSZ bevonásával segítséget nyújt Székelyföldnek. Az erről szóló tárgyalásokat az RMDSZ elnökével csütörtökön folytatják.

A miniszterelnök kiemelte: most a gyorsaság a legfontosabb. Megköszönte a közmédiának, hogy az Ökumenikus Segélyszervezettel összefogva adománygyűjtést szervezett a nemzeti összetartozás napjára Székelyföld megsegítésére.

Orbán Viktor hozzátette: a kormány úgy döntött, hogy a befolyt felajánlásokat megduplázza, tehát minden felajánlott forint mellé odatesz még egyet. "Egyetlen magyar sincs egyedül!" - zárta videóbejegyzését a miniszterelnök.

 

Négymillió forint értékű segélyszállítmányt visz az árvíz sújtotta Háromszékre a Katolikus Karitász

Négymillió forint értékű, az árvíz utáni helyreállítási munkákhoz szükséges eszközöket tartalmazó segélyszállítmányt indított útnak az erdélyi Háromszékre a Katolikus Karitász - közölte a segélyszervezet.

Azt írták: a segélyszállítmány lapátokat, fertőtlenítőszereket, több ezer gumikesztyűt, fertőtlenítő szappant, hálózsákokat és tartós élelmiszert tartalmaz.


Hozzátették: jelenleg a fertőtlenítés és a tisztítás a legsürgetőbb feladat, a szervezet így először ehhez szükséges eszközöket szállít Csíkszeredára.

A továbbiakban a helyreállítási munkálatokhoz szükséges falszárító gépekkel és egyéb felszerelésekkel, valamint további tartósélelmiszer-szállítmányokkal kívánják támogatni a térségben élőket.

 

Múlt héten tört be a víz a bányába

Az állami tulajdonban lévő Salrom működtette parajdi sóbányába a múlt hét elején tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét, a légúti betegségek kezelésére és látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is.

Szombaton Nicusor Dan román államfő is felkereste a parajdi közösséget, és azt ígérte, hogy a hatóságok nem hagyják magukra a bajba jutott embereket: a bányászok és az idegenforgalomból élők kárpótlást kapnak, a sóbányát pedig - a lehetőségek szerint - részben vagy egészben, de legalább az idegenforgalom számára megpróbálják megmenteni.

A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.

KAPCSOLÓDÓ

Rendkívüli ülésen döntött a bukaresti kormány a parajdiak támogatásáról

A környezetvédelmi miniszter szerint nincsenek olyan adatok, amelyekből a bánya turisztikai részlegének a beomlására lehetne következtetni.

(Nyitókép: Erdély/Facebook)