Közvetlen charterjáratokat indít az ITAKA Debrecenből a török és az albán riviérára a nyári főszezonban.
Tavaly az ITAKA szervezésében a török és albán tengerpartra utazók mintegy 12%-a érkezett a kelet-magyarországi régióból, Antalyát, valamint az albán Durrest és Golem környékét zömében családosok választják. Mindezek miatt az utazási iroda úgy döntött, hogy 2025 nyarától sűríti a török riviérára induló charter járatait.
Budapestről heti három közvetlen járat indul Törökországba szerdán, szombaton és vasárnap, Debrecenből pedig heti egyszer, vasárnaponként száll majd fel repülő antalyai úti céllal.
A népszerű, nagy látogatottságú üdülőhelyek mellett megnőtt az érdeklődés az eddig kevésbé felkapott, ám számos izgalmas látnivalót kínáló desztinációk iránt is. Az albán riviérán, Durres és Golem környékén 40 kilométernyi, hegyekkel ölelt kristálytiszta vizű tengerpart vár a turistákra. Aki kellőképpen feltöltődött a strandokon, kirándulást tehet az 1010 hektáron elterülő Llogarai Nemzeti Parkban, vagy meglátogathatja a környék legismertebb ortodox templomait. Esténként számos megfizethető árú étterem és fagylaltozó csábít egy kis leülésre, beszélgetésre.
Az idén nyártól még könnyebb lesz Tiranába eljutni, hiszen Budapestről hétfőn és csütörtökön hetente két charter, Debrecenből pedig heti egy közvetlen járat indul hétfőnként Albánia fővárosába.
A menetidő Tiranáig mindössze 90 perc.
A sok szempontból izzasztó, de erős 2024-es nyári szezont ebben a cikkünkben elemeztük részletesen.
(Nyitókép: Shutterstock)
KAPCSOLÓDÓ
Új ügyvezető igazgató az Itaka Magyarország élén
A Litvániából érkezett Vytautas Kaikaris Kreiter Gábortól veszi át az utazási iroda vezetését.

