Spanyolország neve hallatán legelőször Barcelona nyüzsgő utcái, a Sagrada Família templom, Madrid múzeumai és a türkizkék tenger jutott eszembe. Almería azonban egészen más világ. Nem akar mindenáron a legismertebb spanyol úti célokkal versenyezni – és talán éppen ettől különleges, hiszen a tömegturizmus egyelőre elkerülte a térséget. Nem gondolnánk, de itt néhány kilométeren belül találkozik a sivatag, a vulkanikus hegyvidék, a mediterrán partvidék, az arab örökség, a flamenco és Hollywood filmvilága.
A Kartago Tours új, charterjárattal elérhető úti célja ezt a kevésbé ismert, mégis rendkívül sokszínű régiót hozza közelebb a magyar utazókhoz. Az utazásszervező meghívására mi is felfedezhettük ezt a vidéket.
Már a repülőtérről a szállásunk felé vezető út is jelezte, hogy Almería más, mint a klasszikus tengerparti nyaralóhelyek. Az út mentén végeláthatatlanul sorakoznak a fehér fóliasátrak, amelyek a helyi gazdaság alapkövei. „Almería Európa téli zöldségeskertje” – a hidegebb hónapokban innen érkezik hatalmas mennyiségű zöldség az északi országok piacaira.
A fóliasátrak olyan hatalmas területet borítanak be, hogy még az űrből is jól kivehetők – a fehér „tenger” valóságos tájékozódási pontként jelöli ki Almería helyét.
Szállásunk Roquetas de Marban, a tartomány egyik legismertebb üdülőhelyén volt, a Kartago Tours kínálatában szereplő Funtazia Klub-program Colonial Mar szállodájában. Roquetas de Mar hosszú apró kavicsos partszakasszal rendelkezik, amely a hotelből gyalog kevesebb mint egy perc alatt megközelíthető.

A magyar utazási iroda Almería térségében több négy- és ötcsillagos hotelt is kínál, így az egyedül utazók, a párok és a családok egyaránt megtalálhatják a számukra ideális szálláshelyet. A kínálatban szereplő hotelek mindegyike közvetlenül a tengerparton fekszik, a foglalható szobák pedig a tengerre néznek. A választható szállodák között megtalálható a négycsillagos Best Sabinal, a Playasol és a Playacapricho, valamint az ötcsillagos Playalinda Aquapark & Spa és az Evenia Zoraida Beach Resort is.
A szerencse szimbólumától a mediterrán ízekig
Első városnézésünk Almería egyik különleges jelképével indult: az Indalóra keresztelt stilizált emberalak négyezer éves, és a Los Letreros barlang falára festve találták meg. Sokak szerint egy íját feszítő vagy egy széttárt karú, szivárványt fogó embert ábrázol. Évszázadokig a szerencse szimbólumaként tartották számon. Pirossal festették a házak homlokzataira, hogy megvédjék magukat a vihartól és a gonosztól. A mai napig találkozni vele Alméria utcáin: szobor alakjában és a házak oldalán.
A tartomány központja évszázadokon át fontos kikötőváros volt, történetét meghatározta a mediterrán kereskedelem, az arab kultúra és a különböző civilizációk találkozása.
A város fölé magasodó Alcazaba ennek a múltnak az egyik látványos emléke. A 10. században épült erőd nem egyszerű várfalak együttese: egykor valóságos királyi város működött itt kertekkel, lakóterületekkel és védelmi rendszerekkel. A hatalmas épületből ma is lenyűgöző panoráma nyílik a városra és a tengerre. Keddtől vasárnapig van nyitva, de ez hónaptól függően változik, ezért érdemes előre megnézni a nyitvatartást ‒ hívta fel a figyelmet Emilio Guitián, a Raizes Turismo idegenvezetője.

Városnéző sétánk következő állomása a katedrális volt, amely első pillantásra inkább erődnek tűnt, mint klasszikus templomnak. Nem véletlenül: a 16. században épült templomnak a vallási szerep mellett komoly védelmi funkciója is volt, hiszen a tenger felől érkező kalóztámadások évszázadokon keresztül fenyegetést jelentettek a part menti települések számára. Vastag falai és zárt szerkezete ma is őrzik ennek a korszaknak az emlékét.
A város felfedezésének egyik legjobb kiindulópontja a Mercado Central, a központi piac. A 19. századi épület ma is élő találkozóhely: a helyiek itt vásárolnak, beszélgetnek, kóstolgatják a termékeket.
Az alsó szinten főként a tenger kincsei dominálnak, friss halak és tengeri ételek sorakoznak, miközben a piac klimatizált belső tere a nyári hőségben különösen kellemes menedék.

Almería gasztronómiáját is erősen meghatározza a lokációja. A tenger közelsége miatt természetesen a halételek dominálnak, de ugyanilyen fontos a helyi olívaolaj, a friss zöldségek, a kézműves sajt és a bor is. Utazásunk során mi is megkóstoltuk a régió jellegzetes fogásait: a klasszikus paellát, a változatos ízű tapasokat, a friss tengeri fogásokat, a helyi zöldségeket és gyümölcsöket.
A sivatag, amely Hollywoodot is elcsábította
Almería különleges kapcsolata a mozival szinte mindenhol érezhető. A város nem véletlenül vált a filmforgatások egyik kedvelt helyszínévé: a különleges fényviszonyok, a száraz klíma, a sivatagos tájak és a változatos természeti környezet olyan díszletet kínálnak, amelyet nehéz máshol megtalálni.
A régióban évente több mint 300 napsütéses nappal számolhatnak a helyiek. Június végén késő estéig világos van, ami a filmes produkciók számára óriási előnyt jelent.
A Tabernas nem klasszikus értelemben vett afrikai sivatag, mégis olyan száraz, kopár az itteni táj, hogy tökéletes hátteret adott több száz filmnek. Almería környékén több mint 500 spagettiwestern készült, ezért a régió neve mára összeforrt a filmturizmussal.

A legismertebb látványosság a Mini Hollywood, amely ma már nemcsak filmrajongóknak érdekes program. A területen egykor valódi forgatások zajlottak, ma pedig látogatók sétálhatnak ugyanazon díszletek között, ahol olyan sztárok dolgoztak, mint Clint Eastwood, Bud Spencer, Terence Hill vagy Sophia Loren.
A vadnyugati utcák, a régi épületek, a bankok és szalonok között könnyű elképzelni, hogy néhány évtizeddel korábban kamerák, stábtagok és színészek lepték el ezt a vidéket.
A helyszínen több film nyomai is megmaradtak, a western mellett olyan produkciók is készültek itt, mint az Exodus, a Trónok harca egyes jelenetei vagy más nagyszabású filmes munkák.
A Kartago Tours fakultatív programjai között a Mini Hollywood az egyik kiemelt kirándulás, és könnyű megérteni, miért. Ez az a hely, ahol néhány óra alatt egyszerre kapunk filmtörténetet, természetélményt és egy kis időutazást a vadnyugat világába.

Tabernas sivatagát testközelből is megismerhettük egy buggy túrának köszönhetően. A kanyargós földutakon száguldva egészen más perspektívából tárul fel a táj, a porfelhő azonban a kaland velejárója. Éppen ezért érdemes a konvoj elején helyet foglalni, és olyan ruhában érkezni, amelyet nem sajnálunk, ha a túra végére finom homokréteg borítja.
Cabo de Gata: a vulkanikus partvidék rejtett kincsei
Az 50 ezer hektáros Cabo de Gata-Níjar Természeti Park Spanyolország egyik legnagyobb kiterjedésű védett területe. Az itteni hegyek több millió évvel ezelőtti aktív vulkáni tevékenységéről különleges kőzetformák, fekete és vöröses sziklák mesélnek.
A parkban található sós tavak fontos pihenőhelyet jelentenek a vándormadarak számára, több mint száz madárfaj figyelhető meg ezen a területen. A tengerben pedig olyan különleges élővilág található, amelynek védelme kiemelt jelentőségű. A part menti vizekben él például a tengeri fűként ismert neptunuszfű, amely a mediterrán tengeri ökoszisztéma egyik fontos eleme.

Az egyik legismertebb látványosság a part fölé magasodó világítótorony, amelyet 1863-ban, egy korábbi erőd alapjaira építettek.
A Los Escullos környékén található a part egyik különleges képződménye: egy megkövesedett homokdűne, amely évmilliók alatt szilárdult kőzetté. Bármennyire is vonzó, hogy megmásszuk, nem ajánlott megtenni, mert a rendőrség pénzbírsággal is sújthatja az elkövetőt ‒ hívta fel a figyelmet idegenvezetőnk.
Níjar és Mojácar – fehér falvak és élő hagyományok
Níjar, a Cabo de Gata térségéhez kapcsolódó település a régió egy egészen másik oldalát mutatja meg: az utcák, a házak és a kézműves műhelyek itt még ma is őrzik a múlt nyomait.
Níjar egyik legfontosabb öröksége a kerámia. A helyiek évszázadok óta készítenek használati tárgyakat és dísztárgyakat, a hagyományos technikák pedig ma sem tűntek el teljesen. A jellegzetes földszíneket, csakúgy, mint a kék, a zöld és a sárga különböző árnyalatait a környéken található természetes ásványokból készített festékekkel hozzák létre.
A település utcáin sétálva egy élő kézműves kultúrával találkozhatunk. Sok ház falán ma is láthatók hagyományos díszítőelemek, miközben a fiatalabb generáció már modernebb formavilággal ötvözi a régi technikákat.
A város szerkezete szintén sokat mesél a múltról. A hegyoldalra épült település keskeny utcái, fehér házai és magasabb fekvésű negyedei az arab építészeti hatást idézik.

A település egyik érdekes pontja a régi templom, amelynek tornya évszázadok óta ugyanazt a formát őrzi. Az épület keresztény és arab építészeti elemeket egyaránt őriz, így jól megfigyelhető rajta a térség történelmi korszakainak egymásra rétegződése.
Mojácar talán Almería egyik legismertebb, mégis meglepően autentikus helyszíne. A fehérre meszelt házakból álló óváros egy hegytetőn helyezkedik el, körülbelül hét kilométerre a tengertől.
Már az oda vezető út is különleges: a hegyek között egyszer csak feltűnik a hófehér település, amely mintha egy másik korszakból maradt volna itt. Mojácar története egészen az iszlám időszakig nyúlik vissza.
A fekvése sem véletlen: a magaslatról kiváló rálátás nyílt a környékre, ami évszázadokon keresztül védelmi előnyt jelentett.

A település ma már természetesen a turizmusból él, de nem vált kizárólag turistalátványossággá. Este, amikor a nap már kevésbé süt erősen, a hegytetőn fekvő óváros megtelik élettel: éttermek, kis bárok, teraszok és hangulatos utcák idézik meg azt a mediterrán életérzést, amely újra és újra visszacsábítja a látogatókat Andalúziába.
A hegy mélyén rejtőző kincs – Pulpí geódája
Almería földje nemcsak a felszínen tartogat különlegességeket. Pulpí környéke szó szerint a hegy belsejébe vezetett. A Pulpí Geóda egy olyan bányászati terület része, amelyet a 19. században kezdtek használni, és ahol vasat, ezüstöt, valamint különböző ásványokat termeltek ki. A bánya működése a 20. század közepére fokozatosan megszűnt, amikor a nyersanyagok gazdasági jelentősége csökkent.
A különleges felfedezés később történt.
Tudósok és geológusok vizsgálatai során derült ki, hogy a bánya mélyén egy egészen kivételes képződmény található: a világ egyik legnagyobb látogatható kristálygeódája. A geóda méretei lenyűgözőek: körülbelül nyolc méter hosszú, helyenként több méter széles, és különleges tisztaságú kristályok borítják.
A kristályok átlátszóságuk miatt egészen egyedi látványt nyújtanak. A geóda környezetében nemcsak kristályokat, hanem más ásványokat is megfigyelhettünk. Idegenvezetőnk egy ponton lekapcsolta a világítást, majd ultraibolya fénnyel világította meg a kőzeteket, amelyek ettől különböző színekben kezdtek fluoreszkálni.

A bányába vezető út önmagában is élmény. A látogatás során láthatók az egykori járatok, a bányászok által használt terek és azok a nyomok, amelyek megmutatják, milyen nehéz körülmények között dolgoztak itt az emberek.
A bánya belsejében egész évben kellemes a hőmérséklet: nyáron körülbelül 21 fok, télen 17 fok körül alakul. Ez különösen kellemes élmény egy olyan régióban, ahol nyáron a hőmérséklet gyakran 40 fok fölé emelkedik.
Érdemes előre jegyet foglalni, mert a bányában egyszerre legfeljebb 250 látogató tartózkodhat, telt ház esetén pedig további vendégeket már nem engednek be. A felnőtt belépő 25 euróba kerül, a kedvezményes jegy ára 18 euró, míg a gyermekjegy 12 euró.
Az ötnapos utazás utolsó napja már nem tartogatott új kirándulást, mégis különleges élmény maradt: azzal a charterjárattal tértünk haza, amely a régió új turisztikai kapcsolatának egyik első mérföldköve volt.
A Kartago Tours charterjárata szeptember végéig közlekedik Almeríába. A repülőút időtartama körülbelül 3 óra 20 perc.
Nem egyetlen látványosság miatt érdemes ideutazni: kevés olyan hely van Európában, ahol egyetlen nap alatt bejárható egy sivatagos táj, egy több száz éves erődváros, egy vulkanikus partvidék és egy természetvédelmi park.
(Fotók: turizmus.com)
KAPCSOLÓDÓ
Gran Canaria a napágyakon túl – a sziget, ahol egy egész kontinens elfér ötven kilométeren
Keresztül-kasul bejártuk a Kanári-szigetek harmadik legnagyobb tagját, és alig győztük követni, hány arcát mutatja meg néhány nap alatt.

