A török riviéra partjainál most nemcsak a türkizkék tenger vonzza a tekintetet, hanem az is, ami alatta rejtőzik. A nyári napfényben fürdő Adrasan öble közelében olyan leletre bukkantak a régészek, amely nemcsak tudományos szempontból jelentős, hanem azok kíváncsiságát is felkeltheti, akik utazásaik során a felfedezés élményét is keresik.
A régészek által "kerámiahajónak" nevezett lelet kétezer éve nyugszik a tenger mélyén. A késő hellenisztikus és korai római korszakból származó hajó rakománya – vörös mázas tányérok, tálak, tálcák – úgy maradt meg, ahogyan a kikötőből elindult: egymásra rakva, agyaggal óvva, szinte érintetlenül. A felfedezés jelentőségét jelzi, hogy Mehmet Nuri Ersoy, Törökország kulturális és turisztikai minisztere is alámerült, hogy testközelből lássa a mélység titkát.
A török partvidék nemcsak Adrasan környékén tartogat meglepetéseket: Patarától Mersinig már több mint 400 hajóroncsot azonosítottak, ezek a leletek együtt egy egész víz alatti világot rajzolnak ki, amely még csak most kezdi megmutatni magát a nagyvilágnak.

A török riviéra régóta kedvelt célpont a búvárok körében, de most még többen figyelnek a víz alá, mert a merülés nem csupán sport: találkozás a történelemmel. Antalya partvidéke sokféle merülési lehetőséget kínál: Kaş térségét a világ tíz legjobb búvárhelye között tartják számon, de Bodrum, Fethiye és Çanakkale is egyedülálló víz alatti élményeket ígér. Minden helyszín más-más arcát mutatja a mélységnek, és azok is bátran kipróbálhatják a sportot, akik most először merülnének alá.
Nem kell feltétlenül búvárruhát húznunk ahhoz, hogy részesei legyünk annak, amit a tenger mélye őriz. Kemer–Idyros térségében 2025-ben megnyitja kapuit a Mediterrán Víz Alatti Régészeti Múzeum, ahol a most feltárt kerámiák is helyet kapnak majd.
Az Antalya Régészeti Múzeum is külön részt szentel a víz alatti felfedezéseknek, amelyeket idén nyáron este 10 óráig kereshetnek fel az érdeklődők az Éjszakai Múzeumok program keretében.
Törökország 2024-et a "régészet aranykorának" nyilvánította az Örökség a jövőnek program keretében. Egyetlen év alatt több mint 750 feltárás zajlott országszerte, a cél pedig 800 feltárás 2026-ig. De a számoknál is fontosabb, hogy ezek a leletek új fényt vetnek a múltra, és új élményeket kínálnak a jelen utazóinak.
KAPCSOLÓDÓ
Minden, ami Törökország – bakancslistás helyszíneken jártunk, mágikus városoktól a szép lovak földjéig
Nyugat-Törökország esszenciáját mutatja meg az Itaka Magyarország új körutazása.
