A korábbi évek hagyományaihoz híven idén is nosztalgiavillamosozással indult a hivatalos nyári szezon a Magas-Tátrában: június elejétől a magasabban fekvő völgyekben, hágókon, a csúcsok közti átkelőhelyeken vezető útvonalak is szabadon látogathatók.
A június eleji szezonnyitó ünnepséghez jó ideje hozzátartozik az Ótátrafüredről Tátralomnicig tartó történelmi villamosozás: minden évben ez az első alkalom, hogy üzembe helyezik a budapesti Ganz Villamossági Gyárban 1913-ban készült mozdonyt, a Kométát, amelyhez egy 1911-ben gyártott zárt szerelvényt kapcsolnak. Idén egy nyitott kocsit és egy újdonságként egy külön kerékpárszállítót is csatlakoztattak a nosztalgiavillamoshoz.
A történelmi szerelvény augusztus végéig minden szombaton és vasárnap Poprádtól Ótátrafüredig és Tátralomnicig közlekedik; a teljes szezonban általában öt-hatezer utast szállít.
Szintén népszerű történelmi szerelvény az 1969-es Trojča, amely az ünnepélyes megnyitó idején most is ott várakozott Tátralomnicon, ahol a zöld vasutastárcsák felemelésével szimbolikusan is elkezdődött a nyári túraszezon.

A Tátrai Nemzeti Park előírásai szerint a Magas-Tátra felső régiója baleset- és környezetvédelmi okok miatt minden év november elejétől júniusig zárva tart, ebben az időszakban csak a menedékházakig lehet túrázni. Ez alól kivétel a Felső turistaút, amelynek bizonyos szakaszai – a hóviszonyoktól függően – egész évben járhatók; a síalpinisták, természetvédők és hegymászók pedig külön engedéllyel mozoghatnak a lezárt területeken.
A magasabban fekvő völgyek, hágók, csúcsok közti átkelőhelyek azonban csak a nyári szezonban látogathatók, ilyenkor a Magas-Tátra Nemzeti Park több mint 600 kijelölt ösvényét naponta húszezernél is többen keresik fel.
Négymillióan a Tátrában
Európa legkisebb magashegységének népszerűsége töretlen: 2024-es nyári szezonban összesen több mint 810 ezer látogató közel 2,3 millió vendégéjszakát töltött el a Tátrában. Szlovákiából 600 ezren, Csehországból 85 ezren, Lengyelországból 63 ezren érkeztek.
A statisztikák szerint egyre többen jönnek Magyarországról is: évek óta stabil adat, hogy a magyarok a negyedik helyet foglalják el a hazai, a cseh és a lengyel turisták mögött. Tavaly 29 ezren választották a Magas-Tátrát, majd tőlünk jóval lemaradva, fej-fej mellett következnek a sorban a balti országok és Németország (9-9 ezer fő).

2024/2025-ös téli szezon is szép látogatószámokat hozott: a négy hónap alatt összesen több mint 270 ezer vendég 750 ezer vendégéjszakát töltött el a magashegységben, amelynek teljes látogatószámát évente körülbelül négymillióra becsülik.
Reggeli a csúcson
A Magas-Tátra legismertebb és legtöbbet látogatott magaslata a 2634 méter magas Lomnici-csúcs. Szépségén túl azért is olyan népszerű, mert hegymászótudás nélkül, felvonóval is elérhető. Tátralomnicról indulva két szakaszban kabinos felvonókkal lehet feljutni a Kőpataki-tóhoz, amely télen sí-, nyáron túraközpont. Innen az 1940-ben épült drótkötélpályán függőkabinos lanovka visz tovább a Lomnici-csúcsra, a Tátra második legmagasabb pontjára.

A látogatók ötven percet tölthetnek a csipkés hegycsúcsok birodalmában – ez épp elég arra, hogy körbejárják a kilátót, és megigyanak valamit a Dedo kávézóban. (A Dedo jelentése „apó”; így becézik a csúcsot.) Nekünk egy kiadós reggeli is belefért, de aki nem elégszik meg ennyivel, jó pénzért szállást is foglalhat a felhők fölötti apartmanban. Mivel a Lomnici-csúcsra tartó függőkabinos felvonó véges kapacitású, a menetjegyet érdemes jó előre megváltani.
Könnyű túra a Tarajkára
Visszaérve a Kőpataki-tóhoz, úgy döntöttünk, gyalogosan folytatjuk, és a Tarajkára (Hrebienok) vezető mintegy 7,5 kilométeres könnyű túrát választottuk. Ez a Magas-Tátra szlovákiai oldalának egyik legnépszerűbb útvonala, amely ebben az irányban különösebb megerőltetés nélkül, családoknak is teljesíthető.
A panorámás út legnagyobb része a hegyoldalban, a Tátrai Magisztrálán halad. Utolsó szakasza keresztezi a látványos Tarpataki-vízeséseket, köztük az Óriás-zuhatagot, és érinti a Rainer-kunyhót is, a Tátra legrégebben (1865) épült, máig működő menedékházát.

Szombat lévén elég sok kirándulóval találkoztunk, és jó élmény volt, hogy többen magyarul is ránk köszöntek. A Bilík-menedékház után értünk ki a Tarajkára, ahonnan siklóval mentünk le Ótátrafüredre.
Csorba-tó: középpontban a panoráma
Innen villamosoztunk át a Csorba-tóhoz, a tátrai villamosvasút egyik végállomására, ahol az ötcsillagos Gand Hotel Kempinski High Tatras szállodában uzsonnával vártak minket. Az 1351 méteres tengerszint feletti magasságban, közvetlenül a tó partján épült, zegzugos szállodát három történelmi épületből alakították ki.

A környezet és a ház is mesébe illő: az egyedi berendezésű elegáns szobákból és lakosztályokból, de még a wellness- és spa-részlegből is a tóra és a hegyekre nyílik kilátás. A Monarchia békebeli luxusát idézi a Grand Restaurant, de aki ennél is különlegesebb élményre vágyik, az a tető fölé magasodó, körpanorámás Tower Dinnerben is rendelhet exkluzív vacsorát.
Máig vita tárgya, hogy illik-e a tájba, vagy sem a Csorba-tó közelében, a síugrósánc alatti sportkomplexumban álló 53 méter magas Tatras Tower, amit 2021-ben adtak át a nagyközönségnek. Szlovákia és a Magas Tátra legmagasabb – és legmagasabban fekvő – kilátótornyának építése ellen korábban civilek is tiltakoztak, mondván, hogy az építmény elrontja a hegyek természetes látképét.

Tájidegen vagy sem, tény, hogy a döntött kialakítású, acél- és faszerkezetű torony azóta népszerű turisztikai látványosság lett. Élményelemei közé tartozik a spirálisan haladó feljáró, a tetején lévő üveg gyalogoshíd és a sétáló- vagy adrenalinháló, illetve a gyors távozásra alkalmas 61 méter hosszú száraz csúszda. Mivel a Tatras Towerből azok is élvezhetik a hegyekre nyíló alpesi panorámát, akik amúgy nem juthatnak a csúcsok közelébe, az elmúlt években sokan megbékéltek azzal, hogy a monumentális építmény immár a Csorba-tó látképének része.
KAPCSOLÓDÓ
Természeti kalandokkal vár a Szlovák Paradicsom
Budapesten mutatkozott be a Szlovák Paradicsom.
