New Yorkban sok turista számára elmaradhatatlan program a Central Parkban tett sétakocsikázás. Ennek nemsokára vége lehet, a város polgármestere ugyanis bejelentette, hogy meg kívánják szüntetni az attrakciót.
Médiaértesülések szerint Zohran Mamdani, New York polgármestere és Julie Menin, a városi tanács elnöke megállapodtak egy törvényjavaslatban, amely megszüntetné a sétakocsikázást a Central Parkban. A tilalmat fokozatosan vezetnék be, és 2028. június 1-jén lépne hatályba. A törvényjavaslatot a jövő héten hagyhatja jóvá a városi tanács.
Mamdani az X-en arról írt, hogy gondoskodni fognak a kocsisok, az üzemeltetők és az állatok jogainak védelméről. A kocsisok szakszervezete ugyanakkor úgy véli, a törvénytervezet túl gyenge ahhoz, hogy megvédje az alkalmazottakat. Menin viszont meg van győződve róla, hogy a törvényt megszavazzák.
A városban évek óta folyik a vita arról, hogy a lovaskocsiknak el kellene-e tűnniük a Central Parkból. A turisták körében nagyon népszerű az attrakció, az állatvédők ezzel szemben régóta követelik a megszüntetését, mivel álláspontjuk szerint a lovakat túlterhelik, rossz körülmények között tartják, és az állatok könnyen pánikba esnek. Az üzemeltetők visszautasítják ezeket a vádakat.
A parkban körülbelül 150 éve közlekednek lovaskocsik. Ez idő alatt többször is sor került balesetekre, idén júniusban például egy 18 éves indiai fiatalember halt meg, aki családjával együtt járt látogatóban New Yorkban. Anyja kiesett a kocsiból, a fiú utána ugrott, eközben súlyosan megsérült, és nem sokkal később meghalt a kórházban. A baleset után jelentősen megnőtt a nyomás az attrakció betiltására – írja az fvw.de.
(Nyitókép: 123rf.com)
KAPCSOLÓDÓ
Közvetlen járatokat indít Sydney és New York között a Qantas
Az ultrahosszú repülőút körülbelül 18 órás lesz.

