Megérkezett a veszprémi várnegyedbe a Szent Mihály Főszékesegyház megújult, háromszáz éves Szentháromság-harangja, amelyet Európa legrégebbi harangöntödéjében restauráltak az elmúlt hónapokban. Az "Öreg Mihályként" emlegetett nagyharangot, valamint a főszékesegyház öt új harangját március 2-án szenteli fel Udvardy György veszprémi érsek.

A harangokat speciális technikával helyezik majd vissza a tornyokba, ám előtte bárki megcsodálhatja azokat a főtemplomnál február utolsó és március első hétvégéjén, valamint a jövő hét délutánjain – áll a veszprémi érsekség által kiadott közleményben.

A harangok a napokban érkeztek meg az innsbrucki Grassmayr műhelyből, ahol a nagyharangot speciális eljárással restaurálták. Az "Öreg Mihályként" is ismert, 1725-ben Franz Ulrich Scheichel bécsi műhelyében öntött harang restaurálására a leromlott állapota miatt volt szükség.

A szakemberek a monumentális harangnak az eredetihez hű, új bronzkoronát készítettek, amelyet speciális eljárással rögzítettek. Az Öreg Mihályt két-három hétig egy hatalmas hőpajzs alatt, 800 fokra fölhevítve tartották, így forrasztották hozzá az újonnan öntött koronát. A hő hatására a bronz az évszázados lerakódásoktól is megszabadult, ez pedig a hangzását is jelentősen javította.

Veszprem-harangok-V-Ersekseg
A felújított nagyharangot és az öt új harangot március elején helyezik be a főtemplom tornyaiba, addig bárki megcsodálhatja azokat (Fotó: Veszprémi Érsekség) 

 

A Grassmayr műhelyben készült öt új harangnak köszönhetően helyreállították az eredeti hangsort, így összecsengő, a fülnek kellemes hangzást adnak majd. 


A főszékesegyház harangcsoportja korábban nem felelt meg ennek a követelménynek, mivel eggyel kevesebb harang volt a tornyokban, és akadt köztük olyan, amelynek a mérete vagy a minősége nem volt megfelelő.

A veszprémi várnegyedbe látogatók és a hívek az egyházi főünnepeken hallhatják majd a Szent Mihály Főszékesegyház harangjainak összjátékát. A megújult nagyharangot és az öt új harangot március elején helyezik be a főtemplom tornyaiba, először húsvétkor hallható majd a hat harang összjátéka.

KAPCSOLÓDÓ

Nyolc gyönyörű budapesti templom titkairól lebbenti fel a fátylat az építészeti mesemondó

Szórakoztató előadássorozat indul a főváros titokzatos épületeiről.