A iráni konfliktus miatt a régió légi közlekedése gyakorlatilag megbénult. Több fontos repülőtér – köztük Dubai, Abu-Dzabi és Doha – bezárt vagy erősen korlátozta működését. Több tízezer utas rekedt a Közel-Keleten, köztük körülbelül 30 000 német turista, akik német utazási irodákkal utaztak a térségbe. A német Külügyminisztérium konzuli segítséget és folyamatos tájékoztatást biztosít az érintetteknek, katonai evakuálással azonban egyelőre nem számol.

A Lufthansa március 8-ig felfüggesztette járatait Tel-Aviv, Bejrút, Ammán, Erbil, Dammám és Teherán irányába, és eddig az időpontig elkerüli Izrael, Libanon, Jordánia, Irak, Katar, Kuvait, Bahrein és Irán légterét is. A Dubajba és Abu-Dzabiba közlekedő járatok – oda és vissza egyaránt – március 4-ig szünetelnek, és addig az Egyesült Arab Emírségek légterét sem használják.

Az MSC Cruises „Euribia” hajója, amely több mint 6 000 utas befogadására alkalmas, illetve a TUI Cruises „Mein Schiff 4” és „Mein Schiff 5” hajói, összesen több mint 5 000 fővel, szintén a dubaji kikötőben ragadt.

A közlekedési káoszt tetézik a megsérült terminálok és a hibás reptéri szolgáltatások: a Dubai International Airporton teljes káosz uralkodik, a terminálok közötti vonatok nem működnek, a bejelentések hiányoznak, és a személyzet sem tudja kezelni a tömeget – nyilatkozta egy német turista vasárnap a Tagesschau-nak.

A német Külügyminisztérium utazási figyelmeztetést adott ki több mint egy tucat országra a Libanon és Omán közötti régióban. Javasolják az érintetteknek az ELEFAND válságkezelési listára történő feliratkozást és utazási irodájuknál vagy légitársaságuknál érdeklődjenek az utazási lehetőségekről.

A német utazók konzuli támogatást és folyamatos tájékoztatást kapnak, katonai evakuálásra azonban egyelőre nincs lehetőség 

 

– mondta Michael Wadephul külügyminiszter.

Ezzel szemben Csehország és Nagy-Britannia gyorsan reagált a helyzetre. Csehország két katonai repülőgépet küld Sharm el-Sheikhbe és Ammánba, hogy biztonságba helyezze állampolgárait, míg Nagy-Britannia megkezdte a felkészülést polgárainak kimenekítésére a Perzsa-öböl térségéből – olvasható a welt.de oldalán.

A konfliktus várhatóan hosszabb ideig tarthat, ezért a turistáknak érdemes minden alternatív útvonalat, charterjáratot és konzuli segítséget igénybe venni.

Ebből a cikkünkből kiderül, hogy fegyveres konfliktusban érvényes-e az utasbiztosítás.

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Az iráni konfliktus felverheti az utazási árakat és átrajzolhatja a Közel-Kelet turizmusát

A hosszú távú járatok jövedelmezőségének radikális romlását vetíti előre a TravelDailyNews.