Sirályok és kabócák ricsaja fogad minket a Hotel Slovenija felé sétálva, ahol aztán már az erkélyről is varázslatos kilátás nyílik az Adriai-tengerre, a kék vízre és a kikötőben a hullámokon táncoló vitorlásokra. A szállásunk a LifeClass Hotels&Spa lánchoz tartozik, az aprókavicsos Meduza strand stégjei és napágyai fölé magasodva. 

A szállodakomplexum összesen hat hotelből áll, közülük a Hotel Slovenija ötcsillagos, a többi pedig négycsillagos minősítéssel bír. A Grand Hotel Portorož termál- és wellnesskínálatával tűnik ki, a Hotel Neptun sportolási lehetőségeivel, miközben egymást érik a mediterrán stílusú éttermek. Rögtön feltűnik, hogy nagyon sok magyar szót hallani, és a LifeClass cégcsoport vezetője is azt meséli a szálláshelyen tartott gyors körbevezetésen, hogy a főszezonban a szobafoglalásaikat tekintve Magyarország a második-harmadik helyre kapaszkodott fel a küldőországok tekintetében, Olaszországgal és Ausztriával versenyezve.

A koronavírus-járványt persze nehezen élték túl, a szlovén kormány segítsége kellett ahhoz, hogy ne kelljen munkatársakat elbocsájtaniuk. Emellett csak egy szalmaszálba kapaszkodhattak ebben az időszakban, méghozzá az Európa-szerte is kiemelkedően sokszínű egészségügyi szolgáltatásaikba. A Thalasso Centrum például egy nyolcszáz éves hagyományra visszatekintő alternatív orvoslási módszerre, a thalassoterápiára alapul. 

Eszköztára a helyi jellegzetességekből építkezik, így a pirani sóból, a tengervízből, az iszapból és az algából. "Amíg zárva tartottunk, hellyel-közzel ez az üzletágunk tudott csak vendégeket fogadni" – teszi hozzá Mitja Znidarsic, aki azt is elmondja, hogy a magyar turisták tavaly 566 217 vendégéjszakát töltöttek el Szlovéniában. Ezzel országos szinten a hetedik legnagyobb külföldi piacnak számított Magyarország.

A szálloda falait elhagyva, a parton aztán egymást érik a bárok és az árnyas teraszok. Egy gyors frissítő, és irány a víz! A tenger nagyon nyugodt és hűsítő, hamarosan viszont a környező hegyekből vészjósló villámok és sötét felhők érkeznek, hogy aztán pár perc múlva ismét verőfényes legyen a napsütés. 

A tenger és a hegyek felől érkező szelek változatos klímát, napsütést, majd frissítő záport hoznak magukkal – ezek a szélsőséges időjárási jelenségek pedig az itt töltött két nap alatt többször is gyors egymásutánban váltogatják egymást. Bár meleg van, egyáltalán nincs jele annak a tomboló, kibírhatatlan hőségnek, ami már júniusban elért több mediterrán országot, élén Görögországgal.

Úgy szeretlek, édesapám, mint az emberek a sót

Az időjárás szerepe persze nemcsak a fürdőzők kényelme szempontjából fontos. Portorož mellett fekszik a Földközi-tenger térségének egyik utolsó és legnagyobb sólepárlója, a 750 hektáron elterülő Sečovlje Salina Természeti Park. Az innen kinyert finom tengeri só a Himalája-só minőségével vetekszik, az elmúlt hétszáz évben kifejlesztett lepárlási technikának köszönhetően. 

A helyi sótermelők kemény fizikai munkával, speciális fapapucsban és hosszú fagereblyék segítségével takarítják be a fűszert. A betakarítás időpontja általában augusztusra vagy szeptemberre esik. 

Ezt megelőzően a tengervizet nagy párologtató medencékbe gyűjtik, és a sóréteg legfelső szintje vöröses-rózsaszínes árnyalatot vesz fel, egy speciális algafajtának köszönhetően. 

A természeti park idegenvezetője a lagúnákon átvezető fahidakon sétálva elmondta, hogy általában 2500 tonna sót takarítanak be évente. Az eddigi csúcs a hatezer tonna volt, de 2014-ben például olyannyira sok csapadék hullott, hogy egyáltalán nem tudtak sót kinyerni a párolómedencékből. Az idei év szintén csapadékos, ezért a szokásosnál várhatóan egy kicsit később kezdődhet el a betakarítás. A park emellett temérdek élőlénynek ad otthont: se szeri, se száma a különböző halaknak, vízi élőlényeknek, rovaroknak, és csaknem háromszáz madárfaj is fészkel ezen a területen.

Egy cseppnyi Velence és egy csipetnyi Dubrovnik 

A só egy igazi aduász a helyiek kezében, és nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a szlovén tengerpart talán legfestőibb városa, Piran a történelem során mindig is kivételes státusszal rendelkezett a Mediterrán-térségben.

A XVIII. század végégig fennálló Velencei Köztársaság részeként a helyi kereskedők az akkor még aranyárban mozgó sóval üzleteltek, csereberéltek a környező tengerparti városokkal. 

Az olasz hatás kikerülhetetlen a településen: Piranba érkezve a bájos kikötő, a mellette tágasan elnyúló Tartini tér a híres hegedűművész szobrával, a városházával, homlokzatán a szlovén és az olasz zászlóval, valamint a teret szegélyező kávézókkal – mintha csak Olaszországban járnék. 

A főtér mentén sorjáznak a színes, mediterrán stílusú, zsalugáteres ablakokkal díszített házak. Közülük a leghíresebb a Velencei Ház, amely élénkpiros színéről és jellegzetes sarokerkélyéről lehet ismerős. A legtöbb Piranban vásárolható képeslapról visszaköszön az épület rikító színe, bár ez most már némi szemfényvesztésnek bizonyul: a történészek javaslatára ugyanis a házat újrafestették, és ma már sokkal kevésbé feltűnő sárgás, világos színben pompázik. És akkor még nem is beszéltem azokról az olasz stílusú harangtornyokról (campanella), amelyek a templomok mellett büszkén törnek az ég felé. 

Tovább sétálva, a történelmi városfalat célba véve újabb ismerős érzések kerítenek hatalmukba.

A középkori várfalról letekintve a tengerre és a cserépfedeles házak sokaságára, mintha egy pillanat alatt Dubrovnik híres magaslataira kerültem volna. 

Hamarosan még kézzelfoghatóbbá válik, hogy Piran miként szippantja magába a környező országok, városok hatásait: a várfal egyik oldaláról, a láthatáron egy horvát település sziluettje emelkedik ki a tengerből, a másik oldalon pedig Olaszország partjai derengenek fel. 

Piranban egyébként ma a lakosság nagyjából nyolc százaléka olasz nemzetiségű. A második világháború idején még negyven százalék körül állt az arányuk a lakosságon belül, innen kezdett el meredeken zuhanni. Ettől függetlenül kötelezően tanítják a gyerekeket olaszul az iskolákban, a helyi idegenvezetőnk is jól beszélte a nyelvet.

Az olajfaligetben

Az olaszországi hatás lépten-nyomon visszaköszön Szlovéniában. Nemcsak az építészetben, hanem a személyes kapcsolatokban is meglátszik ennek a lenyomata. A pirani idegenvezetőnknek, és következő állomásunk, a családi vállalkozásként működő Gramona Oliva Farm egyik tulajdonosának is több olasz rokona van. Nina Froggatt először a liget bejáratánál lévő kis házban vendégel meg minket, olívaolajat, sötét és zöld színű olajbogyót, valamint az abból készült pástétomot, vajpuha kenyeret, elképzelhetetlenül édes koktélparadicsomot, és isteni mozzarellát kóstolunk kezdésnek. Mindezt egy könnyed fehérborral leöblítve – nem rossz bevezetés, mielőtt a ligetbe vetnénk magunkat. 

Ahol aztán egymást érik a természeti csodák: mandarin-, kivi- és citromfák, fűszerek sokasága, a rozmaringtól kezdve a currybokron át, na és persze olajfák minden mennyiségben. Egy ösvény vezet át minket a ligeten, az illatok és a rovarzümmögés színes kavalkádján. Az idő is kellemes, már-már azt hiszem, hogy szlovén jellegzetesség, de megint egy gyors zápor hűtötte le az egyébként színtiszta levegőt. 

A ligetből, a domboldalról rálátás nyílik a sólepárlóra – csak kapkodjuk a fejünket, amikor a túra végén egy hűs lugasba érkezünk, hogy megállapítsuk: bár kis csoportunk tagjai a legtöbb idejüket a városban töltik, azért egy ilyen helyen szívesen gazdálkodnánk, és szedegetnénk a fák gyümölcseit a késő délutáni napsütésben. 

Arra ugyan viszonylag kevés az esély, hogy egy ehhez hasonló olajfaligetet bármelyikünk is létrehozna a jövőben, az viszont egyáltalán nem elérhetetlen cél, hogy valamely tisztáson, egy pokrócon a kosarunkat mindenféle jóval megpakolva piknikezzünk: a Gramona Farmon ugyanis éppen ez az egyik, a vendégek körében legnépszerűbb szolgáltatás.

Hal, szarvasgomba és vérre menő sörviták

Gasztrokirándulásunkat este a hotelben folytattuk, ahol egy teljes, a szállás étterme által összeállított menüsort kóstolhattunk végig. Domináltak a halételek, és a szarvasgomba. Az olasz hatás itt a tészta- és rizottó sokszínű elkészítésében öltött testet. 

A vacsora végén pedig – bár Szlovénia leginkább a borairól híres –, következett személyes kedvencem, a Lasko Pivo, a helyi világos sör. Egyik túravezetőnk egyébként megsúgta, hogy Szlovéniában a két nagy sörmárka, a Lasko és az Union szimpatizánsai óriási rivalizálásban állnak egymással. Hiába főzik ugyanott a két italt, egyik tábor sem ismerné el, hogy a másik sör akár csak egy kicsit is iható lenne. 

Amilyen kicsi, olyan mesés a szlovén tengerpart – így kezdtem a beszámolót. Valójában írhattam volna azt is, hogy Szlovénia, amilyen apró ország (mindössze nagyjából kétmillió ember él egy kevesebb, mint negyed Magyarországnyi területen), olyan sokszínű. A tengerparti részt egyértelműen mediterrán, olaszos hangulat jellemzi, északabbra viszont a hegyeké és az alpesi tájaké a főszerep. Bár Szlovénia ezen arcából csak egy kis ízelítőt kaptunk az odaút során, de így is magas hegycsúcsokat, a zöld hegyoldalban legelésző teheneket és takaros farmokat láttunk. Keleten pedig a síkság, az alföld az úr, nem kevés magyar hatással párosítva. Ami biztos: egy utazás kevés volt ahhoz, hogy Szlovénia minden árnyalatát megismerhessem. Úgyhogy folytatása következik.

A szerző a LifeClass Hotels & Spa meghívásából vett részt egy sajtóúton Portorožban, június utolsó napjaiban.

Állítsa be, hogy a Turizmus.com cikkeit az elsők között lássa a Google keresőben!