A jövőben drágábbá válhatnak a thaiföldi utazások: a délkelet-ázsiai ország pénzügyminisztériuma azt tervezi, hogy 1000 bahtos (kb. 9700 forint) kilépési adót vezet be az országot légi úton elhagyó utasok számára. A jogszabálytervezetről szóló társadalmi egyeztetés október végéig tart.

Egy korábbi, 1983-as szabályozással ellentétben az új adó kivétel nélkül minden nemzetiségű utazóra vonatkozna, a külföldi turistákra, a thaiföldi állampolgárokra és az országban élő külföldi állampolgárokra is. Kezdetben csak a légi utasokat érintené, a szárazföldi és tengeri határátlépések mentesek lennének az adó alól. A két év alatti gyerekeknek, az átszálló utasoknak, a diplomáciai személyzet tagjainak és a kormány hivatalos vendégeinek nem kellene megfizetniük az adót.

Az adót közvetlenül a légitársaságok és a jegyirodák szednék be az utastól.

Azok a Thaiföldre utazók, akik még a törvény hatálybalépése előtt foglalják le a repülőjegyüket, mentesülnének az adó megfizetése alól.


A törvény lehetővé tenné a pénzügyminisztérium számára, hogy az adót rugalmasan, legfeljebb 5000 baht összegben határozza meg, azonban kezdetben a repülőjáratok esetében 1000 baht felső határt alkalmaznának. A hatóságok azzal indokolják ezt a rendelkezést, hogy hatékonyabban kell felhasználni az állami forrásokat, és pénzügyi mozgásteret kell teremteni az esetleges jövőbeli vészhelyzetekre.

Ha a tervezetet elfogadják, a törvény a hivatalos közlönyben történő közzétételét követő 180. napon lép hatályba – írja a Travelnews.

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Thaiföld új turisztikai stratégiával készül 2027-re

A thai turisztikai hivatal a magasabb értékű élményekre, a wellnessre, a fesztiválokra és a fenntarthatóságra építené az ország következő turisztikai korszakát.