Mi sem jelzi jobban Törökország idegenforgalmi vonzerejét, mint hogy a Turisztikai Világszervezet adatai alapján tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett, 62,2 millió nemzetközi beutazóval. Idén pedig újabb csúcsot várnak a szakemberek, akik 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel számolnak. Ezeket a számokat látva furcsa ellentmondásnak tűnhet, hogy már nem először hallottam azt a megjegyzést a törökországi turisztikai szakemberektől, hogy nem túl jók a marketingben és fejlődniük kell ezen a területen. Mindenesetre az biztosan kijelenthető, hogy jelentős erőket mozgósítanak Törökország nemzetközi népszerűsítése céljából. Ennek a munkának az ernyőszervezete a hat évvel ezelőtt megalakult GoTürkiye nevű turisztikai platform, amely Magyarország vonatkozásában is rendkívül aktív. 

Tavaly már 250 ezer magyar vendég utazott Törökországba, idén pedig a 280 ezret is meghaladhatja a számuk. Az elmúlt évben sorrendben Oroszországból, Németországból és Nagy-Britanniából érkeztek a legtöbben Törökországba, míg Antalya elsősorban az oroszok és a britek körében népszerű.

Színházimádat és ókori fellegvár

Egy meglehetősen hosszú, majdnem tizenkét órát felölelő út végén érkeztem meg a tengerparti Kaş városában lévő szállásomra Budapestről. Számomra meglepő volt, hogy egy ennyire népszerű és frekventált turisztikai desztinációt ennyire körülményesen lehet csak megközelíteni: először Isztambulba repültem, onnan Dalaman városába, majd, amikor már azt hittem, hogy igazán közel a cél, még egy kétórás buszút várt rám Kaşba. Ezen a ponton, az utazástól meggyötörten már tényleg csak a pihenésre vágytam, és másnap szükség is volt az energiára.

Első úti célunk a történelmi Myra városába vezetett, ahol az igazán rekkenő déli, kora délutáni hőséget megelőzve, az ókori, római időkben (3-5. század) kialakított, sziklába vájt barlanglakásokat és egy nagyjából tízezer néző befogadására alkalmas színház romjait tekintettük meg. 

Érdekesség, hogy a nyugatrómai arénákban népszerű gladiátorküzdelmek, vagy az állatokkal való összecsapások ezen a vidéken nem igazán nyerték el a publikum tetszését, az ittenieket inkább a színművészet ragadta magával. A „belépőjegy” egy terrakotta agyagdarab volt, amire színészek arcát faragták: ha mosolyogtak, akkor aznap este komédiát, ha szomorúak voltak, akkor tragédiát játszottak.

Utunk során még egy ehhez hasonló amfiteátrumba látogattunk el, az ókorban kereskedelmi központként is funkcionáló Patara városába. Ez a színház egyébként valamivel kevesebb nézőt tudott befogadni, viszont az egyik legjobban megőrzött római kori teátrumnak számít. „Törökországban nagyjából háromezer ókori város romjai maradtak meg mind a mai napig, ami több, mint Görögországban és Olaszországban együttvéve” – osztotta meg velünk az első igazán meglepő tényt Ahmet Mercan, a török idegenvezetőnk.

A meglepetések sora pedig itt nem ért véget. 

Bár a demokrácia bölcsőjeként mindenki Görögországot ismeri, valójában a mai Törökország területén található Patara városa számít az ókori etalonnak ebből a szempontból. Olyannyira, hogy a Patarában jellemző kormányzati modell és demokratikus szellem volt az egyik fő ihletője az Egyesült Államok 1787-es alkotmányának is.

A görög-török eredet keverése persze ez esetben abszolút bocsánatos bűn: a Közép-Ázsiából idetelepült török, vagy türk nép megérkezése előtt sokáig a görögök dominálták ezt a régiót. Emellett a mai államhatárok is olyan közel esnek egymáshoz, hogy a Földközi-tenger törökországi partvidékéről könnyen kiszúrhatunk Görögországhoz tartozó szigeteket. A földrajzi közelség a telekommunikációs szolgáltatókat is többször megtéveszti, amiről az út során kapott két-három „Üdvözlünk Görögországban” SMS-em is tanúskodik.

Nagyhatalmi versengés az igazi Mikulásért

De térjünk vissza Myra városába! Az amfiteátrumot követően egy ortodox templomhoz vezetett az utunk, amit a város védőszentje, Myra püspöke számára emeltek. Eddig mondhatjuk, hogy meglehetősen szokványos történet, hiszen melyik város nem épít kápolnát a saját szentjei számára? Ha viszont hozzátesszük, hogy ez a bizonyos püspök világhírű, a keresztény kultúrkörben minden évben megemlékezünk róla, és a legtöbben még sincsenek tisztában az eredetével, máris izgalmasabbá válik a helyzet.

Myra püspöke ugyanis nem más, mint Szent Miklós, ismertebb, később ráragadt nevén a Mikulás. 

Bár a Mikulás eredetét leginkább Finnországgal hozzuk összefüggésbe, valójában Törökországban kezdődött a történet. „Szent Miklós a 4. században élt Myra városában, ahol titokban segített a rászorulókon, különösen a gyerekeken és a szegényeken. A Mikulás ma ismert piros ruhás, fehér szakállas figurája viszont már az Egyesült Államokban alakult ki, egészen pontosan a Coca-Cola marketingfogásának köszönhetően: egyszerűen azt szerették volna elérni, hogy az alapvetően a nyári hónapokban fogyasztott italukat a hideg téli időszakban is vásárolják az emberek” – magyarázta Ahmet.

Az ortodox templom előtt három szobor is megörökíti Szent Miklós alakját. Láthatjuk az amerikai és az orosz ábrázolását (Szent Miklós az orosz ortodox keresztény kultúrában is ismert és tisztelt szent), és természetesen török valójában is kőbe öntötték az alakját a kápolnában. Ez az eredeti kinézete a Mikulásnak – vetette oda ellentmondást nem tűrő magabiztossággal török idegenvezetőnk.

Filmfesztivál mozi nélkül

A török riviérára tett utazásunk a 4. alkalommal megrendezett Kaş Nemzetközi Filmfesztivál keretében zajlott. Azt nem állíthatom, hogy minden napunk a versenyre nevezett több száz rövidfilm közül kikerülő finalista alkotások megtekintésével telt (magyar filmek is neveztek, de nem jutottak döntőbe), azonban az utolsó estén erre is volt lehetőségünk. A négy kategóriába osztott alkotások közül a leginkább formabontónak a kizárólag víz alatt forgatott filmek számítottak.

Emellett ami igazán különlegessé tette a filmfesztivált, hogy túlzás nélkül festői környezetben, egy félkörívben elterülő amfiteátrum lépcsőin ülve, a Földközi-tenger partján volt a vetítés. Ezt a nem mindennapi látványt egyébként jórészt kényszermegoldás szülte: a tízezres, az agglomerációval együtt több mint hatvanezres Kaş városának ugyanis, bármilyen meglepő, de nincs saját moziépülete. S bár a fesztivál megálmodója és főszervezője, Seren Topaloğlu folyamatosan lobbizik Kaş polgármesterénél a mozi megépítése érdekében, van egy olyan sanda gyanúm, hogyha ez megvalósul, akkor is az ókori színház marad a fő helyszíne a filmfesztiválnak.

A török konyha több, mint kebab

Úti beszámolómat mi mással is zárhatnám, mint a dél-törökországi gasztronómiai kínálat bemutatásával. Ehhez megint csak az általánosan kialakult Törökország-képhez kell fordulnom, ami alapján a kebab (ami nem magára az ételre, hanem annak elkészítési technikájára utal), főként a döner kebab számít az egyeduralkodó, a világ minden táján ismert török ételnek. A budapesti utcákon is könnyen elérhető specialitáshoz leginkább nem csekély mennyiségű bárány-, vagy csirkehúst használnak fel. 

Ezzel szemben a török riviérán gyakorlatilag elvétve találkoztam húsos étellel, sokkal inkább a zöldségek dominálják a helyi konyhát. Bár ez kezdetben meglepő volt, valójában a nagyon meleg időjárás miatt sokkal jobban kívánja az ember a könnyedebb ételeket.

A teljesség igénye nélkül kóstolhattunk számos bab (fava, fasulye), tarhonya (tarhana, ebből levest is készítenek), paprika és természetesen olajbogyó felhasználásával készült ételt (hozzátéve, hogy az olívakultúra legfőképp az északabbra lévő tartományokban, Izmir környékén kimagasló). Leginkább kecsketejből előállított sajtok és az elmaradhatatlan joghurt számítanak még a helyi gasztronómia tartóoszlopainak, utóbbi nagyjából olyan sűrűn és olyan módon használt alkotóeleme a török konyhának, mint Magyarországon a tejföl. Természetesen azért a húsételeket sem nélkülöztük: kiemelhető a köfte, leegyszerűsítve a török fasírt, vagy éppen a szőlőlevélbe csomagolt, töltött káposztához hasonlító szarma. 

Minden étkezés előételekkel (meze) kezdődik, és a tradicionális török teával (chai) vagy kávéval végződik.

Záró gondolatként pedig Melis Elçi, a GoTürkiye munkatársának véleményét idézném, ami a következő évek török turisztikai célkitűzéseibe enged betekintést. „A török riviéra sokkal többet tud nyújtani, mint a tengerparti kikapcsolódás. Nagyon sok turista nincs tisztában azzal a gazdag kulturális hagyatékkal, amit Antalya régió kínál. Kicsit olyan ez, mint hogy a török gasztronómiát is a legtöbben csak a kebabbal azonosítják. Meg akarjuk mutatni, hogy ennél jóval sokszínűbbek vagyunk. Ez egy igazán nagy kihívás a számunkra.”

(A cikk szerzője a 4th Kaş International Film Festival utazáson vett részt, a GoTürkiye szervezésében.)

Állítsa be, hogy a Turizmus.com cikkeit az elsők között lássa a Google keresőben!