Az Erzsébet-kilátóhoz érkezők február óta tapasztalhatják, hogy az épület átmenetileg bezárt és nem látogatható. Az eredetileg a vakolat omlása miatt indított, most lezárult vizsgálatok szerint a helyzet rosszabb a vártnál: a János-hegyen álló kilátó felső két szintjét vissza kell bontani. A XII. kerületi önkormányzat állami segítséget kér.
A kilátó szerkezetén egy már száz éve fennálló statikai hibát találtak azonosítottak be a szakértők, melyet az '50-es években ráhelyezett, majd leszerelt vörös csillag csak súlyosbított. Mostanra az épület életveszélyes állapotba került és azonnali felújítást igényel – olvasható a XII. kerületi önkormányzat Facebook-oldalán.
Korábban is voltak problémák
A posztban emlékeztetnek: az Erzsébet-kilátó történetében nem először merülnek fel súlyos szerkezeti problémák. A XII. kerület 2001-ben vette át a műemlék kezelését, ezt követően 2003 és 2005 között jelentős felújítás valósult meg, amelynek során szerkezeti megerősítések, homlokzati felújítás és díszkivilágítás is készült. A most lezárult vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy a korábban ismert, elsősorban a felső szinteket érintő szerkezeti problémák végleges megoldása akkor nem történt meg.

Az Erzsébet kilátót 1910-ben adták át.
Az eredeti terveken még szerepelt tető, de végül ez nem valósult meg, ez jelentősen hozzájárult a későbbi vizesedési problémákhoz. Már 1923-ban észlelték, hogy beázások vannak, melyek a szerkezet károsodását okozzák.
Az 1950-es években egy vas vörös csillag került az épület tetejére, amely statikailag tovább rontotta az épület állapotát. Az 1970-es évekre dokumentált volt a statikai probléma hosszú távú hatása, valamint a beázások. Emiatt 1981-ben a kilátót életveszély miatt lezárták, majd csak részleges felújítást követően, 1992-ben nyithatott meg újra.
A 2005-ben befejeződött rekonstrukció jelentős előrelépést jelentett az épület megőrzésében, azonban a mostani szakértői vizsgálatok szerint a felső két szintet érintő, vízzárási és szerkezeti problémák végleges megszüntetése akkor nem történt meg, elsősorban a homlokzat, a környezet és a díszkivilágítás megújítására került sor.
Állami segítséget kér a kerület
A kilátó épületét a kerületi önkormányzat idén februárban a vakolat omlása miatt zárta le. Az ekkor elindult vizsgálatok mélyebb hibára utaltak. Ezután drónos, emelődarus, roncsolásos és egyéb statikai vizsgálatokat végeztek a szakemberek.
A most elkészült szakvélemény szerint a kilátó szintjeit vissza kell bontani, majd korszerű vízzáró módszerrel kell újjáépíteni, az eredeti műemléki értékek teljes megőrzése mellett.
Ez a folyamat – beleértve a hosszú tervezői munkát – több évet venne igénybe műemléki szakemberek és restaurátorok bevonásával, és becslések szerint több milliárd forintos beruházást igényel.
A felújítás becsült, több milliárd forintos költségét a Hegyvidéki Önkormányzat nem tudja kigazdálkodni, ezért a bejegyzés szerint Kovács Gergely polgármester levélben fordult Vitézy Dávid építési és közlekedési miniszterhez, valamint Magyar Péterhez, a kerület országgyűlési képviselőjéhez, hogy állami segítséget kérjen.
KAPCSOLÓDÓ
Újabb kilátót bontanak el, ezúttal a Bakonyban
Tíz éve adták át, tavaly lezárták, 2026 júliusában pedig elbontják a Kab-hegyen épült Molnár Gábor-kilátót.
