A közösségi médiában tették közzé a hely tulajdonosai, hogy május 9-én végleg bezár a Kánaán Bisztró & Café. Néhány napja egy népszerű kifőzde is bedobta a törülközőt a kerületben.

A posztból kiderül, hogy 36 évvel ezelőtt nyitott meg a Csanády utcában a hely, ahol olyan emblematikus fogásokkal találkozhattak a vendégek, mint a húsleves velős csonttal, a hagymás rostélyos vagy a túrógombóc.

Öröm az ürömben, hogy – amint írják – új tulajdonosok kezei alatt valami új születhet a helyen. 

 

Hogy ez pontosan mit takar, nem derül ki a posztból.

 

A XIII. kerületben nem ez az egyetlen vendéglátóhely, amely mostanában bezárt. A Lehel téri vásárcsarnok legendás étkezdéje sem folytatja tovább.

Május elsejével bezárt a Lehel Íze kifőzde a Lehel piacon. A gyorsétterem olcsó, egyszerű, hagyományos ételeket kínált főleg árérzékeny, kispénzű vevőknek. A tulajdonos nem tudta fizetni a sokszorosára nőtt rezsit, ezért döntött a bezárás mellett – írta meg az index.hu.

A tulajdonos döntését a drasztikusan megemelkedett költségekkel indokolta. Egy Facebook-posztból kiderült, hogy a hely villanyszámlája a korábbi 400 ezerről 2 millió forintra nőtt, amit a forgalomból már nem tudtak kitermelni. Az árak drasztikus megemelésére azért nem volt lehetőség, mert a vendégkör nem tudta volna megfizetni a drágább ételeket. 

A rezsi mellett a bérleti díj is egyre magasabbá vált, ami miatt a Lehel Ízével egyetemben számos üzlet kénytelen volt bezárni a közelmúltban - olvasható a cikkben.

(Nyitókép: Facebook / Kánaán Bistro)

KAPCSOLÓDÓ

Két helyet is nyit a budai oldalon a népszerű indiai street food étteremlánc

A vajas csirkén túl is érdemes kísérletezni az Indigo Expressnél.