Tulajdonosváltás történt a Vapiano magyarországi hálózatánál. Az új befektetői kör célja, hogy termékfejlesztés útján lendületet adjon a márkának, növelje a vendégélményt, valamint a prémium casual éttermi kategória piacvezető szereplőjévé tegye a láncot Magyarországon – írták közleményükben. 

A befektetők Balogh Ákos, a Libri-csoport egykori alapítója, valamint annak volt vezérigazgatója, Kovács Péter, akik a hazai könyvpiacon már sikerrel építettek piacvezető céget, nemrég pedig új lehetőségeket kerestek.

A vendégek számára a tulajdonosváltás már február óta tetten érhető új termékekben. Több recepten is változtattak, és a korábban megszokotthoz képest gazdagabb feltétekre is számíthatnak a vevők. A következő újításokkal már találkozhatnak is az éttermekben: kovászos pizza és gluténmentes tészta.

„A Vapiano egy kiváló brand, ugyanakkor szükség van az új lendületre. Az egész szektort megviselte az utóbbi pár év, nehezen épül vissza a márka, ez látszódik is a 2024-es lelassulásban ‒ mondta Kovács Péter a befektetés hátteréről. – Alapvetően befektetőként, tulajdonosi tanácsadóként vagyunk jelen, ám az operatív tudásunkat szeretnénk alkalmazni, így aktívan részt veszünk a cégépítésben. Azt a tapasztalatot, amelyet a Libri építése alatt megszereztünk, az ott kialakított és jól működő rendszereket szeretnénk átültetni a Vapiano működésébe” ‒ tette hozzá az új tulajdonos.

A korábbi tulajdonosok közül Mészáros Máté továbbra is a cég tulajdonosi körében marad.

A tulajdonosok elhatározása, hogy az étteremhálózat horizontálisan és vertikálisan is növekedni tudjon, nemcsak Budapesten, hanem vidéken is ‒ jelenleg négy étterem van Budapesten, egy pedig Győrben. 

 

A közlemény szerint a Vapianót trendszetter, előremutató brandként szeretnék újrapozicionálni, a piacvezetői pozíciót célozzák, de az eredeti, olasz éttermi koncepciót megtartják, hiszen az olasz konyhába rengeteg magyar szerelmes.

A tulajdonosi kör bizakodó abban, hogy a mesterséges intelligencia és a digitális világ korában a személyes találkozások reneszánszukat élik majd, ehhez pedig egy jó étterem kiváló helyszín lesz.

(Nyitókép: Vapiano)

KAPCSOLÓDÓ

Hogyan tud autentikus lenni az olasz konyha Magyarországon? ‒ podcast

Gianni Annoni, a 2025-ös Év Vendéglőse, közgazdász, televíziós műsorvezető és étterem-tulajdonos volt a Trend FM Turizmus.com műsorának vendége.