Október 10. és 27. között, 18 napig tart idén az őszi Étterem Hét. Országszerte több mint 180 étterem várja kedvező, fix árú menüsorokkal azokat, akik asztalt foglalnak a rendezvényre. Szeptember 25- től lehet előzetesen bejelentkezni a vendéglőkbe, amit érdemes időben megtenni, hiszen a helyek idén is csak korlátozott számban lesznek elérhetőek.
Még soha ennyi Michelin-ajánlással rendelkező étterem nem kínálta a menüsorát, mint most októberben. A részt vevő elit éttermek: Costes Downtown, Hoppá! Bistro, Lokal47 (Kéthely-Balaton), Macok bisztró (Eger), Mák étterem, Moszkvatér bisztró, Spago by Wolfgang Puck, UMO Restaurant, Végállomás Bistro & Wine (Miskolc), Zip’s (Miskolc). A 18 nap során kedvező áron lehet megízlelni a magyar gasztronómia csúcsán lévő vendéglők kínálatát.
A résztvevő éttermek kifejezetten a rendezvényre állítják össze válogatott alapanyagokra épülő, gondosan megkomponált 3 fogásos menüsoraikat, amelyeket egyedi, fix áron kínálnak.
Az árak nem nőttek a tavaszi szezon óta, így a top kategóriában 5900 forinttól, a prémium kategóriában 7900 forinttól, az exkluzív besorolású éttermekben pedig 9900 forinttól lehet elérni a menüket, szervizdíjjal együtt.
Ahogy korábban, az Országos Étterem Héten kínált menüsorok most is kiváló minőségű és sok esetben különleges alapanyagokra épülnek. Olyan fogások is bekerülnek a kínálatba, mint a kakasgulyás, fácánesszencia, bárány consommé bárány raviolival, rántott malacfül, hortobágyi Angus rib-eye steak, Wagyu marha, őz carpaccio, szarvas bélszín, BBQ lazac, Szent Jakab kagyló, vörös tonhal, mákos gubás tiramisu, csokoládé szarvasgombával.
Néhány étterem szintén kedvező, kiegészítő felár ellenében még szélesebb választékot is kínál, így az Étterem Hét színvonala idén ősszel tovább emelkedik.
Az esemény kizárólag előzetes asztalfoglalással látogatható, amire a www.etteremhet.hu weboldalon van lehetőség
(Nyitókép: 123rf.com)
KAPCSOLÓDÓ
Fine dining utazás a gyermekkortól a Bocuse d'Or-ig egy norvég és egy magyar sztárséffel
Végigkóstoltunk egy hattételes menüsort, amelyet Christian André Pettersen és Dalnoki Bence állított össze.

