Nemrégiben egy egészen különleges gasztronómiai utazáson vehettünk részt az Österreich Werbung magyar képviselete, a Visit Hungary és az Osztrák Nagykövetség szervezésében. Az „Ízek és trendek nem ismernek határokat” címet viselő rendezvényen elhangzott: a gasztronómia jóval több, mint az ízek találkozása, hiszen a kultúránkat, a nemzeti identitásunkat és akár a jövőnk kulcsát is magában hordozhatja.
Az esemény középpontjában az étkezési kultúra változása és annak társadalmi-gazdasági hatásai álltak, amelyeket négy elismert gasztronómiai szakember járt körbe a rendezvény során. A vendégeket először Astrid Harz, Ausztria magyarországi nagykövete köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy „a gasztronómia nem csupán élvezet, hanem gazdasági és kulturális érték is”.
Köszöntőt mondott még Csendes Olivér, a Visit Hungary vezérigazgatója is, aki kiemelte, hogy Magyarország egyre komolyabb pozíciót tölt be a régió gasztronómiai színterén, hiszen országszerte összesen 78 étterem került be 2024-ben a Michelin Guide magyarországi ajánlójába, rajtuk kívül 10 étterem csillaggal (közülük ketten 2 csillagot érdemeltek ki), 5 pedig zöld csillaggal rendelkezik.
Oskar Hinteregger, az Österreich Werbung magyarországi képviseletének vezetője méltatta a két ország közötti erős kapcsolatot a turizmus és a kulinária területén. Tavaly 670 ezer honfitársunk nyaralt Ausztriában, és egyre többen érdeklődnek – a síelés és a hegyi túrák mellett – a gasztronómia iránt is. A legendás francia étteremkalauz Ausztriába is visszatért, és egyből 82 csillagot osztott ki az országban – mondta el többek között.

Hanni Rützler, a nemzetközileg elismert élelmiszertrend-kutató, a FutureFoodStudio vezetője a fenntartható, egészségtudatos étkezés jövőjéről beszélt.
A szakértő kiemelte, hogy a jövő a „glokális” szemléletben rejlik, vagyis a globális tudás helyi alkalmazásában.
Hangsúlyozta azt is, hogy az étkezésre nem csupán napi rutinként, hanem társadalmi és ökológiai kérdésként is tekinteni kell. Az étkezés jövőjében a „clean food”, a mesterséges adalékanyagok mellőzése és a digitális eszközökkel támogatott, személyre szabott táplálkozás is kiemelt szerephez jut. A fiatal generációk már nem csupán az ízek miatt választanak ételt, hanem annak eredete, minősége és hatása miatt is.

Ezután Mautner Zsófi gasztroblogger és műsorvezető moderálásával Max Stiegl, a Gut Purbach séfje és Kaszás Kornél, a Babel Budapest séfje beszélgettek a hagyományok újraértelmezéséről, a kreativitásról, az értékalapú gasztronómiáról.
Max Stiegl hangsúlyozta a „fülétől a farkáig” filozófiája fontosságát: ő például különleges gasztroélményeket szervez vendégeinek, ahol az állat minden részét felhasználják.
Közösségi disznótorjaira alig lehet helyet kapni, olyan népszerűvé váltak az utóbbi évek során. Kaszás Kornél, aki autodidakta módon tanulta a főzést, elmondta, hogy ételeivel, az ízek harmóniájával igyekszik párbeszédet indítani a vendégei között.

Az előadás és a kerekasztal-beszélgetés után két különleges, a témákra reflektáló kóstolómenüsort is bemutattak, így a vendégek nemcsak hallhattak a jövő étkezéséről, hanem meg is ízlelhették azt. A menüsorban a fenntarthatóság, a helyi alapanyagok használata – például a nagykövetség kertjéből szedett fűszernövények – és a húsfogyasztás újragondolása, a belsőségek használata kulcsszerepet kapott.

A szív, mint alapanyag hosszú időre háttérbe szorult a modern konyhában, de ma újra a figyelem középpontjába kerül a fenntartható, teljes értékű állatfelhasználás jegyében. Kaszás Kornél füstölt marhaszívvel és égetett paradicsommal nyitotta meg menüsorát, Max Stiegl pedig egy kis Unicummal megbolondított marinált borjúszívvel indított. Ezután a magyar séftől gyöngytyúkot kóstolhattunk mángolddal és áfonyával, míg az osztrák séf hólyagban elkészített csirkét szolgált fel, a desszertet pedig a bodza jellemezte: Kaszás Kornél tárkonyos bodzaflanját és Max Stiegl sörtésztában sült bodzavirágát ízlelhettük meg.
KAPCSOLÓDÓ
Nőtt az utazás iránti vágy Európában, Ausztria lehet a trend egyik nyertese
A költési szándék is nő, csak minden tizedik utazó tervez spórolást a nyaraláson.

