2022-ben is digitális lesz a berlini ITB szakvásár
Forrás: turizmus.com
2021. december 17. 16:01
Az omikron-variáns keresztülhúzta a berlini ITB szervezőinek optimizmusát, akiknek emiatt le kellett mondaniuk a jövő évi jelenléti kiállítást – írja a német fvw.de.
Néhány hete még szilárd meggyőződése volt a szervezőknek, hogy két év után, szigorú belépési korlátozások betartásával, de újra élőben kerülhet sor a világ egyik legnagyobb nemzetközi utazási vásárára. Azonban a járványadatok alakulása, az omikron fenyegetése és a világszerte egyre szigorúbb utazási szabályok miatt végül a jelenléti rendezvény lemondása mellett döntöttek.
„A probléma a kiállítók és a látogatók tervezési biztonságának a hiánya” – nyilatkozta David Ruetz, az ITB vezérigazgatója a lapnak. Mint mondta, jelenleg senki nem tudja megmondani, hogyan alakul a járványhelyzet, és ezúttal el akarják kerülni, hogy megint röviddel a kezdés előtt kelljen lemondani a rendezvényt.
Az eredetileg március 9-13. közötti időpontra tervezett ITB tehát idén is digitális formában kerül megrendezésre március 9-től 11-ig, a rendezvényeket mindhárom nap streamelni fogják.
Ruetz szerint, bár az élő vásár megrendezésére nincs lehetőség, eszmecserét kell folytatni az ágazat jövőjéről. A digitális vásár keretében is megtartható kongresszus középpontjában a reziliencia témája áll majd, tehát arra keresik majd a választ, hogyan lehetne válságállóbbá tenni az ágazatot, és hogyan lehet jobban felkészülni a jövőbeni világjárványokra vagy hasonló jelentősebb eseményekre.
![]() |
A berlini ITB-t legutóbb 2019-ben rendezték meg élőben |
Fotó: visitberlin.de |
Kiegészítésként 2022. március 17-én megtartják az ún. Business-Dayt. A még a járvány előtt bevezetett Speed Networking is a digitális térben zajlik majd. Virtuális standok azonban nem lesznek.
Ezenkívül tervezik több „kis ITB” megtartását az elkövetkező évben, egy roadshow formájában, amely Európa több városát látogatná végig. Az időpontok és a helyszínek még nem ismertek.
A kiállítók teljes egészében visszakapják a jelenléti vásárra eddig befizetett összegeket, és a már megvásárolt belépőjegyeket is visszaváltja a rendező cég.
CMT: törölve
Az ITB-hez hasonlóan a februárra tervezett hamburgi utazási vásárt is lemondták. A legújabb hírek szerint pedig immár másodszor nem tartják meg a stuttgarti CMT-t (Caravan, Motor und Touristik) sem.
Az swr.de írta meg, hogy a kontinens egyik legnagyobb turisztikai vásárán való részvételüket már a nagy kiállítók is visszamondták a járványhelyzet miatt. A január 15-23. között tervezett CMT középpontjában a különleges élménytúrák álltak volna.