Bevásárlóközpontban nézhető meg Bocskai fejedelem szenzációs koronamásolata

Forrás: turizmus.com

 2023. január 16. 16:29

A debreceni Fórum bevásárlóközpontban január 16-án megnyílt a hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum fő attrakciója, a koronaékszereket bemutató Fejedelmi Kincstár kiállítás. A különleges tárlat egészen a magyar kultúra napjáig, január 22-ig ingyenesen látogatható.

Míg nagy világvárosokban, mint Párizs vagy Shanghai évek óta megszokott, hogy muzeális kiállítás költözzön üzletközpontokba, addig hazánkban egyedülállónak tekinthető a mostani kezdeményezés. A cél az, hogy az árucikkek vásárlása közben a látogatók a kultúránkból és történelmi értékeinkből is „fogyasszanak”. A szervezők tájékoztatása szerint a nem mindennapi ötlet iránt óriási az előzetes érdeklődés.A debreceni üzletközpontban Bocskai István fejedelem 500 eredeti drágakővel díszített, aranyozott korona- és jogarmásolatát tekinthetik meg az érdeklődők. A tárlatvezetéseken megismerkedhetnek az egyetlen győztes magyar szabadságharcot vezető uralkodó életének legfontosabb állomásaival és a rejtélyes kincsek izgalmas történetével.

Bocskai fejedelem koronájának és jogarjának hiteles másolata

Fotó: Bocskai Múzeum

A Bocskai-korona az egyik legnagyobb magyar uralkodó hatalmának a jelképe volt, amitől annyira féltek a Habsburgok, hogy a fejedelem halála után Bécsbe vitették. Az eredeti koronát azóta is ott őrzik, és annak ellenére, hogy több állam is szerette volna megszerezni, az osztrákok 400 éve nem adják ki a kezükből. Egyedül a hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum kapott engedélyt arra, hogy nemes és hiteles másolatot készíthessen róla, amelyen két éven keresztül 20 ötvös dolgozott. A korona- és jogarmásolatok elkészítését és hajdúszoboszlói kiállítását követően újabb mérföldkő a Bocskai Múzeum számára, hogy vándorkiállításra viheti és elsőként Debrecenben állíthatja ki a fenséges fejedelmi kincseket – tájékoztatta lapunkat a Bocskai Múzeum közleményében.

A múzeumi élményt játékos múzeumpedagógiai foglalkozások és hagyományőrző bemutatók teszik interaktívvá. Aki ellátogat a Fórumba január 16. és 22. között, felpróbálhatja a hajdúk viseletét, kézbe veheti fegyvereiket, találkozhat az őket megidéző hagyományőrzőkkel, sőt szelfizhet akár Bocskaival is – azaz a fejedelmet megtestesítő panoptikum minőségű viaszbábuval.

Múzeumpedagógiai foglalkozásokon a gyerekek elkészíthetik saját Bocskai-koronájukat a bevásárlóközpontban

Fotó: Bocskai Múzeum

A kiállítás első napján tartott ünnepélyes sajtótájékoztatón Pajna Zoltán, Hajdú-Bihar Vármegye Közgyűlésének elnöke örvendetesnek nevezte,  hogy egy olyan helyszínen állíthatják ki a kincseket, ahol nagyon sok ember számára lesz elérhető a látvány. "Bízom benne, hogy amit itt látnak, arra fogja sarkallni a látogatókat, hogy menjenek el a múzeumba és ismerjék meg jobban a fejedelem korát, a hajdúk letelepítésének történetét. Remélem, hogy ez a tárlat hozzá fog segíteni a helyi identitás erősítéséhez is” – fogalmazott.

Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere felidézte, hogy egy 160 millió forintos beruházás eredményeképpen jöhetett létre a hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum új attrakciója, a Fejedelmi Kincstár. A műkincsmásolatok értéke meghaladja a 20 millió forintot.

A kiállítást megszervező hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum igazgatója, Bihari-Horváth László elárulta, nem titkolt céljuk a kiállítás "tovább vándoroltatása.”