Falmászók hódítják meg a budai Várat

Forrás: turizmus.com

 2019. augusztus 06. 11:39

A falmászás szerelmesei a budai várfalon tehetik próbára tudásukat augusztus 31-én a Budapest Urban Games keretében.

A negyedik Budapest Urban Games-t idén a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa évad részeként rendezik meg a nyár utolsó napján. Az Utcalimpia számos sportolási lehetőséget kínál a futástól a streetballon és a grundfocin át a belvárosi Duna-átúszásig.

A 2019-es verseny részeként egy vérbeli városi sportág, a falmászás is bekerül a programba. A 30 méter magas Cortina-falat – amely a kikötőt hivatott biztonságossá tenni a királyi palota számára – kilencperces szintidő alatt kell majd megmászniuk a versenyzőknek, a biztosítás nélküli úgynevezett „boulder“ mászásra (kb. 4 méter) pedig a Várkert Bazár teraszán kerül sor.

A falmászás a legszebb városi körülmények között mutatkozhat be

Fotó: Budapest Urban Games

„Budapest 2019-ben Európa Sportfővárosa. A programsorozat első féléve alatt közel 50 ezer résztvevőt mozgattunk meg különböző, zömében ingyenes programjainkon.

Kiemelten fontosnak tartjuk az új sportágak bevezetését a Budapest Urban Games palettájára; tavaly ez az újítás a laser run volt, idén pedig a falmászás lesz.

A látványos és egyedülálló sportágat ráadásul nem teremben, hanem a legszebb városi körülmények között tudjuk bemutatni“ – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes.

Augusztus 31-én 100 versenyzőnek nyílik lehetősége a budai Vár falának megmászására, a nevezés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A napokban tartott próbamászáson kiderült, hogy a pálya izgalmas, de egyáltalán nem könnyű, a köteles pálya felső biztosítással 7-es erősségű.

Kizárólag gyakorlott mászóknak javasolják a próbálkozást.

„A Budapest Urban Games célja tervezése közben meghallgattuk a hazai közösségeket, hogy melyik helyszínnek örülnének a leginkább, és egyöntetűen a budai várfalra esett a választásuk. Büszkék vagyunk arra, hogy a BUG különleges, soha vissza nem térő élményt kínál a mászás szerelmeseinek“ – mondta Sticzay Péter, a BUG főszervezője.