Hévíz: Horváth Orsolya új szerepben

Szerző: Pintér Tünde

Forrás: turizmus.com

 2019. november 07. 10:19

Meglepte a szakmát a napokban megjelent pályázati felhívás a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói pozíciójára. A váltásról a leginkább érintett személlyel, a posztot eddig betöltő H. Horváth Orsolyával beszélgettünk.

A neve szinte teljesen egybeforrt a város turizmusával: a szakma számára nyilvánvaló volt, hogy ha Hévíz, akkor Horváth Orsolya. Hogyan lesz ezután?

A megbízásom november 30-án véget ér, ezt követen szeretném átadni ezt a területet valaki másnak. Igyekszünk megtalálni azt a kollégát, aki az évekkel korábban megkezdett marketingmunkát kellő lelkesedéssel és szakértelemmel tudja folytatni. Jó a csapat és lelkes a tagság, szakmailag tehát minden adott ahhoz, hogy az új ügyvezető ki tudjon bontakozni.

Pontosan hány éve formálja-terelgeti szakértelmével a város turizmusát?

Az alapítástól kezdve részt veszek a kft. tevékenységében, majdnem 10 éven keresztül voltam az ügyvezetője. Az ezt megelőző 3 évben a Hévízi TDM Egyesület irodavezetőjeként dolgoztam, tehát bő 12 éve foglalkozom Hévíz város marketingmunkájával. Talán pont ezért érzem, hogy elég volt, váltani szeretnék.

Horváth Orsolya:  Sikerült megtalálni az új irányt Hévíz számára

Fotó: Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft.

A vendégforgalomban rekordokat döntött 2018, mit hozott a búcsúév, 2019?

Az eddigi statisztikák alapján picit felette vagyunk a tavalyi rekordévnek, Hévíz tovább erősítette pozícióját a magyar és a közép-európai piacon. Ráadásul számos fejlesztés fut a településen: megújult a Fő utca, épülnek a Tófürdőt ölelő sétányok, készül a nagy parkoló.

A közeljövőben elkezdődik a termelői piac felújítása, a gyógyhelyfejlesztési projekt keretében új rendezvénytér és látogatóközpont épül. Egyfajta minőségi ugrás előtt áll tehát városunk, melynek eredményei főként a következő években fognak megmutatkozni.

A Boldog Békeidők fesztiválján, Horváth Orsolya középen a kutyával

Fotó: Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft.

Mi volt az elképzelése, amikor beült az ügyvezetői székbe?

A minőségfejlesztés, melynek megvalósulását a fent említett beruházások is segítik, és az egészségturisztikai termékfejlesztés. Az egészségturizmus kifejezést mi tágabb értelemben igyekeztünk használni, hogy elérjük a fiatalabb generációt, a slow turizmus és a fenntartható turizmus iránt érdeklődőket. Az új vendégkörök megszólítását (például az anti-aging termékekkel) és a már megnyert piacokkal való kapcsolatápolást egyaránt fontosnak tartottam, éppen úgy, mint a további termékfejlesztést és a tagság erősítését.

Büszke vagyok rá, hogy a nonprofit kft.-vel szorosan együtt dolgozó TDM-egyesületnek jelenleg 90 tagja van, és jó konstrukciónak tartom, hogy cégünk 10 tulajdonosa pedig lefedi a város turizmusában résztvevők egészét.

Mire a legbüszkébb az elmúlt tíz évből?

Leginkább arra, hogy sikerült ilyen aktívan együtt dolgozni, és megtalálni az új irányt a város számára. Szívügyem a Hévízi Tradicionális Kúra brand, melynek létrehozásáért rengeteget dolgoztunk, sok kitartás kellett ahhoz, hogy az orvosi és turisztikai szakmát összefogva sikerüljön lefektetni a kialakításához és működtetéséhez szükséges alapokat.

Büszke vagyok arra is, hogy 2016-ban elnyertük „Az év TDM-szervezete” díjat, hiszen hiába vettem át én az elismerést, az nem egy személy munkájáról szól, hanem a TDM-szervezet egészéről, az összefogásról és a kollégákról szól. Nagyra tartom a Városmarketing Gyémánt Díjat is, amit a németországi PR-kampányokkal sikerült elhoznunk két évvel ezelőtt. A nonprofit kft. nemzetközi pályázati sikerei szintén elégedettséggel töltenek el, elnyerésükben cégünknek vezető szerepe volt. Megtiszteltetésnek érzem, hogy Papp Gábor polgármesterrel Az 50 legbefolyásosabb személy a magyar turizmusban c. kiadványban is szerepeltünk.

Pályám kezdetén szívügyem volt a belföldi forgalom erősítése. Tíz esztendővel ezelőtt évi 1 millió vendégéjszakát realizáltunk, aminek 30 százalékát adták a belföldiek. Most 1,22 millió vendégéjszakánál és a hazai vendégek 40 százalékos arányánál tartunk, ami több mint szívmelengető! Az egyébként telített hazai piacon ez nagyon jó eredmény, a közösen kitűzött cél és a közös munka eredményességét mutatja.

Az Év TDM-szervezete díjjal. Jobb szélen Papp Gábor, Hévíz polgármestere

Fotó: Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft.

Elérte tehát, amit akart. Most milyen új kihívást keres magának?

Tanácsadóként továbbra is segítem Hévíz városát, emellett szakértőként folytatom a munkát fejlesztési, turisztikai és marketing területen. Nem fogok tehát eltűnni sem a város életéből, sem a turisztikai szakma szeme elől.